Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1924

7. 1924. augusztus 11. tanácsülés jegyzőkönyve - 1043

254 1924. augusztus 11-iki tanácsülés. 1042—1043. szám. A tanács előterjesztésére a törvényhatósági bizottság hatáskörében működő tanácsülés az előbb említett alapítványt, amelynek tőkeállagát Budapest székes­főváros központi pénztára a IX. napló 549. tétele alatt bevételezte, a szokásos módon kezelésre elfogadja, a tiszti ügyészség által bemutatott alapító oklevél szövegét megállapítja, azt három egyenlő eredeti példányban kiállíttatja s azokat kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter­hez felterjeszti. !1043. Tárgyaltatott a tanács 83.514/1924— VII. számú előterjesztése a X. ker., Elnök-utcai iskolaépület földszintjének a tisztviselőtelepi főgimnázium részére való átengedése ügyében. A törvényhatósági bizottság hatáskörében működő tanácsülés a m. kir. vallás­és közoktatásügyi miniszternek folyó évi július hó 7-én 3762/1924. eln, szám alatt kelt leiratát, mely szerint a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi tárának elhelye­zésére a X. ker., tisztviselőtelepi főgimnázium épületét jelölte ki s az innen kiköl­töző nyolc osztály és szükséges egyéb tantermek elhelyezésére a X. ker., Elnök­utcai polgári iskolaépület földszinti helyiségeinek átengedését kérte, a tanács elő­terjesztésére tárgyalás alá vette és erre vonatkozó álláspontját és alábbiakban kör­vonalazza : A közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés mindenekelőtt megállapítja, hogy a X. ker., tisztviselőtelepi főgimnázium épülete ettől a rendeltetésétől eltérő más rendeltetésre nem jelölhető ki, mert a főváros, amikor a gimnáziumi épület telkét a törvényhatósági bizottság közgyűlése az 1749/1907. kgy. számú határo­zatával díjmentesen átengedte, feltételként kikötötte, hogy a telket, illetve az azon emelt épületet kizárólag csakis főgimnázium céljára, tehát más célra nem szabad használni, mert ellenkező esetben a használati jog megszűnik és az egész telek­tömb a rajtalevő épületekkel együtt minden kártérítési vagy megtérítési kötelezettség nélkül a főváros korlátlan tulajdonában és birtokába visszaszáll, illetőleg átszáll. Da emellett a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a tervezett elhelye­zést és ennek folyományaképpen a főgimnázium nyolc osztályának az Elnök-utcai polgári iskolaépület földszinti helyiségébe való áttelepítését nem tartja helyesnek és célszerűnek, sem a múzeum érdekében, sem pedig pedagógiai szempontokból, mert a Néprajzi Múzeumnak ilyen távoli és forgalmon kívül eső elhelyezése a múzeum látogatására nézve nem célszerű, másrészt, mert a főgimnázium az Elnök­utcai elemi iskolai helyiségekbe való áttelepítése úgy a gimnázium, mint a hozzá­füződő nevelési és tanítási tekintetekből, nemkülönben a tisztviselőtelepi lakosság érdekei szempontjából egyenesen hátrányos és aggályos, amit csak még fokoz az a körülmény, hogy ezen áthelyezések miatt az elemi és polgári leányiskolát az Elnök-utcából a Simor-utcaí iskolaépületbe, a polgári fiúiskolát pedig a Simor­utcából az Elnök-utcai iskolaépüleibe kellene áthelyezni. Noha a Néprajzi tárnak megfelelő elhelyezése állami feladat, a közgyűlés hatáskörében működő tanács mégis arra való tekintettel, hogy az államnak jelenleg alkalmas épülete az elhelye­zésre nincsen s tekintettel a jelzett gyűjtemény mostani elhelyezésének tarthatat­lanságára s végül, nehogy a tervezett elhelyezés által akár a főgimnáziumot, akár az Elnök- és Simor-utcai iskolákat mai helyzetükben megbolygatni kelljen, a tanács javaslatára a Néprajzi tár elhelyezésére felajánlja a VII, ker., Damjanich-utca 27—29. szám alatt levő és elemi iskola céljára bérelt épületet, mely fekvésénél fogva is sokkal megfelelőbb múzeum elhelyezésére annál is inkább, mert a Nép­rajzi tár jelenlegi helyéhez egészen közel van és sokkal könnyebben is megköze­líthető mint a tisztviselőtelepi főgimnázium épülete. Ezen Damjanich-utcai épület átengedéséért a közgyűlés hatáskörében működő tanács azt köti ki, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a VII. ker., Peterdi-utca 17—19. számú székesfővárosi iskolaépületet, amelyben jelenleg tudo­másunk szerint csak 22 menekült család lakik, a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter útján visszaszerezni és a felajánlott Damjanich-utcai épület helyett a székesfővárosnak iskola céljára visszaadatni méltóztassék. Ha azonban a most említett megoldás esetleg annál az oknál fogva nem volna keresztülvihető, mert a menekültek azonnal ki nem lakoltathatók és mert ez az épület esetleg hosszabb ideig tartó gyökeres javítást és szerződésszerű állapotba való visszahelyezést igényel, viszont a magyar kultúra szempontjából az oly nagy értéket képviselő Néprajzi Múzeumnak a jelenlegi erősen megrongált épületből való igen sürgős elhelyezése halasztást nem tűr, a közgyűlés hatáskörében működő tanács annak hangsúlyozásával, hogy bár nem érzi magát hivatottnak, hogy a törvény szerint megalakult törvényhatósági bizottság közgyűlésének határozatát, illetve az abban foglalt kikötéseket megváltoztassa, vagy csak módosítsa is, mind­azonáltal méltányolva ezeket a fontos nemzeti érdekeket, átmenetileg hozzájárul, hogy a Néprajzi tár ideiglenesen a X. ker., tisztviselőtelepi főgimnázium épületében nyerjen elhelyezést a következő feltételek mellett: 1. az engedély ideiglenesen és átmenetileg legfeljebb háromévi időtartamra és a 1749/1907. számú közgyűlési határozatban foglalt kikötéseknek összes jogkövetkez­ményeivel való fentartása mellett adatik meg;

Next

/
Thumbnails
Contents