Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1944

10. 1944. június 27. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 299

4.? 38. §. A hivatalos adatok közlése. (1) Az ellátás alapjául szolgáló adatokat az érdekelttel közölni kell, akinek jogában áll azokra nézve észrevételeit 15 nap alatt előterjeszteni, egyszersmind köteles születési bizonyítványát bemutatni, valamint a netalán hiányzó, hivatalosan fel nem jegyzett adatokat okmányokkal igazolva pótolni, mert ellenkező esetben az ellátás csupán a hivatalból összeállított adatok alapján állapítható meg. (2) A szolgálati adatokat tartalmazó kimutatást akkor is közölni kell az alkal­mazottal, ha az eljárás megindítását ő maga kérte. 39. §. A változások bejelentése. (1) Az ellátást élvezők (nyugbéres, özvegy, elvált nő, árvák, Hl. gyámjuk stb.) kötelesek minden esetet, változást, körülményt (pl. az árva halála), amely a szabály­rendelet értelmében akár a jogosultságot illetően, akár egyéb vonatkozásokban az ellátásra kihatással van, az eset stb. bekövetkezése után az ellátás legközelebbi esedé­kessége előtt, de legkésőbb az eset stb. bekövetkezésétől számított 8 napon belül Írásban bejelenteni és a bejelentésben foglaltakat igazolni. — Aki ennek a kötelezett­ségnek nem tesz eleget, vagy az ellátást folyósító hivatalt, intézetet, intézményt, üzemet, vállalatot, alapot stb.-t helytelen adatok bejelentésével félrevezeti, ha cselek­ménye súlyosabb beszámítás alá nem esik, az okozott kárt megtéríteni tartozik. (2) Az ellátásban részesülőket ennek a rendelkezésnek a pontos betartására az ellátás folyósításáról szóló értesítésben — a szabályrendelet vonatkozó szakaszainak közlése mellett — nyomatékosan külön is fel kell hívni. 40. §. Az ellátásra vonatkozó ügyekben határozó szerv. A szabályrendeleten alapuló ellátások ügyében a polgármester határoz. Ez a jog — a 8. §-ban foglalt kivétellel — a nagyüzemeknél az üzemi központi vezérigaz­gatót illeti. 41. §. Az ellátás esedékessége. (1) A nyugbér a nyugbérezésre vonatkozó rendelkezésnek keltét követő hó 1. napjától előzetes havi, az özvegyi és nevelési járadék az alkalmazott, vagy nyugbéres halálának napját követő negyedik naptári hónap első napjától előzetes havi részletek­ben válik esedékessé. A tényleges szolgálatban elhunyt vagy nyugbéres anya után a félárvák részére a nevelési bérjáradék az anya halálát követő hónap első napjától esedékes. (2) Ha az özvegyi járadéknak az abban részesülőkre (özvegy, elvált nők) eső hányada, úgyszintén, ha a nevelési járadék a szabályrendeletben megállapított okok­ból akár egészben, akár megosztásban változik, a változott ellátásokat az ok beálltát követő első esedékességi időponttól kezdődő hatállyal kell kiutalni. (3) Az utószülött után a nevelési járadék — az (1) bekezdésben megállapított korlátozással — annak a hónapnak az I. napjától esedékes, amelyben az utószülött született. (4) A temetési segélyt az igényjogosultság kellő igazolása után haladéktalanul folyósítani kell.

Next

/
Thumbnails
Contents