Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1927

13. 1927. június 8. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 889 - 890 - 891 - 892

356 1927. június 8-iki közgyűlés. 888—892. szám. A közgyűlés a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak, a magánépítési albizottság, valamint a tanács által is pártolt előterjesztésére, amelyhez a fővárosi közmunkák tanácsa is hozzájárult, az 1. ker., Budaörsi-úttól a 33/a számú telekkel szemben kiágazó Névtelen-utcában 85 méter hosszúságban 50%-es közcső lefektetését, úgy­szintén a munkálatoknak 1700 pengőt kitevő költségét engedélyezi és a pénzügyi bizottság javaslatára a szükséges költségek fedezetéül az 1927. évi költségvetés VIII. csoportjának (Városépítés és közüzemek) VIII. fejezetén (Vízmüvek) a Rend­kívüli előirányzatnál „Csőfektetésekre" címen előirányzott 160.000 pengő átalány­összeget jelöli ki azzal, hogy az engedélyezett összeget az 1927. évi költségvetésben ugyanezen a címen kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !889. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 45.609/1927— XII. számú előterjesztése az I. ker., Farkasréten szükséges vízvezetéki csőfektetés költségeinek fedezete ügyében. A közgyűlés a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak, a magánépítési albizottság, valamint a tanács által is pártolt előterjesztésére, amelyhez a fővárosi közmunkák tanácsa is hozzájárult, az I. ker., Farkasréten a 12766/2. hrszámú telektől a 12129/1—2. hrszámú telkekig 525 méter hosszúságban 26%-es közcső lefektetését, úgyszintén a munkálatoknak 6200 pengőt kitevő költségét engedélyezi és a pénz­ügyi bizottság javaslatára a szükséges költségek fedezetéül az 1927. évi költségvetés VIII. csoportjának (Városépítés és közüzemek) VHI. fejezetén (Vízmüvek) a Rend­kívüli előirányzatnál „Csőfektetésekre" címen előirányzott 160.000 pengő átalány­összeget jelöli ki azzal, hogy az engedélyezett összeget az 1927. évi költségvetésben ugyanezen a címen kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !890. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 46.857/1927— XII. számú előterjesztése az I. ker., Hengermalom-úton szükséges vízvezetéki csőfektetés költségeinek fedezete ügyében. A közgyűlés a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak, a magánépítési albizottság, valamint a tanács által is pártolt előterjesztésére, amelyhez a fővárosi közmunkák tanácsa is hozzájárult, az I. ker., Hengermalom-úton a 13669/8. régi hrszámú telek vízellátása céljából 45 méter hosszúságban löO^-es közcső lefektetését, úgyszintén a munkálatoknak 1600 pengőt kitevő költségét engedélyezi és a pénzügyi bizottság javaslatára a szükséges költségek fedezetéül az 1927. évi költségvetés VIII. csoport­jának (Városépítés és közüzemek) VIII. fejezetén (Vízművek) a Rendkívüli elő­irányzatnál „Csőfektetésekre" címen előirányzott 160.000 pengő átalányösszeget jelöli ki azzal, hogy az engedélyezett összeget az 1927. évi költségvetésben ugyan­ezen a címen kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. i !891. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 42.686/1927— XII. számú előterjesztése az I. ker., Hunyadormon szükséges vízvezetéki csőfektetés költségeinek fedezete ügyében. A közgyűlés a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak, a magánépítési albizottság, valamint a tanács által is pártolt előterjesztésére, amelyhez a fővárosi közmunkák tanácsa is hozzájárult, az I. ker., Hunyadormon a 8391. régi helyrajziszámú telek vízellátása céljából 120 méter hosszúságban 75 í %»-es közcső lefektetését, úgyszintén a munkálatoknak 2080 pengőt kitevő költségét engedélyezi és a pénzügyi bizottság javaslatára a szükséges költségek fedezetéül az 1927. évi költségvetés VIII. cso­portjának (Városépítés és közüzemek) VIII. fejezetén (Vízmüvek) a rendkívüli elő­irányzatnál „Csőfektetésekre* címen előirányzott 160.000 pengő átalányösszeget jelöli ki azzal, hogy az engedélyezett összeget az 1927. évi költségvetésben ugyan­ezen a elmen kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !892. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 35.885/1927— XII. számú előterjesztése az I. ker., Kissvábhegyi-úton szükséges vízvezetéki csőfektetés költségeinek fedezete ügyében. A közgyűlés a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak, a magánépítési albizottság, valamint a tanács által is pártolt előterjesztésére, amelyhez a fővárosi közmunkák tanácsa is hozzájárult, az l. ker., Kissvábhegyi-úton a 9940/11. helyrajziszámú telektől a 9941/1. helyrajziszámú telekig 40 méter hosszúságban 75%,-es közcső lefektetését, úgyszintén a munkálatoknak 800 pengőt kitevő költségét engedélyezi és a pénzügyi bizottság javaslatára a szükséges költségek fedezetéül az 1927. évi költségvetés VIII. csoportjának (Városépítés és közüzemek) VIII. fejezetén (Víz­müvek) a Rendkívüli előirányzatnál „Csőfektetésekre" címen előirányzott 160.000

Next

/
Thumbnails
Contents