Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1925

3. 1925. március 24. tanácsülés jegyzőkönyve - 477 - 478

1925. március 24-iki tanácsülés. 476—478. szám. 195 négyszögöl kiterjedésű székesfővárosi területet mühelyraktár és irodaépület céljára Molnár Ferencnek, illetőleg 1924. évi augusztus hó 1-től számítandó joghatállyal neki és Jegyid Gyulának az 1923. évi március hó 1-től 1924. évi december hó 31-ig évi 1488 kg, 1925. január 1-től pedig évi 2975 kg tiszavidéki bűza minden­kori értékének megfelelő bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyedévi felmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes szokásos szerződéses feltételek, valamint az eddigi ideiglenes használati engedély kikötéseinek változatlan épségben való tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1923. évi március hó 1. napjától kezdődően egymásután következő négy eszten­dőre, vagyis az 1927. évi február hó 28-ig terjedő időre bérbeadja. Az eddigi és a szokásos szerződéses feltételeken kívül kiköti még a tanács a következőket: Köteles bérlő a bérösszegen kívül a bérelt területre eső és holdankint 2-04 korona kataszteri tiszta jövedelem után kirótt földadót és járulékait, úgyszintén a 120,917/1923—111. számú tanácsi határozattal megállapított 3%-os kezelési költséget megfizetni és bérleti biztosítékként egy félévi bérnek megfelelő összeget helyezzen letétbe. Utasítja a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most tnegállapított, nemkülönben a tanács részéről még felvehető új, vagy eltérő feltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratok visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !477. Tárgyaltatott a tanács 145.834/1922—111. számú előterjesztése a Féld Oly cég kérvényére székesfővárosi terület bérbeadása ügyében. A közgyűlés hatáskörében működő tanács a kisajátító házibizottságnak, vala­mint a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a VII. ker., Istvánmező-dűlőben fekvő 2806/1. helyrajzi számú telekből kihasított s a tanácsi III. ügyosztály térképtárában őrzött 16^^ tt. sz. térrajzon kék színnel alá­festett határvonalakkal és kék színnel írt R betűvel megjelölt 100 négyszögöl kiterjedésű székesfővárosi terület a Féld Oly cégnek 1922. március 1-től 1924. december 31-ig évi 250 kg, 1925. január 1-től kezdődőleg pedig évi 500 kg tiszavidéki búza mindenkori értékének megfelelő bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető X U évi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes szokásos szerződéses föltételek mellett az 1922. évi március hó 1. napjától kezdődően egymásután következő öt esztendőre, vagyis az 1927. évi február hó 28-ig terjedő időre bérbe adja. A szokásos szerződéses föltételeken kívül kikötetnek még a következők: 1. Köteles bérlő ezt a területet, az építésügyi szabályzatban előírt módon és a VII. ker. elüljáróság közelebbi utasításai szerint kerítéssel saját költségén ellátni, mely kerítés azonnal a székesfőváros tulajdonába megy át. Azt azonban bérlő állandóan jókarban tartani tartozik 2. A használatra átengedett területen csakis ideiglenes jellegű felépítmény léte­síthető s ilyennek felépítése csakis az építésügyi szabályzat erre vonatkozó rendel­kezései értelmében, előzetesen jóváhagyott szabályszerű tervek és előzetesen nyert helyhatósági építési engedély alapján foganatosítható. 3. Bérlő a bérelt területre eső és holdankint 204 K kataszteri tiszta jövedelem után kirótt földadót és járulékait, valamint a 120.917/1923— III. számú tanácsi határozattal megállapított 3%-os kezelési költséget a székesfővárosnak az évi bér­összegen felül külön megfizetni és a félévi bérösszegnek megfelelő bérösszeget letétbe helyezni köteles. Utasítjuk a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nem­különben a tanács részéről még felvehető új, vagy eltérő feltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratok visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesítjük. !478. Tárgyaltatott a tanács 30.975/1924— III. számú előterjesztése a Buda­pesti Ingatlanokat Kezelő és Karbantartó r.-t. kérvényére székesfővárosi terület bérbeadása ügyében. A közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a kisajátító házibizottságnak, valamint a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a VII. ker., Thököly-út mentén fekvő 2388—2391/15. helyrajzi számú 258-40 négy­szögöl kiterjedésű székesfővárosi telket a Budapesti Ingatlanokat Kezelő és Karban­tartó r.-t.-nak építési anyagraktározás céljára az 1924. évi augusztus hó 1-tő december 31-ig évi 776 kg, 1925. évi január 1-töl pedig évi 1292 kg tiszavidék

Next

/
Thumbnails
Contents