Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1925
5. 1925. április 29. tanácsülés jegyzőkönyve - 774 - 775
276 1925. április 29-iki tanácsülés. 773—775. szám. III. ker., Bogdáni-úton fekvő 610/2. helyrajzi számú telekből kihasított s a tanácsi III. ügyosztály térképtárában őrzött 3f^ tt. sz. térrajzon kék színnel aláfestett határvonalakkal és kék színnel írt A betűvel megjelölt 24170 négyszögöl kiterjedésű székesfővárosi területet a Fa- és Árúkereskedelmi r.-t.-nak évi 967 kg tiszavidéki búza mindenkori értékének megfelelő bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető negyedévi felmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi, valamint a szokásos szerződéses feltételek mellett az 1925. évi január hó 1-ső napjától kezdődően egymásután következő két esztendőre, vagyis az 1926. évi december hó 31-ig terjedő időre bérbeadja. Az eddigi és a szokásos szerződéses feltételeken kívül kiköti még a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a következőket: Köteles bérlő a bérösszegen kívül a bérelt területre eső és összesen 240 korona kataszteri tiszta jövedelem után kirótt földadót és járulékait, úgyszintén a 120.917/1923—111. számú tanácsi határozattal megállapított 3%-os kezelési költséget megfizetni és bérleti biztosítékként a félévi bérnek megfelelő összeget letétbe helyezni. Utasítja a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még felvehető új, vagy eltérő feltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratok visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !774. Tárgyaltatott a tanács 173.792/1923— III. számú előterjesztése Petrovics Lajos kérvényére székesfővárosi terület bérbeadása ügyében. A közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a kisajátító házibizottságnak, valamint a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy az V. ker., Pannónia- és Wahrmann-utcák sarkán fekvő 1274/b és l21bla ; 3 ™ 6la hrsz. 9920 négyszögöl kiterjedésű székesfővárosi telkeket-Petrovics Lajosnak 1923. évi október hó 20-tól 1924. évi október hó 19-ig évi 248 kg, 1924. évi október hó 20-tól december nó 31-ig évi 298 kg, 1925. évi január hó 1-töl kezdődően pedig évi 496 kg tiszavidéki búza mindenkori értékének megfelelő bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egyhavi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi ideiglenes használati, valamint a szokásos szerződéses feltételek mellett az 1923. évi október hó 20. napjától kezdődően az 1926. évi szeptember hó 30-ig terjedő időre bérbeadja. Az eddigi és a szokásos szerződéses feltételeken kívül kiköti még a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a következőket: Köteles bérlő a bérösszegen kívül a 120.917/1923— III. számú tanácsi határozattal megállapított 3%-os kezelési költséget megfizetni. A bérösszeg és járulékai félévenkint előzetesen fizetendők. Utasítja a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még felvehető új, vagy eltérő feltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratok visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !775. Tárgyaltatott a tanács 119.789/1924— III. számú előterjesztése Goldmann és Antal kérvényére székesfővárosi terület bérbeadása ügyében. A közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a kisajátító házibizotiságnak, valamint a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a IX. ker., Vágóhíd-utca mentén fekvő 9629/a/l/a/8. helyrajzi számú telekből kihasított s a tanácsi III. ügyosztály térképtárában őrzött 49 ~ ttsz. térrajzon kék színnel aláfestett határvonalakkal és kék színnel írt C betűvel megjelölt 360 négyszögöl kiterjedésű székesfővárosi területnek a a Vágóhíd-utca felé eső felét 1924. évi október hó 15-től, másik felét pedig 1925. évi május hó 1-től a Goldmann és Antal cégnek az 1924. évi október hó 15-től december hó 31-ig terjedő időre évi 450 kg, 1925. évi január hó 1-től április hó 30-ig évi 540 kg, 1925. évi május hó 1-től pedig évi 1080 kg, tiszavidéki búza mindenkori értékének megfelelő bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyedévi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes szokásos szerződéses feltételek mellett az 1924. évi október hó 15. napjától kezdődően az 1927. évi április hó 30-ig terjedő időre bérbeadja. . A szokásos szerződéses feltételeken kívül kiköti még a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a következőket: Köteles bérlő a bérösszegen kívül a bérelt területre eső és holdankint 170 K kataszteri tiszta jövedelem után kirótt földadót és járulékait, úgyszintén a 120.917/1923.