Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1944

10. 1944. június 27. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 299

3Q (3) A teljesen árvák [23. §. (4) és (5) bekezdései] nevelési járadékának együttes összege nem haladhatja meg azt a nyugbért, amelyben az elhunyt részesült, vagy amelyre a halála napján történő nyugbérezés esetén igénye lett volna. (4) Ha a III. fejezet értelmében ellátásra igényt tartó elvált nő(k) is van(nak), a (3) bekezdésben meghatározott esetben a teljesen árvák nevelési járadéka nem lehet nagyobb, mint az az összeg, amely az elvált nő(k) ellátására járó összegnek az említett szakaszban a nevelési járadékra megállapított legmagasabb összegből való levonása után fennmarad. • 25. §. Az egyes árvák nevelési járadéka. (1) Ha az egyénenkint külön-külön megállapított nevelési járadékok együtt­véve meghaladnák a 24. §-ban megszabott felső határokat, a nevelési járadékot egyénenkint azokban az összegekben kell megállapítani, amelyet a megszabott leg­magasabb összegnek a jogosult árvák számával való elosztása ad. (2) Ha a nevelési járadékban részesülők száma csökken, a többi árva nevelési járadékát arányosan mindaddig föl kell emelni, amíg az egyes nevelési járadékok a 23. §-ban megszabott mértéket el nem érik. (3) Ugyanezt a rendelkezést kell megfelelően alkalmazni az elvált nők részére megállapított ellátás csökkenése, illetve az egyes ellátások megszűnése esetén [24. §. (4) bekezdés]. 26. §. A nevelési járadék kiutalása. (1) A nevelési járadékot, továbbá az árvákat megillető egyéb járandóságokat, ha az árvák atyai hatalom alatt vannak, az atyának, minden egyéb esetben a gyámnak, vagy a gondnoknak a kezéhez kell kiutalni. (2) A nevelési járadékot nem lehet megváltani. 27. §. Korhatár, a nevelési járadék folyósításánál. A nevelési járadék az árva 18. életévének a betöltéséig jár. 28. §. Az iskolai tanulmányokat folytató árvák nevelési járadéka. (1) Akik tanulmányaikat nyilvános tanintézetekben a 18. életévükön túl is eredménnyel folytatják, tanulmányaik idejére, legfeljebb azonban a 24. életévük betöltéséig részesülnek nevelési járadékban. — Az árvát a 24. életévének betöltéséig a nevelési járadék akkor is megilleti, ha tanulmányainak folytatása közben vagy azoknak befejezése után közvetlenül kötelező tényleges katonai szolgálatot teljesít. (2) Arra nézve, hogy az (1) bekezdés milyen tanulmányok folytatása esetén nyerhet alkalmazást, a székesfővárosi közigazgatási alkalmazottak árváira vonatkozó rendelkezések az irányadók. (3) Tanulmányait eredménnyel az az árva folytatja, aki az iskolai éwégi bizonyítvány szerint a következő felsőbb osztályba léphet, aki az előírt kötelező vizsgákat javítóvizsgálatra való utasítás nélkül kellő időben leteszi, aki ezenkívül — főiskolai tanulmányok folytatása esetén — a vizsgálati tárgyakból kellő időben sikeresen vizsgázik. (4) A tanulmányok eredményes folytatását az egyes tanulmányokra vonatkozó szabályzatok alapján az egyes esetekben megszabott határidőre kell igazolni. Az iskolai éwégi bizonyítványt még az iskolaév befejezését követő 15 napon belül kell bemutatni.

Next

/
Thumbnails
Contents