Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1927

4. 1927. február 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 105 - 106 - 107

72 1927. február 4-iki közgyfllés. 107. szám. ___ Ezen keretben mozgó vizsgálat eredményeként a m. kir. belügyminisztert azután az a jog illeti meg, hogy az illető határozatot megsemmisítheti, nincs azonban a m. kir. belügyminiszternek joga arra, hogy az illető határozat helyébe új határozatot: saját határozatát helyezze. A törvényjavaslat azonban mindezeket figyelmen kívül hagyja a törvényhatóság jelenlegi jogállását úgy kívánja megváltoztatni, hogy azok következtében: aa) a jogkör már nemcsak a m. kir. belügyminisztert, hanem a m. kir. pénzügyminisztert is megilleti, tehát két felügyeleti és rendelkező hatóságot állapít meg, bb) a jogkör nemcsak cassatorius, hanem positiv intézkedésekre jogosító. Ezen változtatás következtében a törvényhatósági bizottságnak többé rendelkezési és intézkedési jogköre lényegében nem lesz és ez a jogkör lényegében a m. kir. bel-, illetve pénzügyminiszterre megy át olyként, hogy a m. kir. bel-, illetve pénzügyminiszter által e tárgyban tett intézkedések a törvényhatóságot kötelezik, az azok ellen jogorvoslattal nem élhet, sőt abban a tárgyban újabb határozatot sem hozhat. Ez azután gyakorlatilag azt jelenti, hogy az önkormányzat megszűnik és a törvényhatóság a jövőben a m. kir. bel-, illetve pénzügyminiszternek tökéletesen ki lesz szolgáltatva. Ezek után nyilvánvaló, hogy a fentemlített törvényjavaslat szóbanforgó rendelkezései a törvényhatóság jelenlegi jogi helyzetének lényegét érintik. Érintik pedig oly módon, amely a végrehajtóhatalom központi szerve: a m. kir. kormány és helyi szervei: a törvényhatóságok közti — alkotmánybiztosíték jellegével bíró — egyensúlyt a helyi szervek rovására megbontja. Ez tehát végeredményében azt jelenti, hogy a fentemlített törvényjavaslat szóbanforgó rendelkezései nem céloznak mást, mint az alkotmánynak burkolt módon incidentaliter való módosítását. S miért van erre a burkolt alkotmánymódosításra szükség? A fentemlített törvényjavaslat indokolása szerint lényegében azért, hogy ezáltal a takarékosság elve a törvényhatóság háztartásában fokozotabb mérvben keresztülvihető legyen. Ezen cél elérésére azonban ilyen mélyreható, az alkotmányos egyensúlyt megbontó, a törvényhatóságok önkormányzatát megsemmisítő rendelkezésekre szükség nincs. A jelenleg fennáló jogszabályok szerint a törvényhatóság által hozott mindazon határozatok, amelyek fedezetet igényelnek, úgyis kormányhatósági jóváhagyás alá tartoznak és azok kormányhatósági jóváhagyás előtt végre nem hajthatók. Ebből pedig következik az, hogy a takarékosság elvének keresztülvitelét és érvényesülését a m. kir. belügyminiszter részére megállapított jogkör ma is biztosítja és így ebből a célból különleges intézkedésekre szükség nincsen. Ilyként azután nyilvánvaló, hogy a törvényhatósági önkormányzat az ismertetett javaslat folytán a lét vagy nem lét kérdésének eldőlése előtt áll. A felsorolt indokok egyenesen kötelességévé teszik a törvényhatóságoknak, hogy alkotmánybiztosító jogaik megvédése érdekében szót emeljenek s ezek az indokok késztették Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlését is arra, hogy az idemellékelt határozatot meghozva felterjesztést intézzen a m. kir. kormányhoz s kérje, hogy a sérelmes törvényjavaslatot, illetve annak III. fejezetében (az önkormányzati testületek háztartása) foglalt rendelkezéseket visszavonni méltóztassék. Tisztelt Képviselőház! A m. kir. pénzügyminiszter úr törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé egyes adók és illetékek mérsékléséről és a pengőértékbe való számolással kapcsolatos rendelkezésekről, továbbá az önkormányzati testületek háztartásának hatékonyabb ellenőrzéséről. Ez a törvényjavaslat súlyosan érinti a székesfőváros autonómiáját, amelyet az 1872. évi XXXVI. t.-c. valamint az annak kiegészítése vagy egyes részeinek módosítása tárgyában hozott későbbi törvények biztosítanak. A törvényjavaslatnak, különösen az önkormányzati testületek háztartásának hatékonyabb ellenőrzésére vonatkozó rendelkezései látszólag csak gazdasági természetűek. Ha azonban azokat beható vizsgálat alá vesszük, azonnal nyilvánvalóvá válik az, hogy ezek a rendelkezések a fentebb említett törvényes rendelkezéseken felül hazánk alkotmányának alapvető pilléreit érintik. A magyar állam főhatalma három — egymástól különböző — alakban a törvényhozásban, a kormányzásban (a végrehajtásban) és a bíráskodásban nyilvánul meg és ezek közül a kormányzó (a végrehajtó) hatalomnak birtokosa alakilag a király, aki azt az ország törvényei értelmében gyakorolja.