Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1942
4. 1942. március 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 143 - Szabályrendelet
278 1942 március 27-iki közgyűlés. 143. szám. iskolát végző gyermeknél pedig azt, ha a vizsgatárgyakból kellő időben kollokvált, illetőleg, ha az illető főiskolára nézve érvényes tanulmányi szabályzatban előírt időben a kötelező vizsgákat letette. Ha a gyermek elégtelen osztályzatot nyw, a családi pótlékot a (4) bekezdés szerint be kell szüntetni. Ha a gyermek olyan tanfolyamot látogat, mely a tanulmányi eredményről bizonyítványt nem ad ki, azt kell igazolni, hogy a gyermek a tanfolyamot rendszeresen látogatja, a (2) bekezdésben megjelölt gyakorlatot folytató gyermeknél pedig a legutolsó tanulmányi eredményt kell figyelembe venni. (4) A gyermek előmenetelét minden év március és augusztus havában kell igazolni. A márciusi igazolásnál a családi pótléknak a megfelelő év július—december hónapjaira, az augusztusi igazolásnál pedig ennek az évnek január—június hónapjaira esedékes összegeit kell kifizetni. Abban az esetben, ha a tanévközi iskolai bizonyítvány szerint a gyermek nem folytatja kiváló eredménnyel tanulmányait, a családi pótléknak kifizetését függőben kell tartani s a visszatartott részleteket csak akkor lehet kifizetni, ha a gyermek a tanévvégi iskolai bizonyítvánnyal igazolja, hogy tanulmányait ismét kiváló eredménnyel folytatja. (5) Ha a polgármester a gyermek után tanulmányi családi pótlékot engedélyezett, a gyermek a Székesfővárosi Alkalmazottak Segítőalapja által nyújtott kedvezményekre és szolgáltatásokra való igényjogosultságát csak akkor veszti el, ha két egymást követő félévben sem tanúsít kiváló tanulmányi eredményt. 8. §. Az örökbefogadott és nevelt gyermek, valamint unoka után engedélyezhető családi pótlék. (1) Méltánylást érdemlő esetekben a polgármester a 9. §. (2) bekezdésének 2—6. pontjai alatt, valamint (3) bekezdésében foglalt feltételek fennforgása esetén családi pótlékot engedélyezhet: a) az alkalmazott örökbefogadott gyermeke, vagy b) az alkalmazottnak — vele vérrokonságban lévő — nevelt gyermeke, vagy pedig c) teljes árvaságra jutott, vagyis szülőtlen unokája után. (2) Az (1) bekezdésben megjelölt gyermek vagy unoka után is csak a 4. §. (2) bekezdésében meghatározott életkorának betöltéséig engedélyezhető a családi pótlék. (3) Az olyan alkalmazott részére, aki házasságon kívül született egynél több természetes gyermekét fogadta örökbe, a családi pótlék e gyermekek mindegyike után engedélyezhető. Az ilyen alkalmazott részére azonban más családtagok után a 8. és 9. §-ok alapján családi pótlék egyáltalában nem engedélyezhető. 9. §. A családtag keresetképtelensége esetén engedélyezhető családi pótlék. (1) Méltánylást érdemlő esetekben a polgármester a (2) és (3) bekezdésekben foglalt feltételek fennforgása esetén, családi pótlékot engedélyezhet az alkalmazott alább felsorolt családtagjainak egyike után : a) a 4. §. (2) bekezdésében elért életkort betöltött törvényes, vagy mostoha gyermek; b) a 8. §-ban megjelölt feltételeknek megfelelő és meghatározott életkort betöltött örökbefogadott vagy nevelt gyermek és unoka ; c) az alkalmazott szülőinek egyike. (2) Az (1) bekezdésben felsorolt családtagok után csak akkor engedélyezhető családi pótlék, ha az alkalmazott igazolja, hogy