Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1925
3. 1925. március 24. tanácsülés jegyzőkönyve - Szabályrendelet a székesfővárosi önálló városi fogyasztási adókról és az állam fogyasztási adók pótlékolásáról, továbbá azok kivetése, kezelése és ellenőrzése tárgyában.
1925. március 24-iki tanácsülés. 410. szám. Meg kell fizetni az adótárgy után a fogyasztási adót az esetben is, habár az az egyik feltételesen adómentes raktárból a másik feltételesen adómentes raktárba vagy idegen határba szállíttatik, ha az át-, illetőleg kiszállításnál a 17. §. rendelkezéseit pontosan meg nem tartják. Feltételes adómentességre jogosultak: 1. A termelők a termelt adótárgyaikra. Vagyis: a) a szőlőbirtokosok és szőlőbérlők (bortermelők), b) a pezsgő (habzóbor) gyárosok, c) a sörgyárosok, d) a szeszgyárosok és likőrgyárosok, e) a halastavak tulajdonosai és bérlői, f) a dunai halászok, a székesfőváros határában a Dunából halászott halaikra, amíg azokat a dunai bárkáikban tartják és végül mindazok, g) akik a nyilt adókörzetben fogyasztási adóköteles állatokat tartanak vagy nevelnek. 2. Akiknek az állam által engedélyezett szeszszabadraktáruk van és akik a pezsgő (habzóbor) nagybani eladásával (pezsgőraktárak) vagy a pezsgő (habzóbor) viszontelárusításával foglalkoznak, a szeszre, illetőlega pezsgőre. 3. Akik a nyilt adókörzetben borral, égetett szeszesitalokkal, sörrel vagy szalonnával kizárólag nagyban kereskednek és sem kicsinyben való kimérésre engedélyük, sem nyilt üzletük nincs, továbbá a nyilt adókörzetben a szalámigyárosok, húskonzervgyárosok, hűtőházak és azoknak a kicsiben kimérőknek a táppincéi, amely táppincék más ingatlanon vannak, mint ahol a kimérés van. 4. A zárt adókörzetben azok a nagykereskedők, beraktározási vállalatok és úgy a nyilt adókörzetben, mint a zárt adókörzetben a felsoroltakon kívül azok az adótárgyak átalakításával foglalkozó gyárak vagy üzemek tulajdonosai, akiknek a székesfőváros tanácsa az ezen szabályrendelet rendelkezései értelmében feltételes adómentességi kedvezményt ad. 8. §. Az adóköteles fél, A városi fogyasztási adókat és fogyasztási adópótlékokat az adótárgynak a székesfőváros területén való termelése esetén a termelő, az adótárgy behozatala alkalmával pedig az tartozik megfizetni, aki azt behozza, illetőleg a nyilt adókörzetben, aki azt beraktározza, a feltételes adómentességgel behozott (beraktározott, beistállózott) adótárgyak után pedig az, akinek a feltételes adómentessége van és végül a vágóhidakon való adóztatásnál az, aki az adóköteles tárgyat a vágóhidakra behozza. Az adóköteles tárgy adójáért mindaddig, míg az le nem rovatik, felel az is, akinek a birtokában az adóköteles tárgy van. 9. §. A várost fogyasztási adók és fogyasztási adópótlékok kivetése, vagy átalányozása. A) A feltételes adómentességben részesülők fogyasztási adóját és fogyasztási adópótlékját a szemleív, szemlék, az eladási bárcák, a kiléptetési igazolások és a készletfelvétel alapján az elszámolással megbízott fogyasztási adóhivatal,