Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1931

18.9 1931. november 24. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 300

1931. novem ber 24-iki rendes közgyűlés. 300. szám. 297 4. az önálló vagyonkezelésű intézmények költségvetését az egyes intézményekre vonatkozó részletezések összefoglalásaként jelentkező 136,925.492 pengő kiadással és ugyanannyi bevétellel állapítja meg ; 5. a részvénytársaságok költségvetéseit pedig a vállalatokra vonatkozó részletezések vég­eredményeként 58,751.898 pengő kiadással és ugyanannyi bevétellel elfogadja. II. Az így megállapított költségvetésben jelentkező háztartási egyensúly biztosítása érdekében a közgyűlés az 1932. évre 1. a községi pótadó kulcsát változatlanul 50%-ban ; 2. a szabadfoglalkozást űzők általános kereseti adójának kulcsát változatlanul 5%-ban; 3. a szemétfuvarozási illeték kulcsát pedig az 1931. évi novemberi bérévnegyedben fizetett lakásbérek négyszeres összegének változatlanul l'5° 0-ában állapítja meg; továbbá 4. kimondja, hogy az ínségakciók föntartása érdekében a székesfőváros az ínségadót a társulati adó után az 1932. évben is folytatóan szedi és az ínségadó kulcsát változatlanul az 1931. évi társulati adó 8%-ában állapítja meg; 5. a székesfővárosi Vízművek által szolgáltatott víz egységárát köbméterenként változatlanul 18 fillérben, a székesfővárosi Gázművek által szolgáltatott gáz eladási árát köbméterenként változat­lanul 20 fillérben, végül a székesfővárosi Elektromos Művek által szolgáltatott elektromos áram álta­lános eladási árát hektowattóránként változatlanul 5­4 fillérben állapítja meg és elhatározza, hogy az elektromos árammérők után kezelési és karbantartási díjat szed ; 6. az üzemeknek a községi háztartáshoz való hozzájárulását a községi háztartás költség­vetésében előirányzott mértékben határozza meg: 7. felkéri a m. kir. pénzügyminiszter urat, hogy az inségakciók fentartása céljára a szükség­adóból a székesfővárosnak 5 millió pengőt engedjen át; 8. fölkéri a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter urat, hogy a közkórházak közös kór­termeiben ápoltak után napi 6 pengő 20 fillérben megállapított ápolási díjat a kormánnyal kötött megállapodás értelmében hagyja jóvá; 9. fölkéri a m. kir. belügyminiszter urat, hogy az idegenforgalmi és tűzoltási járulékokra vonatkozó szabályrendeletek alapján e járulékok szedését 1931. évi december hó 31-én túl is válto­zatlanul engedélyezze. III. Végül a költségvetés megállapításával kapcsolatban a közgyűlés 1. a költségvetés rovatain belül előirányzott hitelösszegekre a hitelátruházási jogot (virement a polgármesternek megadja; 2. elhatározza, hogy az önálló közkórházi alapot megszünteti és hogy a közkórházak kiadásait és bevételeit a községi háztartásban irányozza elő ; 3. jóváhagyóan tudomásul veszi a m. kir. népjóléti miniszter úrral kötött azt a megállapodást, mely szerint a kormány 1932. évtől kezdődően 12 éven át évenként 7 millió pengő átalányt enged át a székesfővárosnak a betegápolás és gyermekvédelmi pótadóból a közkórházi ápolási költségek fedezésére, aminek ellenében a székesfőváros közönsége betegápolási díj fizetésére a kormánnyal szemben további igényt nem támaszt; 4. tudomásul veszi, hogy a községi pótadó kivetése alapjául szolgáló állami adók a következő összegekkel vétettek számításba : Földadó 120.000 pengő Házadó 41,400.000 « Társulati a dó 8,000.000 « Összesen .. 49,520.000 pengő, vagyis az ez után az adóalap után kivethető 50%-os pótadó hozama 24,760.000 pengő, illetőleg a 240.000 pengőnyi késedelmi kamattal együtt kereken 25,000.000 pengő s végül 5. hozzájárul a törvényhatósági tanács által elfogadott és a polgármester úr pártoló javas­latával előterjesztett indítványokhoz, valamint a törvényhatósági tanácsnak a költségvetés tárgyalása során tett intézkedéseihez, kivéve dr. Bródy Ernő bizottsági tagnak a Fővárosi Közmunkák Tanácsának megszüntetése ügyében tett indítványát, amit a közgyűlés kellő előkészítés céljából kiad a polgármesternek. IV. Mindezeknek figyelembevételével a közgyűlés a székesfőváros községi háztartásának 1932. évi költségvetését a következő összegekkel állapítja meg: 75

Next

/
Thumbnails
Contents