Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1939

9. 1939. szeptember 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 516

^ 366 1939. szeptember 27-iki közgyűlés. 516. szám. csupán főorvosuk megbízásából a főorvos magánbetegeinek gyógykezelésében segéd­kezhetnek. (2) Azoknak az al- és segédorvosoknak, akik nem betegosztályon (hanem prosec­turai és laboratóriumi osztályon, fizikotherápiai intézetben és ágynyilvántartóban) teljesítenek szolgálatot, az igazgató-főorvosnak a központi igazgató útján tett elő­terjesztésére a polgármester kórházon kívül való lakhatást engedélyezhet. A kintlakó orvos a fizetési osztályának megfelelő lakáspénzt kapja és reá a jelen §. (1) bekezdé­sében foglaltak nem vonatkoznak. (3) Az al- és segédorvosok az osztályon a beteglátogatást reggel a főorvos által meghatározott időben és délután 4 órakor végzik. Ellátják a főorvos beosztása szerint váltakozva az osztályügyeletes szolgálatot, továbbá az igazgató-főorvos beosztása szerint a kórházi betegfelvételi ügyeletes orvosi szolgálatot is. (4) A polgármester az alorvosnak évenkint háromheti, a segédorvosnak az első évben kétheti, azon túl háromheti rendes szabadságot engedélyezhet. 30. §. Határidős alorvos. (1) Az alorvos a főorvost távolléte alatt az osztályon általában helyettesíti, a főorvos távolléte alatt történtekről azonban a főorvosnak — visszaérkezése után — azonnal részletes jelentést tenni köteles. (2) Az alorvosokat a székesfőváros közkórházaiban'a megfelelő szakmákban működő legérdemesebb segédorvosok közül a polgármester előzetes meghallgatásával a főpolgármester nevezi ki. (3) A kinevezés két évre szól, amely egy ízben további egy évre megújítható. Az elméleti osztályokon működő alorvosoknál a kinevezést minden megkötés nélkül meg lehet ismételni. Az elméleti osztályon működő alorvosok nem kötelesek a kórház­ban lakni. Házasságot köthetnek. (4) Azoknak a nem elméleti szakon működő alorvosoknak, akik legalább 4 évet töltöttek már a főváros szolgálatában, kivételesen megengedheti a polgármester, hogy házasságot köthessenek. 31. §. A határidős alorvos feladatköre. (1) Az alorvos közvetlen főnöke a főorvos vagy helyettese, akinek rendelkezéseit teljesíteni tartozik. Működésében a felettes hatósága (igazgató-főorvos, központi igazgató, polgármester) által kiadott rendeletekhez, utasításokhoz köteles alkal­mazkodni és azokat a legszigorúbban betartani. (2) A főorvost a kórházban minden munkájában támogatja, ügyel a segédorvos és orvosgyakornokok működésére, felügyel az osztályon szolgálatot teljesítő ápoló­és munkásszemélyzet munkájára. Ellenőrzi, hogy a főorvos rendelkezéseit végre­hajtsák ; ha mulasztást vagy hanyagságot észlel, ezt megtorlás végett a főorvosnak jelenti. Az osztálynál végzett műtétekről vezetett műtőkönyvet (23. §. 16. bek.) mindennap átnézi és ezt aláírásával igazolja. (3) Szerkeszti az általa ellátott osztályos betegek kórrajzát, elvégezteti felü­gyelete mellett a segédorvosokkal mindazokat az írásbeli munkákat, amelyeket a szabályzatok, rendelkezések az osztályra hárítanak. (4) Vezeti — a főorvos felügyelete mellett — az osztály műszerleltárát és azt számviteli ellenőrzés céljából minden hónap 5-éig az igazgató-főorvos útján a szám­vevőség rendelkezésére bocsátja. (5) Pontos kimutatást és az anyagszámadásokra előírt elszámolást vezet azokról a gyógyszerekről, gyógyszerkülönlegességekről, amelyeket az osztály az ápoltak nevének feltüntetése nélkül rendelt. A röntgenlaboratórium alorvosa a röntgen­filmekről hasonló kimutatást és elszámolást vezet. (88. §. 4. bek.) (6) Ügyel az osztály felszerelésének gondos és takarékos kezelésére és haszná­latára ; ha az osztályon ápolt beteg a leltári vagy a fogyasztási tárgyakban kárt okozott, ezt igazolja. Ha a leltárt kezelő alkalmazott három napnál hosszabb ideig van távol az osztálytól, ezt az igazgató-főorvosnak haladéktalanul bejelenteni tartozik.

Next

/
Thumbnails
Contents