Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1941

6.1 1941. június 20. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - Szabályrendelet

1941 június 20-iki közgyűlés. 296. szám. 501 b) a tárgyalásra kerülő ügyeket előkészíti és annak során okiratok beszerzéséről, tanuk és az érdekeltek (felszólamlók, bejelentők, bizottsági tagok stb.) megidézéséről gondoskodik. c) őrködik a felett, hogy a tárgyaláson, a tanácskozáson és a határozathozatal­ban érdekelt igazolóválasztmányi tag részt ne vegyen, d) vezeti a tárgyalást és a tanácskozást, megadja, megtagadja, vagy megvonja a szót, biztosítja az ülés csendjét, rendjét, komolyságát és méltóságát, e) berekeszti a vitát, elrendeli a szavazást, felteszi a kérdést szavazásra, meg­állapítja a szavazás eredményét és kimondja a határozatot, f) a tőrvényhatósági bizottsági tagság jogerős megszűnése esetén póttagot hív be és arról a főpolgármestert és a polgármestert értesíti [T. 27. §. (11) bek.]. g) a tárgyalásra előkészített összeférhetetlenségi ügyeket az összeférhetetlenségi bizottság elé, az igazolóválasztmány határozatai ellen beadott panaszokat pedig a m. kir. közigazgatási bíróság elé terjeszti és h) általában — a szükséghez képest a polgármester által rendelkezésre bocsátott tisztviselők (igazolóválasztmány irodája) közreműködésével — mindazt megteszi, amit ez az ügyrend vagy valamely jogszabály az elnök feladatává tesz. 14. §. Elnök szavazati és döntési joga. (1) Az elnök — a (2) bekezdés esetét kivéve — nem szavazhat, de szavazategyen­lőség esetében dönteni köteles [T. 12. §. (3) bek.]. (2) Kizáró, ok fennforgása kérdésében történő titkos szavazás alkalmával az elnöknek mindig szavaznia kell [T. 27. §. (5) bek.]. 15. §. A tárgysorozat összeállítása. (1) Az igazolóválasztmány tárgysorozatát az elnök állítja össze. (2) A tárgysorozatban az igazolóválasztmány elé tartozó mindazokat a beje­lentéseket fel kell venni, amelyeket az ülés összehívását három nappal meg­előzőleg adtak be. NEGYEDIK FEJEZET. A jegyző. — A jegyzőkönyv. 16. §. A jegyző. (1) Az igazolóválasztmány jegyzőjét a törvényhatóság tisztviselői közül a polgár­mester jelöli ki. (2) A jegyző feladata különösen a) az igazolóválásztmányhöz érkező iratok iktatása, az elnök elé terjesztése és általában az elnök által reábízott ügyviteli teendők ellátása, b) a tárgysorozatba felvett ügyekkel kapcsolatos iratoknak az igazolóválaszt­mány ülésén — az elnök felhívása alapján történő — ismertetése, c) az igazolóválasztmány üléseiről felvett jegyzőkönyv vezetése és d) titkos szavazás esetében a szavazatok összeszedése. 17. §. A nyilt ülés jegyzőkönyve. (1) Az igazolóválasztmany nyilt üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni. (2) A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell,

Next

/
Thumbnails
Contents