Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1925
4. 1925. október 7. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1284 - 1285 - 1286 - Szabályzat a székesfőváros községi iskoláiban fizetendő díjakról.
478 1925. október 7-iki közgyűlés. 1286. szám. minden tanulótól megkövetelni, hogy a besorozás alapjául szolgáló körülményeit alkalmas módon igazolja. Nevezetesen az a tanuló, aki az első fokozatba való besorozását kéri, okmányokkal köteles bizonyítani, hogy az ebbe a fokozatba való beosztás feltételeinek mindenben megfelel. 22. §. Az a tanuló, aki maga vagy akinek szülője (gyámja) a besorozásra irányadó körülmények elhallgatásával vagy a valóságnak meg nem felelő állításokkal az igazgatót megtéveszti és ilymódon kedvezőbb besorozást eszközöl ki, mint amely a körülményei alapján tényleg megilletné, köteles az illető iskolaévre járó összes díjak különbözetét a második fokozatnak megfelelően pótlólag megfizetni. Ha az igazgató megtévesztése szándékosan történt, az esetről a tanácshoz részletes jelentést kell tenni. 23. §. Ha a szülő (gyám) az igazgató által megállapított tandíjfokozatot magára nézve sérelmesnek tartja, köteles ugyan az igazgató által megállapított fokozatnak megfelelő díjakat megfizetni, de jogában áll a besorozás felülvizsgálását a tanácstól kérelmezni. Az ilyen irányú, kellően felülbélyegzett írásbeli kérelmet a beírástól számított tizenöt napon belül az iskola igazgatójánál kell beadni és mindazokkal az okmányokkal fel kell szerelni, amelyek a kívánt kedvezőbb besorozás alapjául szolgáló körülményeket igazolják. Az igazgató köteles a folyamodványt véleményes jelentésével ellátva legkésőbben három nap alatt a tanácshoz beterjeszteni. Be nem írt tanuló szülője (gyámja) részéről vagy az iskolaigazgató megkerülésével beadott kérelmeket a tanács tárgyalás nélkül elutasít. A tandíjfokozatokba való besorozás dolgában a tanács minden további jogorvoslat teljes kizárásával végső fokon dönt. Ha a tanács a tanulót az igazgató által megállapítottnál kedvezőbb fokozatba sorozza, a tanuló által lefizetett díjtöbbleteket a legközelebbi tandíjrészlet fizetése alkalmával be kell tudni. 24. §. A tandíjfokozatba való besorozás a felvétel alkalmával az iskolaév egész tartamára történik. Nem jöhetnek figyelembe tehát a tanuló vagy a szülő (gyám) viszonyaiban az iskolaév folyama alatt beálló olyan változások, amelyek a beíráskor megállapítottnál kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb fokozatba való besorozásra szolgálhatnának alapul. 25. §. A középiskolát végzettek egyéves kereskedelmi szaktanfolyamának rendes hallgatói az ennek a szabályzatnak kiegészítő részét képező A) kimutatásban megállapított évi leckepénzt fizetik. A rendkívüli hallgatók az általuk választott előadások és gyakorlatok minden heti órájáért ennek a leckepénznek öt százalékát fizetik; ez az összeg nem haladhatja meg a rendes hallgatók leckepénzét, amely az összes előadások hallgatására jogosít. A leckepénznek szintén két fokozata van; a hallgatóknak az egyes fokozatokba való besorozása szempontjából a többi községi iskolák rendes tanulóira megállapított szabályok irányadók. Egyébként az ennek a szabályzatnak a tandíjra vonatkozó összes rendelkezései a középiskolát végzettek egyéves kereskedelmi szaktanfolyamán fizetendő leckepénzre is kiterjednek. 26. §.' Azokban az iskolákban és tanfolyamokon, amelyekben a szervezet több szakosztálynak egyidöben való látogatását is megengedi, a tanuló egy szakosztályban a rendes tandíjat, a még látogatott további szakosztályokban pedig csak a tandíjnak felét köteles fizetni. 27. §.. A rendkívüli tárgyak vagy íanfolyamok (idegen nyelvek, gyorsírás, torna, játék, vívás, tánc, stb.) után járó dijakat, valamint azoknak felhasználási, felosztási és elszámolási módját az egyes iskolák különféle viszonyaihoz mérten a tanács állapítja meg.