Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1930

3.2 1930. február 21. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 426

168 1930. február 21-iki közgyűlés. 4

25—426. s

zám. terhére rendkívüli segély címén 20.000, azaz Húszezer pengőt engedélyez azzal, hogy ezt az összeget az 1929. évi házt. költségvetés IX. fej., VII. cím kiad. 2. rovat 1/6 alrovatán a központban kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez felterjeszti. !426. Tárgyaltatott a tanács 19.454/1930—

IX. számú előterjesztése az 1930. évi háztartási költségvetésben a különböző egyesületek és intézmények támogatására felvett segélyösszegeknek változatlan jóváhagyása iránt a m. kir. belügyminiszterhez intézendő felterjesztés tárgyában. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése a tanács előterjesztése alapján elhatározza, hogy az 1930. évi háztartási költségvetésben a különböző egyesületek és intézmények támogatására felvett segélyösszegek, illetve az e tárgyban kelt 1237., 1238., 1239., 1241., 1242. és 1243. kgy. számú engedélyező közgyűlési határozatoknak változatlan jóváhagyása érdekében a m. kir. belügyminiszterhez a következő szöveggel felterjesztést intéz : »Nagyméltóságú Belügyminiszter Ür! A székesfőváros törvényhatósága a különböző társadalmi, felekezeti, gazdasági, kulturális, népjóléti és szegénygondozó és közegészségügyi céllal alakult egyesületeket és intézményeket kezdettől fogva azért részesítette erkölcsi támogatásán felül anyagi segélyben is, mert az a meggyőződése vezette, hogy sem az állam, sem a község nem nélkülözheti a társadalom népjóléti, szegénygondozó s egyéb, imént felsorolt célzatú tevékenységét, mert még a legállandóbb kedvező gazdasági helyzetben is mindig akad a népéletnek olyan területe, amelyen a mozgékonyabb társadalom könnyebben felderítheti a lappangó szükségleteket, könnyebben hozzáférhet a hiányok okozóihoz és hamarabb megtalálja a szükségletek kielégítésének, vagy legalább is enyhítésének és a hiányok kiküszöbölésének a módját és eszközeit s így gyorsabban és sokszor jobb eredményeket is képes elérni, mint a közhatóságok. Annál inkább kell, hogy ezeket a társadalmi szervezeteket akár az állam, akár a község, vagy akár mindkettő is, a mai általános népgazdasági leomlás közepette nemcsak hathatós erkölcsi védelemben, hanem a célnak megfelelően, a múltban engedélyezettnél nagyobb anyagi támogatásban is részesítse, egyrészt, mert az a kiegészítő gazdasági, kulturális, szociális és Közegészségügyi tevékenység, amelyet ezek a társadalmi szervezetek eddig végeztek, illetve végeznek, ma sokkal nagyobb jelentőségű ügy az állam, mint a község tehermentesítése szempontjából, mint amikor a közállapotok úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben kielégítőbbek voltak; másrészt, mert a társadalom egyetemének a magánháztartások anyagi meggyöngülése folytán bekövetkezett mai elerőtlenedés komolyan veszélyezteti nemcsak azokat a jóeredményeket, amelyeket a társadalom szervezetei és intézményei útján eddig elérni tudtak, hanem a jövőbeli munkásságuk sikerességét is. Ma már sajnos az a helyzet, hogy ezek a társadalmi egyesületek mindenekelőtt is egyre-másra veszítik el tagjaik jelentékeny részét, mert az egyénben ma rendkívül meglazult az az áldozatkészség, amely a társadalmi szervezetek erejét alkotta a múltban. A tagdíjakból származó jövedelmeknek tehát ma az egyesületi célok végrehajtása szempontjából alig van jelentősége, dacára annak, hogy az egyesületek a tagsági díjakat emelték. A másik jövedelmi forrás: az adományok, — amelyek rendszeres gyűjtésével ma csaknem kivétel nélkül az összes számottevő egyesületek élnek — a számadásokból kitűnően évről-évre gyengébb eredményt mutatnak, ami ugyancsak a társadalom egyetemének erkölcsi és anyagi gyengeségére vezethető vissza. Hagyatéki hagyományok ma alig jutnak ezeknek a társadalmi szervezeteknek és intézményeknek és azoknál az egyesületeknél, amelyek az alapszabályszerű céljaik eléréséhez szükséges anyagi eszközöket ipari vagy kereskedelmi, esetleg egyéb természetű vállalkozásokkal is igyekeztek előteremteni, mint pl. a »Nyomorék Gyermekek Országos Otthona«, »Magyar Izraelita Kézműves és Földművesképző Egyesület^ »Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségei »Szociális Testvérek Társasága* stb. Ma ez a bevételi forrás is egyrészt igen megszűkült, másrészt bizonytalanná is vált, részben a megrendelések elmaradása folytán, részben pedig kintlevőségeik átmeneti behajthatatlansága miatt. A társadalmi egyesületek ereje tehát kétségtelenül megingott, megingott pedig annyira, hogy — közvetlen tudomás szerint — legnagyobb egyesületeink már komoly megfontolás tárgyává tették azt a kérdést, hogy közérdekű és közhasznú intézményeiket teljesen megszüntessék, vagy igen nagy arányban lefokozzák. Hogy ennek bekövetkezése az államra, törvényhatóságunkra és magára a népességre is mily súlyos következményekkel járna és milyen előkészületlen és súlyos feladatok elé állítaná a közhatóságokat, azt a néhány számadatunk a legszomorúbban megvilágíthatja: A költségvetésben felsorolt általános közjótékonysági egyesületek az előző évben 12.000 szegényt láttak el élelmiszerekkel, 4043-at ruházattal, 240-et egészévi teljes ellatassal, 38.710 kg kenyeret osztottak szét az ínségesek között és 883 szegénybetegnek nyújtottak vallásuk parancsa szerinti élelmezést. Ezeken a segélyeszkö-