Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1943
3. 1943. április 16. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 120
94 1943 április 16-iki közgyűlés. 119—120. szám. Kimondja a közgyűlés, hogy a jövőben az indokolt telekátengedések, vagy használatbaadások feltételeként minden esetben ki kell kötni, hogy az új birtokos, illetőleg haszonélvező a kivetett közműépítési járulékot, továbbá évi 2—5%-os bért — esetenkint megállapítva — megfizetni köteles. Utasítja a közgyűlés a polgármestert, hogy a székesfőváros tulajdonában levő telekállománynak — telekpolitikai, illetőleg telepítéspolitikai célból — szükséges tervszerű kiegészítéséről, ennek módozatairól és eszközeiről megfelelő időben tegyen előterjesztést. !120. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 315.956/1943— III. számú előterjesztését a Bosch Róbert Kft.-gal kötendő csereszerződésre vonatkozó 64/1943—kgy. számú közgyűlési határozat módosítása ügyében. A székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése a polgármesternek a városrendezési és magánépítési, valamint a pénzügyi szakbizottság által is pártolt javaslatára, az ebben az ügyben hozott 64/1943—kgy. számú határozatának hatályonkívül helyezésével hozzájárul, ahhoz, hogy a X. ker., Üllői-út, Száva-utca sarkán fekvő, 38303/1—3. hrszámú székesfővárosi teleknek az Üllői-út, Száva-utca a tervezett Apaffy-utca és az Üllői-úttól északra, körülbelül 185 öl távolságban, az Üllőiúttal párhuzamosan vont határvonal közé eső 22.279-20 négyzetölnyi része az Üllőiútra és Száva-utcára szabályozottnak tekintve, honvédelmi érdekű gyártelep létesítése céljából elcseréltessék a Magyar Gépipari Kft. tulajdonában levő, a XI. ker., Budafoki-út mentén fekvő 3996. hrszámú, 5825-80 négyzetöl területű, valamint a III. ker., Miklós-téren fekvő 18318. hrszámú 1123-10 négyzetöl területű és végül a XI. ker., Somogyi-út mentén fekvő 2865., 2866., 2867., 2868 és 2869. hrszámú, összesen 7719-10 négyzetöl területű, a felmérés adatai szerint azonban csak 7686-80 négyzetöl területű telkekkel, valamint a telkeken levő felépítményekkel, illetőleg a telkek alkotórészeivel és összes tartozékaival, összesen 1,336.752 pengő értékben az alábbi feltételek mellett : 1. A csereügylet megkötése következtében kiszabandó egész ingatlanvagyonátruházási illetéket a Kft. köteles viselni. 2. A Kft. köteles a csereképpen átengedendő ingatlanokat összes alkotórészeivel és tartozékaival együtt tehermentesen a székesfőváros tulajdonába bocsátani. 3. A Kft. köteles a tulajdonába átengedendő székesfővárosi területnek az Apaffy-utca felől végrehajtandó szabályozása folytán megtérítendő félútterületet 60 pengős nyers telekérték alapján a szerződés aláírásával egyidejűen a székesfőváros központi pénztárába befizetni. 4. A Kft. köteles a 38303/1—3. hrszámú székesfővárosi telekre értékemelkedés címén feljegyzett csatornaépítési és útburkolási járulékból a tulajdonába kerülő területrészre eső összeget ugyancsak a szerződés aláírásakor a székesfővárosnak megtéríteni. 5. A Kft. köteles a jelenlegi ideiglenes Apaffy-utcának a Száva-utca vagy az Üllői-útba való bekötéséről új útszakasz megépítésével a jelenlegi útnak a forgalom alól való elvonása előtt saját költségén gondoskodni, az átépítéshez szükséges engedélyt megszerezni és az összekötőútat a jelenlegi szélességében és kivitelben új anyagból megépíttetni. A Kft. csak az összekötőút megépítése után jogosult a tulajdonába kerülő területbe eső ideiglenes Apaffy-utca szakaszával korlátlanul rendelkezni s így az utat a forgalom elől elzárni. 6. A csereszerződés megkötésével kapcsolatban felmerülő minden költséget, beleértve a székesfővárosi területnek mezőgazdasági művelésből való felszabadítása során felmerülő kiadásokat is, a Kft. köteles viselni. 7. A csereingatlanok már a szerződés megkötése után, de még a tulajdonjogok kölcsönös bekebelezése előtt birtokbaadhatók és a birtokbaadástól kezdődően az ingatlanok jövedelmei és terhei a birtokbavevőt illetik, illetőleg terhelik. Felhatalmazza a közgyűlés a polgármestert, hogy a kötendő csereszerződés részletes feltételeit saját hatáskörében állapítsa meg, továbbá arra is, hogy az átengedendő székesfővárosi terület nagyságát a fenti értékelés alapján ugyanolyan arányban csökkentse, amilyen mértékben a Kft. a vállalt szolgáltatásainak esetleg eleget tenni nem tudna.