Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1932
12.2 1932. junius 24. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 222
200 1932. június 24-iki közgy űlés. 221 —222. szám. 101. §. A törvényhatósági tanács és a törvényhatósági tanács fellebbezési albizottsága által hozott határozatok és azok kiadmányai. (i) A törvényhatósági tanács és a törvényhatósági tanács fellebbezési albizottsága által hozott határozatokat a jegyzőn (15. és 96. §§.) kívül elnöki minőségben az írja alá, aki a határozat hozatala alkalmával elnökölt. (2) Az (i) bekezdésben említett határozatoknak a felek részére szóló kiadmányait a »Kiadmány hiteléüh szavak hozzáadásával a jegyző (15. és 96. §§.) írja alá. (3) A kiadmányokat (2) bekezdés) a törvényhatóság pecsétjével kell ellátni. 102. §. Életbelépés. Ez a szabályrendelet a kihirdetést (T. 44. §. (3) bekezdés) követő tizenötödik napon lép életbe. Felhívja a közgyűlés a polgármestert, hogy a szabályrendeletnek a m. kir. belügyminiszter úrhoz való felterjesztése iránt intézkedjék. Erről a közgyűlés a polgármestert az iratok kiadása mellett értesíti. Az elnöki széket Liber Endre alpolgármester Borvendég Ferenc alpolgármesternek adja át. !222. Tárgyaltatott a 92.444/1932—1. számú előterjesztés vitéz árvátfalvi Nagy István dr. törvényhatósági bizottsági tag interpellációjára a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák sorsának törvényhozási úton való rendezése érdekében a m. kir. kormányhoz intézendő felterjesztés ügyében. A közgyűlés vitéz árvátfalvi Nagy István dr. törvényhatósági bizottsági tag interpellációjára, a törvényhatósági tanács és a polgármester előterjesztésére elhatározza, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák sorsának törvényhozási úton való rendezése érdekében a m. kir. kormányhoz a következő felterjesztéssel fordul: »N agy méltóságú m. kir. Miniszterelnök Úr! Budapest székesfőváros törvényhatósága a mai napon tartott közgyűlésén egyhangúlag magáévá tette a polgármester úrnak a törvényhatósági tanács útján tett azon előterjesztését, hogy felkéri a Nagyméltóságod bölcs vezetése alatt álló m. kir. kormányt a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák sorsának törvényhozási úton való rendezésére. Nagyméltóságod előtt nem szükséges körülményesebben részletezni azt, hogy a 14 esztendővel ezelőtt befejeződött világháború során a legtöbbet azok vesztettek, akik nem hivatásos katonai állományban a harctéren feláldozták testi épségüket, illetve azok a családtagok, akik családfentartójukat veszítették el. Egy nemzet életében a legfontosabb és a legnemesebb erkölcsi eszme: a hazafias áldozatkészség csak akkor buzdíthatja a nemzet fiait újabb önfeláldozásra, ha látják, hogy a kötelesség teljesítése után a nemzet egész egyeteme továbbra is gondoskodik azokról, akik az eszméért áldozatot hoztak és veszteséget szenvedtek. Az elmúlt világháborúba a magyar nemzet akarata ellenére sodródott be, mindazonáltal a legsúlyosabb veszteségek éppen a mi szerencsétlen hazánkat érték. Feldarabolásunk és túlnyomó részben ennek következtében előállott súlyos gazdasági helyzetünk teljesen a földre tiport bennünket, de még ebben a földretiportságban, ebben az erőtlenségben sem szabad figyelmünket elterelni a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák szomorú sorsáról. A békeidők kötelessége, hogy igyekezzék meggyógyítani azokat sebeket, amiket a háborús esztendők ejtettek a nemzet testén, mert ha ezek a sebek nem tudnak begyógyulni, akkor tovább is gyengítik a nemzet egész szervezetét. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák sorsa ilyen nyitott seb marad az ország testén mindaddig, amíg a nemzet egész egyeteme össze nem fog és be nem gyógyítja azt. Legalább annyi áldozatot kell a nemzetnek hoznia értük, hogy bele tudjanak illeszkedni a gazdasági életbe, mert teljesen kárpótolni őket az elszenvedett veszteségekért még akkor sem állna módunkban, hogy ha megszámlálhatatlan anyagi eszközökkel rendelkeznénk. Ha azonban a teljes kárpótlást és a teljes jóvátételt nem is lehet kívánni a csonka országtól, különösen a mai súlyos gazdasági viszonyok között nem, mégis kell találni módot arra, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák megsegítésének, érdemleges támogatásának a kérdése közmegnyugvásra végre lekerüljön nemzetünk sok megoldásra váró problémáinak napirendjéről, még pedig minél előbb, mert ez egy olyan súlyos adósság, amelynek rendezése elől csonka hazánk nem térhet ki. Nemcsak a hálaérzet követeli ezt, hanem a nemzetnek jól felfogott magasabb érdeke is.
