Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1942
1. 1942. január 30. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 45
1942 január 30-iki közgyűlés. 45. szám. 29 54. §. A hozzátartozók a beteg állapotáról naponta a kórházigazgató által megállapított időben az ügyeletes orvostól kaphatnak felvilágosítást. 55. §. a) Beteget látogatni csak d. u. 2—4 óra között lehet, b) a látogatás ideje legfeljebb 15 perc, c) a beteghez, berendezési tárgyhoz nyúlni, a betegágyra leülni nem szabad, d) az engedéllyel behozott ételek, italok befogadására szolgáló edényeket, üvegeket a kórteremben kell hagyni, azok haza nem vihetők, e) a látogatókat nyomatékosan figyelmeztetni kell, hogyha az a)—d) pontokban foglalt kikötéseknek nem tesznek eleget, akkor további látogatásra engedélyt nem kapnak. III. FEJEZET. A közkórházak rádiumkészletének kezelése. 56.§. A rádiumkészítmények megőrzésére külön e célra készített nagy páncélszekrény szolgál, amelyben a használatban nem lévő összes rádiumot el kell helyezni. A páncélszekrény nyitása 3 egymástól különböző kulccsal történik. Két kulcsot a vezető-főorvos, a harmadik kulcsot pedig az intéző őrzi. A rádium naponként történő kiadásának és visszavételének idejére a vezető-főorvos kulcsait az ügyeletes fizikusnak adja át, aki azt használat után nyomban visszaszolgáltatni köteles. A vezetőfőorvos akadályoztatása esetén a kulcsok őrzőjét az igazgató-főorvos jelöli ki. 57. §. (1) A rádiummal kezelendő betegek részére szükséges rádiumot az osztályügyeletes orvos »rádium igénylőlap« útján kéri. Ez tartalmazza az ápolt nevét, a kórterem és ágy számát, a rádiumot átvevő osztályügyeletes orvos aláírását. Az igénylőlap 2 példányban készül; az egyiket az osztály-ügyeletes orvos magánál tartja, a másik példányt pedig, amelyet a vezető-főorvos, az ügyeletes fizikus s a gazdasági, hivatal megbízottja ír alá — a rádium átvétele alkalmával a gazdasági hivatal megbízottja veszi át. Ezt a példányt a rádiumintézet intézője őrzi. (2) A rádiumkészítmény visszaszolgáltatása alkalmával az osztályügyeletes orvos az intézőnél levő rádium-igénylőlapot visszakapja, amelyen a vezető-főorvos, az ügyeletes fizikus és a gazdasági hivatal megbízottja a rádiumnak az osztály részéről való visszaszolgáltatását aláírásukkal igazolják. 58. §. (1) A rádium kiadása, valamint a kiadott rádium visszaszolgáltatása naponként az ügyeletes fizikusnak és a gazdasági hivatal megbízottjának együttes jelenlétében történik. (2) Az ügyeletes szolgálatot a sugárártalom elkerülése végett a fizikusok és a gazdasági hivatal megbízottai hetenkint váltakozva látják el. Az ügyelet átadása . alkalmával a rádium megőrzésére szolgáló nagy páncélszekrényben lévő rádiumkészítményeket leltározni kell az ügyeletet átadók és átvevők együttes jelenlétében. A leltározást a jelenlévők a rádium-nyilvántartókönyvben aláírásukkal igazolják. 59. §. A készítményekbe szétosztott összes rádium áttekintő ellenőrzése a rádiumnyilvántartókönyvben történik. A napi ellenőrzésre a rádium-nyilvántartókönyy két egymásmelletti oldala szolgál, ahol úgy a bal, mint a jobboldali lapon annyi