Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1924

4.1924. április 9. tanácsülés jegyzőkönyve - 412 - 413 - 414

1924. április 9-iki tanácsülés. 411—414. szám. 117 azaz Egyszázhúszmillió koronát az 1924. évi költségvetés IX. csoport (Különféle intézmények) XIII. fejezete (Előre nem látott különfélék) alatt előirányzott 6 milliárd korona átalányösszegből még rendelkezésre álló 403,012.200 korona terhére enge­délyezi. Jóváhagyólag tudomásul veszi egyben, hogy a szóbanlevő munkálatok végre­hajtása, figyelemmel az anyagárak és munkabérek emelkedésére már el is rendeltetett. A közgyűlés hatáskörében működő tanács ezt a határozatát felsőbb jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez felterjeszti. !412. Tárgyaltatott a tanács 31.096/1924— X. számú előterjesztése a farkas­réti temető kapuzati épülete tervezetének pályadíjára szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés hatáskörében működő tanács a tanácsi VI. (pénzügyi) ügyosztály előterjesztése alapján a farkasréti temető kapuzati épületének megoldására a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által kitűzendő pályázatok díjazására szükséges 1,200.000 K, azaz Egymilliókettőszázezer koronát az 1924. évi költségvetés IX. csoport (Külön­féle intézmények) XIII. fejezete (Előre nem látott különfélék) alatt előirányzott 6 milliárd korona átalányösszegből még rendelkezésre álló 82,730.340 korona terhére engedélyezi. A közgyűlés hatáskörében működő tanács ezt a határozatát felsőbb jóvá­hagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez felterjeszti. !413. Tárgyaltatott a tanács 34.756/1924— X. számú előterjesztése a rákos­keresztúri újtemető kertészeti telepén lévő fészerépület átalakítására szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés hatáskörében működő tanács a tanácsi VI. (pénzügyi) ügyosztály előterjesztése alapján a X. ker. újtemető kertészeti telepén lévő fészerépület helyre­állítási és átalakítási munkálatainak költségeire szükséges 18,000.000 K, azaz Tizen­nyolcmillió koronát az 1924. évi költségvetés IX. csoport (Különféle intézmények) XIII. fejezete (Előre nem látott különfélék) alatt előirányzott 6 milliárd korona átalányösszegből még rendelkezésre álló 68,530.340 korona terhére engedélyezi. Jóváhagyólag tudomásul veszi egyben, hogy a szóbanlevő munkák végre­hajtása, figyelemmel az anyagárak és munkabérek folytonos emelkedésére, már el is rendeltetett. A közgyűlés hatáskörében működő tanács ezt a határozatát felsőbb jóvá­hagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez felterjeszti. !414. Tárgyaltatott a tanács 2379/1924— X. számú előterjesztése a székes­fővárosi közkórházakhoz igazgatói állások szervezése ügyében. A közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a tanácsnak a volt közkórházi, közegészségügyi és pénzügyi bizottságok által is pártolt előterjesztésére az alább felsorolt 5 kórházcsoport orvosi igazgatásának ellátására 5 (öt) igazgató-főorvosi állást szervez, a Szent Rókus központi közkórház orvosi vezetőjét pedig „a köz­kórházak központi igazgatója" címmel valamennyi fővárosi közkórház élére állítja az orvosi igazgatás irányítására és ellenőrzésére s kimondja, hogy az új állások betöltésével egyidejűleg a dunabalparti és a dunajobbparti közkórházi igazgatói állások megszűnnek. A központi igazgatói állás a székesfővárosi közigazgatási tiszti alkalmazottak számára megállapított IV., a 4 igazgató-főorvosi állás pedig az V. fizetési osztályba soroztatik. A közkórházi csoportokat, a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a tanács ideiglenes beosztásának utólagos jóváhagyásával a következőleg álla­pítja meg: /. csoport. Szent Rókus központi közkórház és fiókjai: 1. Kún-utcai fiókközkórház, 2. Gyöngyösi-úti fiókközkórház. //. csoport. Szent István-közkórház és fiókjai: 1. Telepi-utcai fiókközkórház, 2. Bakács-téri fiókközkórház. ///. csoport. Szent László-közkórház. IV. csoport. Új Szent János-közkórház és fiókjai: 1. Régi Szent János-közkórház, 2. Szent Margit-közkórház. V. csoport. Zita-közkórház. Az új állásokkal összekötött illetmények fedezetéről, illetőleg az erre szük­séges összegeknek a közkórházi költségvetésbe való beállításáról a kormány­hatóságilag jóváhagyott 1087/1922. számú közgyűlési határozattal már intézkedés történt. Ezt a határozatot a közgyűlés hatáskörében működő tanács kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez főlterjeszti. 30

Next

/
Thumbnails
Contents