Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1924

8. 1924. szeptember 10. tanácsülés jegyzőkönyve - 1064 - 1065

272 1924. szeptember 10-iki tanácsülés. 1066. szám. A kisiparnak olcsó hitel nyújtása által való talpraállítását legelsőrendü közgazdasági érdeknek tekintem. A megoldás alapgondolata nézetem szerint az lehet, hogy a pénzügyi kormány akár a Magyar Nemzeti Bank, akár egy nagyobb bank vagy bankcsoport részére utalná ki a kisipari hitel céljaira szolgáló összeget, melyért a bank vagy bankcsoport vállalná a garanciát. A bank, illetve a bankcsoport viszont gondoskodik a kisipari hitel szétosztásáról; megszervezné ipartestületenkint, egyetemleges szavatosság mellett, a hitelt igénylő csoportokat és elvégezné azokat a pénzügyi, technikai és adminisztratív teendőket, melyek a hitelműveletek lebonyolításánál szükségesek. Tudomásom szerint a kisipari érdekeltség ily irányú akciója már igen előrehaladott stádiumban van s arra is van remény, hogy amennyiben a pénzügyi kormány ezt a kérdést a kívánt támogatásban részesíti, abban az esetben biztosítható volna háromszor, esetleg négyszer nagyobb külföldi tőke, mint amenynyit a pénzügyi kormány e célból a kisipar rendelkezésére bocsátana. A kisipar érdekében folyó ily természetű mentőakcióban teljes készséggel fogok résztvenni, mivel várospolitikai szempontból is nagyjelentőségűnek tartom az önálló kispolgárok ezreinek a mostani nehéz időkön ilymódon való átsegítését. Sor fog kerülni a közmunkatanács ügyére, amelynél a főváros álláspontját kívánom képviselni; különféle szabályozási kérdésekre, nemkülönben a cselédügy rendezésére is. Az utca rendjének és az autóforgalomnak szabályozása is immár elodázhatatlan. Mielőtt mondanivalóim utolsó témáira térnék, meg kell említenem a főváros idegenforgalmi hivatalának az idegenforgalom emelésére vonatkozó törekvéseit. Köztudomású, hogy abban az időben, midőn a régi monarchia darabokra hullott s mireánk bekövetkezett Csonkamagyarország keserves sorsa, — a felocsudás kezdetén, mint ahogy sok egyebet elmulasztottunk, — nem gondoltunk arra sem, hogy abból a nagy idegenforgalomból, amelyből Bécs gazdagságának nagy részét merítette, elhódítsunk annyit, amennyi Budapestet a maga természeti kincsei és egyéb kultúrvonatkozásai révén megilletné. Ne vádoljunk ezért senkit s nem is rekrimínálásképpen mondom ezt, hanem csupán arra akarom a figyelmet felhívni, hogy evvel a problémával annak értéke szerint kell foglalkoznunk s ha már a főváros tanúságot tett az idegenforgalom nagy jelentőségének megértéséről azáltal, hogy erre külön hivatalt létesített, tegyük lehetővé ennek a jól megszervezett intézménynek eredményes működését. Ebben az irányban össze kell fogni a kormánynak a fővárossal úgy, hogy az idegenforgalomból adódó jövedelmi forrás minél bőségesebben szolgálja a fővárosi ipar, kereskedelem és kultúra érdekeit. A főváros pénzügyi kérdéseinek tárgyalását más alkalomra kell fentartanom, amikor a pénzügyminiszter úr által ebben az ügyben tervezett tanácskozás anyaga alapján lesz módomban megfelelő tájékoztatást nyújtanom. Ezekután foglalkozni kívánok a főváros üzemeivel, mivel a közönség joggal elvárhatja tőlem, mint aki egyik legnagyobb üzemének vezetöhelyéröl kerültem a kormánybiztosi munkakörbe, hogy abban a nagyjelentőségű városgazdasági vonatkozásban is tájékoztatni fogom. A főváros üzempolitikája az elmúlt két évtized alatt alakult ki ama városgazdasági elvek átvételével, amelyeket főleg a németországi nagyobb városok követtek. A nagy városok fejlődéséhez és az azokban lakó közönség közszolgáltatásaihoz fűződő igények jobb kielégítése teremtette meg azt az irányzatot, hogy a víz-, gáz-, elektromos áramszolgáltatás, továbbá a közlekedési eszközök városíttassanak, mivel a hosszúlejáratú szerződések alapján létesült ily vállalatok nemcsak megnehezítették a városok fejlődését, de legtöbb esetben a megengedettnél nagyobb mértékben tették adófizetőkké a polgárságot. Ezen szempontok mellett rendkívül nagy súllyal esett latba az a szempont is, hogy a városoknak egyre felduzzadó közigazgatási költségei ne csupán a közadókból, hanem az eddig magánérdekeltségek tulajdonában levő s jól jövedelmező vállalatok feleslegeiből fedeztessenek. Ezek a szempontok voltak irányadók Budapesten is a közüzemek városífásánál. Ennek az elvnek a keresztülvitelénél külföldön éppúgy, mint nálunk is bizonyos túlzásokkal találkoztunk, amelyek a magánipari és kereskedelmi érdekeknek méltányos érdekeit is figyelmen kívül hagyták. A háborús állapot azonban szinte szükségszerűen támasztott fel újabb és újabb városi üzemeket, melyeket a normális viszonyok bekövetkezte szüntethet meg. Az én véleményem a városi üzemekről az, hogy csak azoknak van létjogosultságuk, melyek legelsőrendű közszükségleteket látnak el, legnagyobb fogyasztóik közé tartozik maga a város is és városfejlesztési szempontból fontos azoknak a kézbentartása. Ezen szempontok mellett fontosnak tartom azt, hogy ezek az üzemek legalább is fedezzék a fentartásukkal kapcsolatos költségeket és kifogástalanul szolgálják ki a közönséget. 25 évet meghaladó időn át kísérem figyelemmel a főváros üzemeit és ennek a megismerésnek az alapján mondhatom, hogy a mi nagy üzemeink nemcsak bátran kiállják a versenyt a külföldi városok hasonló vállalataival, hanem egy részük felül is múlja azokat. Nem bocsátkozhatom ebben a keretben az üzemek technikai és adminisztratív berendezéseinek bírálatába. Azt hiszem, hogy valamennyiök tudatában van annak, hogy az üzemek a közönség érdekében létesíttettek és így legelemibb