Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1943

6.2 1943. június 30. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 236

276 1943 június 30-iki közgyűlés. 235—236. szám. (4) A miniszteri biztos a polgármesternek, az üzemvezetőnek, vagy más intéz­kedő szervnek jogszabályba, az állam, vagy a székesfőváros érdekébe ütköző, vagy az üzemi szabályzattal ellentétes határozata, vagy tervezett intézkedése ellen óvást emelhet. (5) A miniszteri biztos óvásának az említett határozat, vagy intézkedés végre­hajtására halasztó hatálya van. A határozatot, vagy tervezett intézkedést a polgár­mesternek az ügyre vonatkozó javaslatával együtt 24 óra alatt a belügyminiszter döntése alá kell bocsátani. A belügyminiszter három nap alatt dönteni köteles; ha a belügyminiszter döntését ez alatt az idő alatt a polgármesterrel nem közli, a hatá­rozat, illetőleg intézkedés végrehajtható (1934: XII. t.-c. 21. §. (10)—(14) bekezdés). 18. §• Értékhatárok értelmezése. A jelen szabályzat 13., 14. és 16. §-aiban megjelölt értékhatárok szempontjából az ugyanegy tárgyra vonatkozó, azonos természetű jogügyletek értékét össze kelj számítani; visszatérő szolgáltatást tárgyazó jogügylet esetében (ideértve a bérleti és haszonbérleti szerződést is) az értéket valamennyi szolgáltatásnak a jogügylet egész tartamára összeszámított együttes összege adja ; egyébként az érték megállapí­tására az 1911 : I. t.-c. 6. §-ának rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. 19. §. Életbelépés. Ezt a szabályzatot — kormányhatósági jóváhagyás után — a polgármester lépteti életbe. A közgyűlés ezt a határozatát a tn. kir. belügyminiszter úrhoz felterjeszti. !236. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 236.504/1943— XII. számú elő­terjesztését az Egyesült Izzólámpa és Villamossági rt. tulajdonát képező az Üjpest megyei város határában fekvő 5080/1. és 5080/2. hrszámú ingatlanoknak a káposztás­megyeri párhuzamműnél, levő és Vízművek káposztásmegyeri telepéhez tartozó terjedek egy részéért való elcserélése ügyében. A közgyűlés a polgármesternek, az üzemgazdasági, valamint a pénzügyi szak­bizottságok által is elfogadott előterjesztése alapján : 1. Felhatalmazza a polgármestert, hogy az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Részvénytársasággal a tulajdonát képező, az újpesti 4135. számú telekkönyvi betétben 5080/1., 5080/2. és 5082/3. hrsz. összesen 2178 négyszögöl térmértékű ingatlanokat, a székesfőváros tulajdonát képező feliszaposodás és feltöltés útján keletkezett, a csere­szerződéssel kapcsolatban telekkönyvezendő, az Egyesült Izzólámpa és Viillamosság Rt­ajánlatában részletesen körülírt, összesen 11.500 négyszögöl térmértékű ingatlanokért elcseréljí, s az ezzel kapcsolatos csereszerződést Budapest Székesfőváros közönsége nevében aláírja. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. a telkek értékelése és nagysága alapján kiadódó vételárkülönbözet: ezidőszerínt 322.000 pengő készpénz helyett ennek mai értékében a Vízművek céljainak megfelelő ingatlant tartozik a főváros, illetve a Vízművek rendelkezésére bocsátani. 2. Ezt a közgyűlési határozatot jóváhagyás végett a rri. kir. belügyminiszterhez kell felterjeszteni. Ennek a közgyűlési határozatnak a meghozatalánál jelen voltak és az 1930. XVIII. t.-c. 36. §-a alapján elrendelt névszerinti szavazás alkalmával »Igennel« vagyis a javaslat elfogadása mellett szavaztak: Abella Mihály, Babicz Gyula, Barcs Kálmán, Bechtler Péter, Borús Ferenc, Csapó Sámuel, K. Császár Ferenc, dr. Cselényi Pál, Deák Lajos, Diósi László, Fúrták Ede, Fülöp Gyula, Garzó Zoltán, Gyürey Rudolf, dr. Hajnóczy Béla, dr. Hedry Aladár, Horváth József, Hoslinger István, dr. Kabakovits József, id. Knurr Ferenc, Kolonits Ferenc, Kőműves Józsefné, Madaras József, Miliők Sándor, vitéz dr. Nagy Iván, dr. Nyári Miklós, Pakányi Ferenc, Pásztor Imre, Scheuer Róbert, Schmitterer Jenő, SeidI József, Szakasits Antal, Szepessy Albert, Szilágyi Ferenc, Vincze Imre, dr. Bódy László, dr. Morvay Endre, dr. Feigler Károly, dr. Salamon Géza, dr. Farkas Ákos, dr. Rosta János, dr. Horony-Pálfy Aurél, dr. Beliczay Imre, vitéz Becske Kálmán, dr. Hustty Károly, Zaitz László, dr. Orbay Dénes, dr. Gyürky Tibor,

Next

/
Thumbnails
Contents