Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1926
15. 1926. december 30. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1344 - 1345 - Szabályrendelet a székesfőváros népjóléti igazgatásának szervezéséről.
1926. decemberJJO-Hri közgyűlés. 1345. szám. 467 1923. július 27-én kiadott 6189/1923. B. M. számú rendelete szerint, az utcai urnaés perzselygyűjtések tekintetében pedig a székesfőváros polgármesterének 1924. április 15-én kiadott 30.473/1924— IX. számú rendelete szerint is kell eljárni. Az ezen rendeletek szerint szerkesztett és kellően felszerelt kérvényeket a székesfőváros polgármesteréhez kell beadni, ki a hatáskörébe tartozó engedélyeket kiadja, illetően a kérvényt Véleményes javaslatával az engedélyezésre illetékes hatóság elé terjeszti. Ugyanígy terjesztendők be a részletes és okmányokkal felszerelt pénzügyi számadások is a hatósági felülvizsgálat megejtése céljából, még pedig az adománygyűjtésekre vonatkozóan a gyűjtés befejezésétől számított 30 napon belül, illetve ha a gyűjtés hosszabb időre terjed félévenkint, a jótékonycélú és közcélú hangversenyek, előadásokra stb. vonatkozóan pedig azok megtartását követő 15 napon belül. Nyilvános hangversenyek, előadások és mulatságok csak abban az esetben hirdethetők jótékony vagy közcélúnak, ha erre az illetékes hatóság kifejezetten engedélyt adott. VII. FEJEZET. A könyöradománygyűjtés (koldulás) megakadályozásáról. 76. §. Budapest székesfőváros területén a könyöradománygyűjtés (koldulás) engedélyezését a 81.000/1924. sz. belügyminiszteri körrendelet szabályozza. Az idevonatkozó engedély kiadása a budapesti m. kir. államrendőrség főkapitánya hatáskörébe tartozik. A kérelmeket a lakás szerint illetékes kerületi kapitányságnál kell benyújtani. Az államrendőrség arra is ügyel, hogy mozgóárusítással való foglalkozás külszíne alatt koldulni ne lehessen. 77. §. A fővárosi államrendőrség a csavargás vagy jogtalan koldulás miatt elítélteket büntetésük kiállása után, ha budapesti illetőségűek vagy illetőségük még nincs megállapítva és munkaképtelenek, a lakóhelyük, vagy ha ez meg nem állapítható, a toloncház szerint illetékes kerületi elöljárósághoz kísérteti, amely az illetők közsegítése vagy elhelyezése iránt e szabályrendelet keretében a szükséges intézkedéseket megteszi. Ugyancsak az utolsó lakóhely szerint illetékes kerületi elüljáróság veszi át további gondozás végett azokat a közveszélyes munkakerülőket, akiket a kir. járásbíróság nem rendes elmeállapotuk miatt a törvény szerint 1 ) további intézkedés végett átad. 78. §. Amennyiben a gyakorlat azt mutatná, hogy a 77. §. első és második bekezdésében foglalt egyének ügyei egy helyen célszerűhben kezelhetők, a tanács erre a munkakörre egy kerületi elüljáróságot is kijelölhet, esetleg azt a közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztályban a maga elintézése alá vonhatja. VIII. FEJEZET. A népjóléti statisztikáról. 79. §. A székesfőváros úgy a közsegítésben részesülő egyénekről, mint a segélyezésekről, valamint az ezzel felmerült költségekről rendes-statisztikát vezet. A közsegítésben részesülő egyének statisztikájában a személyi adatokon kívül a közsegítésre szorultság okait is fel kell dolgozni. Minden tisztviselő, aki közjótékonysági és népjóléti ügyekben dolgozik, köteles a székesfővárosi statisztikai hivatal által kiadott felvételi íveket amennyiben azok ügykörébe vágnak, a kellő időben pontosan kitölteni és a hivatalhoz visszaküldeni. Késedelemért, vagy pontatlan munkáért az illető személyesen felelős. Ismételt hanyagság, vagy nagyobb mulasztás hivatali vétséggé minősül. i) 1913; XXI, t-C. 19. k-a.