Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1930

4. 1930. március 1. ünnepi közgyűlés jegyzőkönyve - 441

182 1930. március 1-i ünnepi közgyűlés. 441. szám. Most, a nehéz decennium elteltével a Csonka Haza minden fia, minden polgára hálával eltelten néz fel nagy Kormányzójára, Horthy Miklósra! A forró hála szava buzog fel minden magyar szívében Őfőméltósága, az első magyar ember iránt, aki méltó tudott lenni az elmúlt nagy magyarokhoz, kiket a magyarok Istene küldött nehéz időkben a nemzetnek, aki megteremtette a romok között a jelen biztos ösvényét s aki új remények szivárványát tűzte ki a magyar História egére. Budapest, az ország szive, lelkesen ünneplő hálával, forró szeretettel dobban meg azon a napon, amely tíz éves fordulóját hozta el a történelmi pillanatnak, amikor a hálás ország vezéri pajzsra emelte vitéz Horthy Miklóst. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése e nagy nap emlékére egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy a Kormányzó Úr Őfőméltósága tisztelt nevét Clio aranytollú mellett a maga intézményeiben, saját falain is hódolattal megörökíti. Ebből acélból elhatározta a közgyűlés, hogy 1. Az évforduló alkalmából mélységes tisztelete és hazafias ragaszkodása jeléül megfesti a Kormányzó Úr Őfőméltósága arcképét és azt elhelyezteti a törvényhatósági bizott­ság közgyűlési termeinek egyikében. Emlékeztesse ez a képmás a főváros minden polgárát a Férfiúra, aki koszorús helyet foglal el a magyar nagyok dicső galériájában. 2. Új szeretetotthonát, amelynek építését Budapest hányatott sorsú szegényeinek befogadására és gondozására a jubileumi évben kezdi meg, Kormányzó Úr Őfőméltósága nevéről nevezi el. Hirdesse ez a hajlék azt a nagy, mindenkit keblére ölelő felebaráti szeretetet, amely az első magyar ember szívében ott buzog mindenki iránt, aki csak áldozatkészen sietett a Haza védelmére. 3. A Várbástyának a Miniszterelnökségi palotától a Koronázó főtemplomig terjedő részét Horthy Miklós-bástyának nevezi el. Hirdesse ez a sok történelmi vihart látott fal azt a férfias erőt, melyet Főméltóságod tanúsított a nehéz időkben s melyet az egész magyarság védőbástyájának érzett. 4. A Kelenföldön építendő szülőotthont Főméltóságod hódolattal tisztelt Hitvesének, a jótékonyság nemes szívű Nagyasszonyának védöszentjéről »Szent Magdolnao-szülőotthon­nak nevezi el. Hirdesse ez az otthon a jobb magyar jövendőt, mely felé Főméltóságod jelölte ki az utat s melyen mindnyájunk hő reménye szerint a jövendő magyar nemzedékek az össze­fogó, testvéries, törhetetlen munkával bizonnyal eljutnak majd a boldogulás révébe. A közgyűlés a feliratot nagy lelkesedéssel, általános tetszéssel és éljenzéssel fogadja. Az elnök a kérdés feltevése után határozatilag kimondja, hogy a közgyűlés a polgármester előterjesztését és a hódoló feliratot egyhangúlag elfogadja. Ezután az elnök felhatalmazást kér és kap a közgyűléstől arra, hogy a hódoló felirat átadása céljából a törvényhatósági bizottság tagjaiból küldöttséget állít­hasson össze, mely vezetése mellett az előírt időben fogja azt a Kormányzó Űr Ofőméltóságának személyesen átadni. Az elnök zárószavaiban megállapítja, hogy Budapest székesfőváros bensőséges ünnepléssel hódolt ma Magyarország Kormányzója előtt. Méltóan az ünnep jelen­tőségéhez, méltóan a magas méltóság viselőjéhez és méltóan a székesfővároshoz, mely erkölcsi, kulturális és.gazdasági erejével a Kormányzó Ür Ofőméltóságának hazafias munkájában a jövőben is hűséges segítőtársa akar lenni. (A közgyűlés tagjai felállónak, hosszasan tapsolnak, eléneklik a Szózatot és éltetik Magyarország Kormányzóját.) Az elnök az ünnepi közgyűlést déli %1 órakor berekeszti. Dr. Gallina Frigyes s. k., tanácsnok-főjegyző. Dr. Ripka Ferenc s. k., főpolgármester-elnök. Hitelesítik: Sipőcz s. k., polgármester. Dr. Baracs Marcel s. k., Dr. Botzenhardt János s. Dr. Bródy Ernő s. k., Dr. Csilléry András s. k., Dr. Gaár Vilmos s. k., k., Glűck Frigyes s. k., Dr. Glücksthal Samu s. Dr. Hajdú Marcel s. k., Hann Arnold s. k., törvényhatósági bizottsági tagok Joanovích Pál s. k., Dr. Kozma Jenő s. k., k., Sümegi Vilmos s. k., Dr. Wolff Károly s. k., Budapest székesfőváros házinyomdája 1930 — 3343

Next

/
Thumbnails
Contents