Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1943

2. 1943. február 26. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 87

1943 február 26-iki közgyűlés. 86—87. szám. 59 c) az a) és b) pontok szerint megállapított díjazáson felül az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjai egyéb díjazásban részesülhetnek; d) az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok díjazása után járó adókat, tehát a tantiémeadót s járulékait az intézet viseli, a díjazások után esedékes különadó azonban az érdekelt igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági tagokat terheli; 3. az 1934. évi XII. t.-c. 23. §-ának 3. bekezdése alapján a társaságnak az 1942. évi mérlegét megállapító rendes közgyűlésén a székesfőváros tulajdonában levő társasági részvények alapján a székesfővárost megillető részvényesi jogok gyakorlásá­val a polgármestert, illetve az általa kijelölt helyettesét bízza meg s felhívja, hogy ott szavazatát a fenti rendelkezéseket foganatosító határozatok meghozatalával érvényesítse. Erről a közgyűlés a polgármester urat a szükséges intézkedések megtétele végett értesíti. !87. Dr. Homonnay Tivadar főpolgármester-elnök az ülést 19 óra 30 perckor berekeszti. Dr. Orbay Dénes s. k., Dr. Homonnay Tivadar s. k., tanácsnok, főpolgármester-einOk. a közgyűlés jegyzője. Hitelesitik: Diósi László s. k., Dr. Kossalka János s. k., törvényhatósági bizottsági tagok Laczkó Sándor s. k., Dr. Szakái Antal s. k.,

Next

/
Thumbnails
Contents