Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1942

2. 1942. február 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 80 - 81 - 82 - 83 - Szabályrendelet

1942 február 27-iki közgyűlés. 83. szám. b) egymásnak, vagy az a) pontban felsoroltaknak házastársai, c) elsőfokú sógorok nem teljesíthetnek olyan helyen szolgálatot, ahol egymásnak alá vannak ren­delve, vagy egyik a másik ellenőrzésére hivatott. (2) Az (í) bekezdésben foglalt rendelkezést alkalmazni kell az alkalmazott és házastársa korábbi házasságából származott gyermek, az örökbefogadó szülő és az örökbefogadott gyermek, végül a gyám és gyámolt szolgálati beosztására is. (3) Az (1) és (2) bekezdésekben megjelölt szolgálati összeférhetetlenség a házassági kötelék megszűnése után is fennáll. (4) Azok az alkalmazottak, akik az (1)—(3) bekezdések értelmében ugyan­azon hivatalban nem működhetnek, kötelesek erről hivatali főnöküknek, vagy illetékes feljebbvalójuknak haladéktalanul jelentést tenni. (5) A rokoni kapcsolatokon alapuló szolgálati összeférhetetlenséget soronkívül meg kell szüntetni, olymódon azonban, hogy az illető alkalmazott sem rangjában, sem fizetésében rövidséget ne szenvedjen. 77. §. Magángyakorlat és mellékfoglalkozás. A) Általános rendelkezések. (1) Az alkalmazottak mellékfoglalkozást és magángyakorlatot engedély nélkül nem folytathatnak. (2) Ebben a §-ban »mellékfoglalkozás« megjelölés alatt a magángyakorlatot is, mint szakképesítéshez kötött mellékfoglalkozást kell érteni. (3) A mellékfoglalkozás csak polgármesteri engedély, ha pedig annak gyakor­lásához a minisztertanács (4600/1933. M. E. számú rendelet 33. §.), vagy a törvény­hatósági bizottság [T. 63. §. (4) bek., 1929: XXX. t.-c. 72. §.] engedélye szükséges, a minisztertanácsi hozzájárulás vagy a kormányhatóság által jóváhagyott közgyűlési határozat alapján kezdhető meg. (4) Peres ügyekben szakértői véleményadásra a polgármester adhat engedélyt. Az engedély megadását meg kell tagadni, ha az alkalmazott szakértői közreműködése a közszolgálat érdekeibe ütközik (1896: XXXIII. t.-c. 231. §., 1911 : I. t.-c. 355. §.). (5) A polgármester nem engedélyezhet olyan — akár díjazásért, akár díjazás nélkül vállalt — mellékfoglalkozást, amely : a) az alkalmazottat állásához mért körülményei szerint a szolgálati kötelességek tekintetében elfogulttá teheti, vagy b) a közalkalmazotti állás tekintélyével, a jó erkölccsel, a jó hírnévvel, általában a szolgálaton kívüli magatartás követelményeivel nem fér össze, vagy c) az alkalmazott idejét hivatalos teendői rovására venné igénybe. (6) Az alkalmazott kereskedést és ipart nem gyakorolhat. (7) Tényleges szolgálatban álló köztisztviselő vagy egyéb közszolgálati alkal­mazott — a törvényben meghatározott eseteket kivéve — nem lehet részvénytársaság vagy szövetkezet igazgatóságának vagy felügyelőbizottságának tagja, vagy korlátolt felelősségű társaság ügyvezetője vagy felügyelője. A minisztertanács közérdekből kivételt engedhet (4600/1933. M. E. számú rendelet 33. §.). A törvényhatóság területén működő nyilvános számadásra kötelezett vállalatnál az előbbiekben említett mellékfoglalkozás engedélyezése tekintetében az 1929: XXX. t.-c. 72. §-ában foglalt rendelkezést is alkalmazni kell. (8) A polgármester a mellékfoglalkozás engedélyezését határidőhöz kötheti és az alkalmazottat a mellékfoglalkozás folytatásától bármikor eltilthatja, ha azt a közszolgálat érdekében állónak tartja. (9) Azok az alkalmazottak, akiknek mellékfoglalkozását a polgármester határ­időre engedélyezte, vagy akiket a mellékfoglalkozás folytatásától eltilt, azt a polgár­mesteri határozattal előírt időtartamon belül abbahagyni tartoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents