Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1940

4. 1940. április 3. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 203

142 1940 április 3-iki közgyűlés. 202—203. szám. A közgyűlés a polgármesternek a pénzügyi, valamint a városgazdasági, idegen­forgalmi és közművelődési ügyosztály szakbizottságai által is pártolt előterjesztéséből tudomásul veszi, hogy a Fővárosi Cirkuszépület beomlott tetőzetével kapcsolatban előállott helyzet tisztázása érdekében a bérlővel, az előterjesztésben körvonalazott módon megállapodást kíván létesíteni. A tervezett megállapodás létrehozatala érdekében a Közgyűlés a cirkuszépület bérlete ügyében 90/1936. kgy. sz. alatt 1936. február 26.-án hozott alaphatározatát olyképen módosítja, hogy Fényes György cirkuszbérletének időtartamát további két évvel, vagyis 1943. december 31-ig terjedő időre meghosszabbítja, továbbá az épület helyreállítása miatt megrövidülő évadra tekintettel hozzájárul ahhoz, hogy a kikötött évi 7000 pengő fixbéraz 1940. évben aránylagosan annyival csökkenjen, amennyivel a folyó évad előadási napjainak a száma 120-nál kevesebb lesz, végül, hogy a százalékos részesedés legkisebb összegeként megállapított 15.000 pengőre vonatkozó kikötés az 1940. évre ne érvényesüljön. Tudomásul veszi továbbá, hogy a nagyközönség és az idegenforgalom szempont­jából, továbbá a szerződés alapján is a cirkuszépület helyreállítása halaszthatatlanul sürgős feladat, amelynek költségeire a műszaki vélemények szerint legfeljebb 65.000 pengő szükséges. A 65.000 pengő költségösszeget a közgyűlés póthitelképen engedélyezi olyképen, hogy ebből az összegből 55.000, azaz : Ötvenötezer pengő az 1940. évi költségvetés VI. fejezet (pénzügy) I. cím, (Községi közszolgáltatások) bevétel 1. rovatán (Községi pótadó) várható bevételi többletnél, a fennmaradó 10.000, azaz : Tízezer pengő pedig az 1940. évi költségvetés XI. fejezet (városgazdaság, idegenforgalom és köz­művelődés) IX. címén (Állat- és Növénykert) rendkívüli bevételként elszámolandó és a bérlő által vállalt hozzájárulásból a folyó évben előreláthatólag befolyó bevételnél talál fedezetet. Az engedélyezett 65.000 pengő póthitelösszeg a f. évi költségvetés XI. fejezet (városgazdaság, idegenforgalom, közművelődés) IX. cím (Állat- és Növény­kert) 2. rovat (Dologi kiadások) 2. alrovat (Épületfenntartás, a Fővárosi Cirkusz karbantartása) alatt számolandó el. Egyidejűen tudomásul veszi még a közgyűlés, hogy a polgármester a Fővárosi Cirkuszépület sürgős és halaszthatatlan, határidőre szóló helyreállításának megindítása és helyreállítása érdekében az engedélyezett póthitelösszeg felhasználására a kormány­hatósági jóváhagyás reményében a szükséges intézkedéseket már megtette. A közgyűlés ezt a határozatot kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjeszti !203. Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 265.598/1940— XIV. számú elő­terjesztését a magyar királyi »Horthy Miklós« honvéd repülőakadémián és a magyar királyi »Bólyai János« honvéd műszaki akadémián két-két budapesti illetőségű ifjú részére létesítendő alapítvány fedezete ügyében. A törvényhatósági bizottság Őfőméltósága vitéz Nagybányai Horthy Miklós Ür Magyarország Kormányzója országlásának huszadik évfordulója alkalmából az 1940. évi március hó 1. napján tartott rendkívüli díszközgyűlésében, 112/1940. kgy. szám alatt hozott határozatában — többek között — azt is elhatározta, hogy a magyar királyi »Horthy Miklós« honvéd repülőakadémián és a magyar királyi »Bólyai János« honvéd műszaki akadémián két-két budapesti illetőségű ifjú kiképzésére a Kormányzó Úr Őfőméltósága nevét viselő alapítványt tesz. A közgyűlés utasította a polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg és a felmerülő, kiadások fedezete ügyében előterjesztéstét a közgyűlésnek mutassa be. Ezen alapítványra vonatkozóan a közgyűlés a polgármester előterjesztésére a polgármesteri XIV. ügyosztály mellé rendelt állandó szakbizottság, valamint a pénzügyi szakbizottság javaslata alapján elfogadja a következő alapítólevelet: »Alapítólevél. Budapest székesfőváros közönsége tudtára adja mindenkinek, akit illet, vagy a jövőben illetni fog, hogy Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága az 1940. évi március hó 1. napján tartott díszközgyűlésében elhatározta, hogy Őfőméltó­sága vitéz Nagybányai Horthy Miklós Ür, Magyarország Kormányzója országlásának huszadik évfordulója emlékére két-két budapesti illetőségű ifjú részére a magyar királyi »Horthy Miklós« honvéd repülőakadémián és a magyar királyi »Bólyai János*

Next

/
Thumbnails
Contents