Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1925

3. 1925. március 24. tanácsülés jegyzőkönyve - Szabályrendelet a székesfővárosi önálló városi fogyasztási adókról és az állam fogyasztási adók pótlékolásáról, továbbá azok kivetése, kezelése és ellenőrzése tárgyában.

1925. március 24-iki tanácsülés. 410. szám. 135 8. A székesfőváros területén levő halastavakból kihalászott halak adóját az elszállítást megelőzőleg annál a fogyasztási adóhivatalnál kell megadózni, amely adóhivatalhoz az illető halastó adózás végett utaltatik. A Dunából kihalászott halakat a halászmesterek annál a fogyasztási adóhivatalnál tartoznak az elszál­lítást megelőzőleg megadózni, amely fogyasztási adó­hivatalhoz állandó bárkájuk helye szerint utaltatnak. Ezek a halak adóbárca ellenében adóztatnak meg és visszatérítésnek még az esetben sincs helye, ha a megadózott halak idegen határba szállíttatnak, ellenben az aznap kiállított adóbárcával a halak a székesfőváros egyik adókörzetéből a másik adó­körzetébe az adó újabb lefizetése nélkül átszállíthatok és piacra vihetők. 13. §. A nyilt adókörzetben lévő feltételesen adómen­tes szalámigyárak, húskonzervgyárak és hűtő­házakba gyártott, illetőleg beraktározott adó­tárgyak nyilvántartása és megadóztatást módja. A nyilt adókörzetben feltételesen adómentes szalámigyárak, húskonzervgyárak és hűtőházakba termelt, illetőleg beraktározott húsfogyasztási adó alá eső tárgyakat az illető gyár, vagy hűtőház helye szerint illetékes fogyasztási adóhivatal szemleíveken tartja nyilván. A szemleívekbe a hús (leölt állat) kivéve a baromfit annak kilogramm szerinti súlyával vételez­tetik be és az adót is kgramm súly szerint kell leróni. A baromfi darabszám szerint vételeztetik be a szemle­ívekbe és az adóját is darabszám szerint kell meg­fizetni. A gyárosok, hűtőházak a húst (leölt állatot) idegen határból vagy a székesfőváros területén lévő feltételesen adómentes helyiségekből a 17. §. rendel­kezései szerint feltételes adómentességgel hozhatják és tárolhatják be a gyárba vagy hűtőházba. A székesfőváros vágóhídairól származó, vagy a vonali (pályaudvari) fogyasztási adóhivataloknál a székesfőváros zárt területére behozott és a beléptető hivatal által letétbárcával megadózott és a gyár helyiségébe. tényleg beszállított hús (leölt állat) után a vágóhidakon, vagy a vonali (pályaudvari) fogyasztási adóhivatalnál letéteményezett fogyasztási adót a székesfőváros visszafizeti (lásd a 22. és 26. §-t). Amennyiben a gyárba (hűtőházba) a húsfogyasz­tási adó alá eső tárgyat nem az előző pontok szerint hozzák be, azt a 6. §. értelmében be kell jelenteni és az a szemleívekbe mint adózatlan hús vételez­tetik be. Minden, a gyár vagy hűtőház helyiségében lévő húsfogyasztási adó alá eső adótárgy adózatlannak vétetik. A gyártott szalámit, vagy húskonzervet az adó­zatlan húsból készült szalámira, illetőleg húskonzervre megállapított adótételekkel kell megadózni. A szalámi gyártásra, vagy húskonzerv gyártására fel nem használt húst, a húsra megállapított adó­tételekkel kell megadózni. Köteles ennélfogva a gyáros nyilvántartást vezetni arról, hogy a gyár helyiségeibe behozott húsból

Next

/
Thumbnails
Contents