Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1934

10. 1934. október 24. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 227 - 228 - 229 - 230 - 231

113 1934. október 24-iki közgyűlés. 226—231. szám. pengős keret az építkezésre kevésnek bizonyul, úgy a polgármester az említett terveket, valamint a költségvetéseket, a munkálatok megkezdése előtt, kimerítő jelentés kíséretében a közgyűlésnek előterjessze ; 6. a bontási és építési költségekre szükséges 630.000 pengő fedezetéül a köz­gyűlés a 164/1934. kgy. sz. határozattal a Tabán rendezésének munkálataira engedé­lyezett 7‘5 millió pengő függőkölcsönt jelöli ki, addig pedig, amíg a kölcsön felvétele meg nem történik, engedélyt ad arra, hogy az időközben felmerülő kiadások átmenetileg a folyó pénzkészletek terhére számoltassanak el. Dr. Krivoss Árpád törvényhatósági bizottsági tagnak azt az indítványát, mely szerint a Szilágyi Erzsébet-leánygimnázium ideiglenesen a Fehérsas-téri épületbe telepíttessék át, a közgyűlés mellőzi. A közgyűlés ezt a határozatát kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez felterjeszti, ezt megelőzőleg azonban a bontási anyagok felhasz­nálása nélkül való építkezés esetén szükséges fedezet tekintetében történő sürgős állásfoglalás végett az iratokat a polgármesternek kiadja. 227. Elnök a kijelölőválasztmánynak a tanácsnoki választásokkal kapcsolatos — időközben beérkezett — határozatát ismerteti, mely szerint a kijelölő választmány egyhangú határozattal a pályázók közül a következőket jelölte : első helyen dr. Morvay Endrét, dr. báró Babarczy Istvánt, dr. Felkay Ferencet, dr. Farkas Ákost és dr. Thordai Lajost ; második helyen dr. Goszleth Ernőt, dr. Schmáderer Oszkárt, dr. Haidecker Jánost, dr. Rosta Jánost és dr. Vigyázó Gézát ; harmadik helyen dr. Beliczay Imrét, Antalffy Gézát, Battlay Imrét, dr. Gallner Ferencet és Zielinski Tibort. Felkéri a szavazatszedő küldöttségi elnököt, hogy az üresedésben levő öt tanácsnoki állásra, valamint a tárgysorozaton részletesen feltüntetett, üresedés­ben levő bizottsági tagsági helyekre a titkos szavazási eljárást két bizottsággal %9 órakor megnyitni, azt egy és fél óra múlva berekeszteni és annak eredményéről a közgyűlésnek jelentést tenni szíveskedjék. 228. Elnök az ülést 5 percre felfüggeszti. 229. Szendy Károly alpolgármester-elnök a felfüggesztett közgyűlést újból megnyitja. 230. A közgyűlés tárgyalja a polgármesternek Liber Endre alpolgármester József-fiúárvaházi alapítványa ügyében tett előterjesztését. A közgyűlés a polgármesternek a közjótékonysági és szociálpolitikai szak- bizottság meghallgatása után tett előterjesztésére Liber Endre alpolgármesternek a székesfőváros József-fiúárvaháza javára tett alapítványát, melynek tőkéje 3 db 4800 K névértékű és 31 db 480 K névértékű székesfővárosi 1914. évi kibocsátású kölcsönkötvényből, valamint ezidőszerint 868 P 72 fillér készpénzből áll, köszönettel elfogadja, az alapítvány alapító okiratát a tiszti ügyészség által elkészített szöveg­gel megállapítja és elrendeli, hogy az alapító okirat kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesztessék, továbbá, hogy ez a hatá­rozat jegyzőkönyvi kivonat megküldése útján az alapítványtevővel közöltessék. 231. A közgyűlés tárgyalja a polgármesternek a főváros különböző területein új gyógyszertárak létesítése iránt benyújtott kérelmek tárgyában tett előterjesztést. (Közben az elnöki széket Liber Endre alpolgármester foglalja el.) A közgyűlés a polgármesternek a közegészségi szakbizottság által is elfogadott előterjesztése alapján az I. kér., Attila-utca, Krisztina-körút, a Csaba-utca, a Várfok­utca, a Lovas-út, a Palota-út, a Zerge-lépcső és a Roham-út közötti területen új gyógyszertár felállítását nem javasolja. Egyhangúan megállapítja a közgyűlés, hogy az I. kerületben új gyógyszertár létesítésére szükség nincs és újabb jog engedélyezése a már meglevő patikára káros és veszedelmes volna. A közgyűlés a polgármesternek a közegészségi szakbizottság által is elfogadott előterjesztése alapján az I. kér., Alagút-utcától az Attila-utca, Szent János-tér és a Palota-tér útvonalában az Attila-körúton és ennek mindkét oldalra kiterjedő területén új gyógyszertár felállítását nem javasolja. Egyhangúan megállapítja a közgyűlés, hogy az I. kerületben új gyógyszertár létesítésére szükség nincs és újabb jog engedélyezése a már meglevő patikára káros és veszedelmes volna. A közgyűlés a polgármesternek a közegészségi szakbizottság által is elfogadott előterjesztése alapján az I. kér., Alkotás-utca, a Királyhágó-utca és Orbánhegyi-út, az Istenhegyi-út, a Tusnádi-utca, a Hieronymi-út és a Ráth György-utca által hatá­rolt területen új gyógyszertár felállítását nem javasolja. Egyhangúan megállapítja a közgyűlés, hogy az I. kerületben új gyógyszertár létesítésére szükség nincs és újabb jog engedélyezése a már meglevő patikára káros és veszedelmes volna. 29

Next

/
Thumbnails
Contents