Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1925

7. 1925. december 16. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1628 - 1629 - 1630

1925. december 16-iki közgyűlés. 1630. szám. 637 A tisztelt bizottsági tag úr két részre osztotta a maga felszólalását. A kezdő részében jelezte azokat a kérdéseket, amelyeket már most megoldhatónak tart és azután egy másik programmot is állított össze, amelyet mintegy távolabbi programúiként állított elénk, amely azt mondhatnám, csak egy eszményprogrammképpen szerepelhet. Az utóbbiról kívánok először is néhány szóval megemlékezni. A tisztelt bizottsági tag úr ugyanis felvetette, mint megvalósítandó kérdést, a Rókuskórháznak kihelyezését, a Baross-utcai dohánygyárnak az eltávolítását, két nagy hídnak megépítését, a Boráros-tér és a Hungária-úti hídnak megépítését, a DunaTisza-csatorna megépítését. Ezekkel a kérdésekkel a múlt közgyűlések a békeidőben behatóan foglalkoztak. Maga a bizottsági tag úr volt ezen kérdések egy részének a felvetője. Én magam is belátom, hogy ezeket ma nem lehet megvalósítani, de kétségtelen, meg kell tenni bizonyos előkészítő munkálatokat, hogyha az idők jobbra fordulnak, ezek készületlenül ne találjanak bennünket és ezeket a kérdéseket annak idején, amikor reméljük, hogy Magyarország és a főváros sorsa jobbrafordul, meg tudjuk valósítani. A másik része a felszólalásnak minket sokkal közelebbről érdekel. Tudniillik, ami már közelebb van a megvalósításhoz. Az igen tisztelt bizottsági tag úr ebben a tekintetben rámutatott a csepeli kikötő építésére. Azután az adriai kijárás kérdésére. Mind a kettő olyan kérdés, amely az ipart és a kereskedelmet a legnagyobb mértékben érdekli. Nekünk arra kell törekednünk, tisztelt közgyűlés, hogy a fejlett magyar és budapesti ipar keleten találja meg a maga elhelyezkedését és piacát. Ennek két útja van, az egyik a Duna, amely biztosítja nekünk az átmeneti forgalmat, a másik az adriai kikötő, amelyre nekünk a trianoni szerződés módot nyújt. Én megígérem a tisztelt bizottsági tag úrnak, hogy ebben a rendkívül fontos kérdésben közre fogunk járni a kormánynál és igyekezni fogunk arra, hogy megfelelő megoldást találjunk. Fontosabb azonban még ennél is és minket közvetlenebbül érint a lakáskérdés, amelyet a bizottsági tag úr szintén felvetett. A magánipar nem akar, vagy nem tud építeni. Tudjuk miért. Az óriási nagy termelési költségek miatt és egyéb okok miatt, amelyekkel jelenleg nem kívánok foglalkozni. Tehát a közre hárul a lakásépítés feladata. Az állam már meg is kezdette ezt és amint méltóztatnak tudni, a főváros tanácsa maga is nagy programmal jött a középítési bizottság elé. Ezerkétszáz lakás építéséről van szó, amelyek közül néhánynak az építését már meg is kezdték, mások folyamatban vannak és az építkezés nagyrésze tavasszal fog lebonyolódni. De, tisztelt közgyűlés, itt nem is állunk meg. Azt hiszem, nem árulok el titkot, amikor bejelentem, hogy a tizenkettes bizottságban mi még továbbmenőleg is foglalkoztunk a kérdéssel Vazsonyi bizottsági tag úr indítványa folytán, amelyet Wolff Károly bizottsági tag úr is támogat, amelyhez tehát a pártvezérek hozzájárultak. Arról van szó, hogy az üzemek belevonassanak a lakásépítési akcióba. Nem kívánok erre részletesebben kitérni, hiszen itt még bizonyos tárgyalások vannak folyamatban. De azt hiszem, hogy legalább még annyi lakás termeléséről van szó, mint amennyit már elhatároztunk. Még pedig olyan módon, hogy nem maga a tőke állíttatnék be a költségvetésbe, hanem a tőkének évi annuitása. Úgyhogy ilyenformán azután nem terhelné annyira a főváros közönségének a vállát, hogy egy év alatt legyen kénytelen ezeket a nagy összegeket rendelkezésre bocsátani, mint Bécsben történt. Elismerem, Bécs óriásit alkotott, de ennek a fedezetét ott a Wohnbausteuerből szedik be a bérlőktől. Ott a jövőévi költségvetésükbe 341 milliárd van beállítva, melyet a bérlőknek egy év alatt kell erre a célra fedezetül szolgáltatniuk. Azt hiszem, a mi programmunk helyesebb, amely szerint csak az annuitás állíttatik be. Maga a lakásépítés a munkanélküliséget nagymértékben fogja csökkenteni, de amint méltóztatnak tudni, a keresetnélküli szegények részére a tanács munkanélküli segélyt is folyósíttat, most indul meg ennek folyósítása, ami, azt hiszem, nagyon szép kezdet és azt hiszem, megnyugtathatja a főváros közönségét. Felvetette még a tisztelt bizottsági tag úr a középosztály kérdését, ami mindnyájunkat melegen érint és ezzel kapcsolatban a valorizáció kérdését. Természetes, hogy a szociális intézkedéseknek minden osztályra ki kell terjeszkedniük, csak így van hatásuk. A valorizációs törvény be van terjesztve, de egész nyíltan megmondhatjuk, hogy nem elégít ki bennünket. Legalább is a hadikölcsön valorizációjánál messzebb kellett volna menni. Legalább is az árvák és gondnokoltak hadikölcsönét kellett volna valorizálni. Ez nemcsak presztízskérdés, mert maga a törvény kötelezte az árvaszékeket, hogy hadikölcsönbe fektessék a pénzeket, tehát kötelessége az államnak ezt honorálni. Egy további lépés volna a valorizáció terén az özvegyek hadikölcsönbe fektetett vagyonának kérdése, akiknek szintén meg kell kapniok a magukét és nézetem szerint honorálni kellene az eredeti kölcsönjegyzőket, akik még birtokában vannak kötvényeiknek, mert itt a kormány és az állam nemcsak a hazafiságot honorálja, hanem azt a kitartást és az államhoz való bizalmat, amit az eredeti kölcsönjegyző tanúsít azzal, hogy a legnehezebb viszonyok között is megtartotta a hadikölcsönét. Remélem és van olyan kormánynyilatkozat is, hogy a beterjesztett törvényjavaslat, ha nem is pénzügyi, de legalább is szociális szempontból ezeken a kérdéseken valamit javítani fog.