Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1942
10. 1942. december 18. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 543 - 544 - 545
1942 december 18-iki közgyűlés. 545. szám. A székesfőváros törvényhatósági Bizottsága a polgármesternek előterjesztésére hozzájárul az alábbi alapítólevél, illetve záradék szerint a néhai Láng Ernő alapítvány vagyonának a székesfőváros által való kezelésbe vételéhez. Alapítólevél. Néhai Láng Ernő kereskedelmi tanácsos, a Nemesfémiparosok és Drágakőkereskedők Csarnokának és a Nemesfémiparosok és Kereskedők Országos Szövetségének elnöke, gyáros és nagykereskedő, a Láng József részvénytársaság vezető, igazgatósági tagja és főrészvényese az 1931. évi július 5. napján alkotott végrendeletében a következő intézkedés szerepel : »Hagyatékomból (25.000-—) Huszonötezer pengő kihasítandó és gyümölcsözőleg elhelyezendő azzal, hogy annak kamatait minden év február hó (20) huszadik napján feleségem, elhalálozása után pedig gyermekem, végül ennek elhalálozása után Budapest székesfőváros tanácsa által általános, esetleg ékszer- és óraszakmabeli jótékonycélokra fordítandók.« A végrendelet végrehajtójául dr. Cukor Gábor, Hillinger Oszkár és Magyar Bertalan budapesti lakosok voltak kirendelve. Az örökhagyónak 1931. évi július 6. napján bekövetkezett elhalálozása következtében az alulírott végrendeleti végrehajtó az örökhagyónak ugyancsak alulírott özvegyével, szül. Puskás Nagy Berta budapesti lakossal, úgyis mint kk. gyermeke, Láng Éva Zsuzsanna budapesti lakos gyámjával egyetértőleg a végrendelet fentidézett pontjának megvalósítására a jelen okiratba foglalt ALAPÍTÓLEVELET állították ki. Alapítólevél. 1. Az alapítvány címe : »Néhai Láng Ernő kereskedelmi tanácsos alapítványa ékszer- és óraszakmabeli jótékonycélokra«. 2. Az alapítvány célja az, hogy annak jövedelméből segélyek osztassanak ki az ékszer- és óraszakmában foglalkoztatott ifjúság (fiúk és leányok) között avégből, hogy az arra érdemesek és rászorultak a szakmában szükséges elméleti tudást és gyakorlati ismereteket megszerezhessék, továbbá, hogy az alapítvány jövedelméből az arra reászoruló szakmabeli elagottak, illetve a szakmabeliek reászoruló gyermekeik segélyeztessenek. 3. Az alapítványi vagyon 25.000, azaz : Huszonötezer pengő. Az alapítvány vagyona a Magyar Olasz Bank Részvénytársaság budapesti központja által 17.564. szám alatt kiállított »Láng Ernő alapítvány« megjelölésű, 25.000 pengő összegű takarékpénztári betétkönyvön van elhelyezve. A fent körülírt takarékpénztári betétkönyv a magyar királyi Postatakarékpénztár budapesti főintézeténél van letétként elhelyezve és az azzal való rendelkezési jog a magyar királyi Belügyminiszeter urat illeti meg, aki az alapítványi tőke kamatainak a segélydíjak odaítélésére és kiosztására jogosult személy kezéhez való kiutalása iránt minden év január havában intézkedik. 4. Az alapítványi segélydíjakban részesülőket a segélydíjak odaítélésére jogosult esetenként a legjobb belátása szerint határozza meg az alapítólevél 2. pontjában meghatározott igényjogosultak köréből. Az alapítványi segélydíjakra való rászorultságot hatósági szegénységi bizonyítvánnyal kell igazolni. 5. A segélyben részesülők kijelölésére az örökhagyó özvegye szül. Puskás Nagy Berta, ennek elhalálozása után pedig gyermeke : Láng Éva Zsuzsanna, végül ennek elhalálozása után Budapest székesfőváros tanácsa jogosult.