Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1927

4. 1927. február 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 105 - 106 - 107

68 , 1927. február 4-iki közgyűlés. 1

07. szám. 7. Elhatározza a közgyűlés, hogy az önkormányzat megvédésére vonatkozó további eljárással a jogügyi és katonaügyl bizottságot bízza meg s ezért az említett bizottságot, mint permanens bizottságot kiküldi. Elfogadja a közgyűlés dr. Weiller Ernő törvényhatósági bizottsági tagnak a törvényjavaslat 63. és 64. §-ához beterjesztett indítványát s azt tárgyalás és javaslattétel végett kiadja a tanácsnak. A közgyűlés ezt a határozatát felterjeszti a m. kir. kormányhoz, kérvény kapcsán benyújtja az országgyűlés képviselőházához, a határozat 4. pontjában foglaltak értelmében a m. kir. kormányhoz intézett felterjesztés és az országgyűlés képviselőházához intézett kérvény másolatával együtt másolatban közli a törvényhatósági bizottságnak az országgyűlés képviselőházában helytfoglaló tagjaival és a székesfőváros országgyűlési képviselőivel, valamint a közgyűlési határozat 5. pontja értelmében a törvényhatóságok által választott és az országgyűlés felsőházába küldött felsőházi tagokkal, végül a közgyűlési határozat 6. pontja alapján tudomásulvétel és hasonló elhatározás céljából a többi törvényhatóságokkal. Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr! A m. kir. pénzügyminiszter úr törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé egyes adók és illetékek mérsékléséről és a pengőértékbe való számolással kapcsolatos rendelkezésekről, továbbá az önkormányzati testületek háztartásának hatékonyabb ellenőrzéséről. Ez a törvényjavaslat súlyosan érinti a székesfőváros autonómiáját, amelyet az 1872. évi XXXVI. t.-c, valamint az annak kiegészítése vagy egyes részeinek módosítása tárgyában hozott későbbi törvények biztosítanak. A törvényjavaslatnak, különösen az önkormányzati testületek háztartásának hatékonyabb ellenőrzésére vonatkozó rendelkezései látszólag csak gazdasági természetűek. Ha azonban azokat beható vizsgálat alá vesszük, azonnal nyilvánvalóvá válik az, hogy ezek a rendelkezések a fentebb említett törvényes rendelkezéseken felül hazánk alkotmányának alapvető pilléreit érintik. A magyar állam főhatalma három — egymástól különböző — alakban: a törvényhozásban, a kormányzásban (a végrehajtásban) és a bíráskodásban nyilvánul meg és ezek közül a kormányzó (a végrehajtó) hatalomnak birtokosa alakilag a király, aki azt az ország törvényei értelmében gyakorolja. A király ezt a hatalmát 1848. előtt részben közvetlenül: a kormányszékek és az ezekhez tartozó alsóbb hatóságok által, részben közvetve a nemzet önkormányzati közegei: a törvényhatóságok által gyakorolta. A központi végrehajtó hatalmat a nemzet a helyi (ön)kormányzatban ellensúlyozta, ahol a király végrehajtó hatalmát nem közvetlenül saját hatóságai útján, hanem csak közvetve, a nemzet önkormányzati közegei által gyakorolta. A magyar állameszme a törvényhatóságokban testesült meg, amelyek a központi hatalom ellensúlyozójává váltak s a nemzetnek a kormányzásban, végrehajtásban való közvetlen részvételét biztosították. S ezért a nemzet gondoskodott arról, hogy a törvényhatóságot a központi végrehajtóhatalomtól minél függetlenebbé tegye. A fejlődés iránya és végeredménye az lett, hogy a törvényhatóságok a végrehajtóhatalom nemzeti szempontból fontos részeseivé, a központi hatalom ellensúlyozóivá, az alkotmány bástyáivá váltak. A végrehajtóhatalom megoszlott a központi kormány s a törvényhatóságok között. A törvényhatóságoknak joguk lett a meg nem szavazott adók behajtásának s a meg nem ajánlott újoncok előállításának megtagadására. Ezen a helyzeten az 1848: III. t.-c. csak annyiban változtatott, hogy a kormányszékek hatóságát a független felelős minisztériumra ruházta és kimondotta, hogy a király — távollétében a nádor, mint királyi helytartó — a (központi) végrehajtóhatalmat a független felelős minisztérium útján gyakorolja. S ez a helyzet az 1867: VII. t.-c. megalkotásával sem változott. Ez a törvény ugyanis csak azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a nádornak királyi helytartói hatásköre megszűnik és hogy a király a (központi) végrehajtóhatalmat a m. kir. minisztérium útján személyesen gyakorolja. Ezek a törvények nem érintették a nemzet önkormányzati szerveit s azok hatáskörét. Az önkormányzati közönségeknek a végrehajtóhatalom helyi gyakorlásában való szerepe változatlan maradt, hiszen a cél és a szükség a központi hatalom túltengésének megakadályozása és a nemzetnek a végrehajtóhatalomban való közvetlen részesítése, változatlanul megmaradt. Ezek szerint a király a végrehajtóhatalmat helyi vonatkozásban ma is leginkább a törvényhatóságok és az ezeknek alárendelt közegek által — tehát közvetve a nemzet részvétele mellett — gyakorolja. A végrehajtóhatalom központi és helyi szervei közt kifejlődött egyensúly tehát alkotmányunk integráns részévé vált. S ezen egyensúly fentartásán a törvényhozás éppen alkotmányvédelmi célból mindig nagy gonddal őrködött.