Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1935
13.1 1935. október 2. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 344 - 345
1935.. október 2-i ki közg yűlés. 343—345 . szám. 257 jövőbeni működéséhez fűződő nagyfontosságú mezőgazdasági érdekekre való tekintettel azonban szükségesnek tartom, hogy az alakítandó részvénytársaság igazgatóságában a hivatalos mezőgazdasági érdekeltség is képviseletet nyerjen, aminek annál kevésbbé van akadálya, mert a részvénytársaságnak hozzám bemutatott alapszabálytervezete szerint az igazgatóság tagjainak létszáma ezt lehetővé teszi. Felhívom tehát a székesfőváros közönségét, hogy e tekintetben mielőbb megfelelően intézkedjék. Figyelemmel az új vásárpénztári intézmény működésének mielőbbi megkezdéséhez fűződő fontos érdekekre, az alapszabályok jóváhagyásával kapcsolatban előállható időveszteség elkerülése céljából a hozzám r. u. bemutatott álapszabálytervezetet tudomásul veszem azzal a kikötéssel, hogy a részvénytársaság alapszabályaihoz utólag a székesfőváros közönségének is hozzá kell járulnia. Ügyszintén az alapszabályoknak jövőbeni módosításához a székesfőváros közönsége hozzájárulását minden esetben ki kell eszközölni és az e tárgyban hozott közgyűlési határozatot jóváhagyás végett hozzám is be kell mutatni. Kikötöm továbbá, hogy a létesítendő vásárpénztári intézmény részvényeinek egészben vagy részben való elidegenítése, megterhelése, a részvénytőke felemelése, a tőkefelemelések esetére biztosítani szokott elővételi jog igénybevétele, vagy igénybe nem vétele, vagy kibocsátás alá kerülő bármi néven nevezendő új részvényeknek elidegenítése kérdésében a székesfőváros közönségének kell határoznia és a székesfőváros közönségének erre vonatkozó határozatát jóváhagyás végett hozzám be kell mutatni. Elvárom a székesfőváros közönségétől, hogy az új vásárpénztári intézmény működését fokozott figyelemmel fogja kísérni és megfelelő biztosítékok megteremtésével oda fog hatni, hogy az új vásárpénztári intézmény szigorúan az alapszabályokban körvonalazott üzletkörébe maradva a céljául kitűzött feladatoknak úgy a fogyasztóközönség, mint az ország gazdasági érdekei szempontjából a várt kívánalmaknak minden tekintetben megfeleljen és oly sajnálatos események ismétlését, amelyek a volt vásárpénztár rt. kényszerű felszámolásához vezettek, minden erővel kizárja. Budapest, 1935. évi június hó 25.-én. A miniszter helyett: Olvashatatlan aláírás s. k. államitkár. A székesfőváros közönségének Budapest.« !344. A m. kir. Belügyminiszter a dunajobbparti szeretetotthon Széna-téri épületében kórházi osztály és ingyenes hatósági orvosi rendelő létesítése ügyében hozott 385/1934. kgy. számú határozatra az alábbi leiratot intézte a székesfőváros közönségéhez : »M. kir. belügyminiszter. Szám: 114.086/1935. V. Tárgy: A szeretetotthoni beteggondozók zavartalan biztosítása és a szeretetotthoni helyek szaporítása. A kiadmány alapjául szolgáló ügyszám : 385/1934. kgy. melléklet : csomag. Törvényhatósági bizottságának az 1934. évi december hó 19.-én tartott közgyűlésében 385. kgy. szám alatt hozott határozatát abban a részben, amelyben a jobbparti szeretetotthon Széna-téri épületete I. em. részének kórházi osztály céljára való átalakítását kimondotta és az ezzel kapcsolatban felmerülő átalakítási, beszerzési és felszerelési költségek fedezetéről gondoskodott, továbbá egy új orvosgyakornok alkalmazását, valamint a jobbparti szeretetotthon Széna-téri épületében ingyenes hatósági orvosi rendelő létesítését határozta el, a pénzügyminiszter úr meghallgatása után jóváhagyom. Megjegyzem, hogy a székesfőváros polgármestere 138.203/1935— IX. sz. felterjesztésében foglaltakra tekintettel, a fenti határozatnak a Lövőház-utca 20. sz. ingatlan bérvételével kapcsolatos részét tárgytalannak tekintem. Egyben közlöm, hogy a székesfőváros polgármesterének idézett számú felterjesztése alapján hozzájárulok ahhoz, hogy a 228.421/ 1934— XII. B. M. szám alatt engedélyezett 30,000 pengő államsegélyből a Széna-téri intézetben létesítendő kórház 19.000 pengő költségén felül fentmaradó 11.000 pengő a VIII. ker., Alföldi-utcai menhelynek szeretetotthonná való átalakítására és e célra való berendezésére használtassék fel. Budapest, 1935. június 4. A miniszter rendeletéből Sass s. k. miniszteri tanácsos. P. H. A kiadmány hiteléül: olvashatatlan aláírás irodavezetőd !345. A m. kir. belügyminiszter 51.271/1935— II l/a. számú leiratában jóváhagyta az 1935. évi országgyűlési képviselőválasztásokkal kapcsolatos költségeknek póthitel útján való fedezése ügyében hozott 136/1935. kgy. számú határozatot, de a jóváhagyáshoz azt a megjegyzést fűzte, hogy az a kérdés, vájjon a székesfőváros részéről az országgyűlési képviselőválasztásokkal kapcsolatban felszámított költségek milyen mértékben terhelik az államkincstárt, a számadások felülvizsgálata során fog megállapítást nyerni. 65