Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1928

9.1 1928. július 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 927 - Szabályrendelet

1928. július 4-iki k özgyűlés. 927. szám. 18. §. A gépkocsi külsején szembetűnő helyen a vállalkozó nevét (cégét), a telep helyét, továbbá a kocsi önsúlyát, a megengedett legnagyobb terhelést kilogram­mokban feltüntető táblát kell alkalmazni s ha a vállalat előre megállapított jára­tokat tart fenn, egyszersmind az illető járatot is jelezni kell. A fentebb előírt, valamint a gépjárművek forgalmára vonatkozó rendelkezé­sekkel megállapított jelzéseken kívül a vállalkozónak egyes járműveit sorszámokkal is el kell látni. 19. §. A közhasználatra rendelt gépkocsikat és pótkocsikat mindenkor tisztán kell tartani. 20. §. A gépkocsikat és pótkocsikat mindenkor jókarban kell tartani. 21. §. A gépkocsikat és pótkocsikat a rendőrhatóság ily irányú felhívására a kijelölt helyen és időben felülvizsgálat céljából be kell mutatni. . A gépkocsik és pótkocsik műszaki szerkezetén és berendezésén a rendőrhatóság által elrendelt javításokat és átalakításokat, a megállapított határidőn belül, fogana­tosítani kelK Ha a vállalat a hatóság felhívásának a kitűzött határidőn belül nem felelne meg, a kifogásolt gépkocsi vagy pótkocsi forgalmi engedélye is visszavonható. 22. §. Teherszállító gépkocsik a Városligetben, a Népligetben, a Belvárosban, az Andrássy-úton és a Stefánia-útnak az István-út és a Víztorony között levő szakaszán csak akkor közlekedhetnek, ha a gépkocsi rakományát ezen helyek valamelyikére, vagy onnan szállítja. Ezt a tilalmat a m. kin. államrendőrség budapesti főkapitánysága, amennyiben a közlekedés érdekei úgy kívánják, más városrészekre, utcákra vagy utcarészekre is kiterjesztheti. Egyes utcákon, utcaszakaszokon, ahol a közlekedés, a személy­szállító járművek, vagy a közlekedő gyalogos közönség érdekei úgy kívánják, a teherszállító gépkocsik egyirányú közlekedését rendelheti el, vagy csak kisebb típusú s rakományú, esetleg csak egy pótkocsival, vagy pótkocsi nélkül közlekedő tehergépkocsik forgalmát engedheti meg, esetleg a teherfuvarozó gépkocsik közle­kedését be is tilthatja. 23. §. Olyan gépkocsikat és pótkocsikat, amelyek a vonatkozó rendeletek előírásainak nem felelnek meg, forgalomba állítani tilos. Azokat a kocsikat, amelyek motorhiba miatt útjokat folytatni nem tudják, amennyiben hídon vagy alagútban akadtak el azonnal, egyébként pedig három órán belül el kell vontatni. Az üzemképtelen gépkocsi az úttesten a forgalmat akadályozó módon nem vesztegelhet, azt elvontatásáig a lehetőség szerint a gyalogjáró mellé kell elhelyezni. A sötétség beálltával az ilyen elvontatásra váró kocsit, amennyiben megfelelő közvilágítással megvilágítva nincsen, külön meg kell világítani. Ha a vontatás kötélen vagy lánccal történik, a vontatógépkocsi és a vontatott kocsi között a távolság egy kocsihosszúságára csökkentendő. A vontatójárművön a kormány és fék kezelését külön személynek kell ellátni. A kormány vagy a fékszerkezet hibájából leállított gépkocsit kötélen vagy láncon vontatni nem szabad. 24. §. A gépkocsik megengedett legnagyobb menetsebessége a tömörgummikerekű kocsiknál óránként 15 kilométer, a légtömlős abroncsokkal ellátott kerekű kocsiknál 3000 kg terhelésig óránként 30 kilométer, 3000 kg terhelésen felül pedig óránként 20 kilométernél nagyobb nem lehet. A szabványos bútorszállítópótkocsit vontató gépkocsik óránként 15 kilo­méternél nagyobb sebességgel nem közlekedhetnek. Egyébiránt a menetsebességre, valamint a teherfuvarozó gépkocsiknak. az utcai forgalomban való közlekedésére a gépjárművek közúti forgalmát szabályozó rendeletek rendelkezései az irányadók.

Next

/
Thumbnails
Contents