Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1923

18. 1923. november 17. jubileumi díszközgyűlés - 1613

582 1923. november 17-iki jubileumi díszközgyűlés. 1613. szám. március 15-iki események bekövetkeztével terelődik legelőször a politikai súly Budapestre. Ebben intenzív részük van maguknak a márciusi törvényeknek is, melyek az országgyűlést Pozsonyból Pestre költöztetik, a kormány székhelyéül pedig, mely eddig Wienben volt, Budát jelölik ki. Kossuth már az 1848—1849-iki események közben felismeri Pest és Buda rendkívül nagy hivatását és bár forgandó hadiszerencse folytán fájószívvel Debrecenbe kényszerül költözni, a kormány visszatérése után azonnal elrendeli Buda és Pest városok egyesítését. Sajnos, az ezt követő katonai-rendőri uralom alatt ez feledésbe megy. Csak 1867-ben kerül előtérbe, mikor ugyanezen gondolatvilágból kiindulva, a nemzet és királya megbékülése után I. Ferenc József magát Budán megkoronáztatja, a pesti plébániatemplom előtt pedig felesküszik a magyar alkotmányra. Ugyanezen évben Szentkirályi Mór főpolgármester veti fel Pest város közgyűlésén 1867. október 16-án Pest és Buda egyesítésének gondolatát, mindamellett azonban Pest város érdekeinek mindenáron való biztosítását kívánja. Ha a nagy természet életjelenségeit, evolúciós folyamatait kutatjuk, mily röpke pillanatoknak tűnnek fel abban évszázadok, évezredek a természettudományok nagyszerű jelenségeinek életében! Míg a fából szénné való alakulás egyes fázisai százezer és százezer éveket vesznek igénybe, addig a nemzetek és népek életében alig egy fél centennárium is kardinális változásokat képes előidézni. 50 éves főváros. Szinte hirtelen nőtt ki a semmiből. A Széchenyi István által sokszor felhánytorgatott „pesti porból és sárból" támadtak a monumentális középületek és hatalmas bérpaloták. Pedig hogy féltek az egyesítéstől maguk az egyesítendő városok is! Buda fővárosi jellegét, Pest vagyonát féltette, de még a kis mezőváros, Óbuda is nehezen állott be harmadiknak, mert az egyesítésben elnyomatását vélte látni. Nem érdektelen, hogy maga az első indítványozó, Szentkirályi Mór pesti főpolgármester lesz később a legerősebb ellenzője és amikor már minden érve megdőlt, Pestnek Buda 60%-nyi németsége által való elnémetesítését hozza fel nyomós indokul. Pedig ettől nem kellett félnie, mert a 48-iki események egyszerre magyarrá formáltak mindenkit a városban, sőt 1860. és 1861-ben a város egyenesen tüntet magyarságával és magyaros viseletével. A 67-es kiegyezés után megindult föllendülés a kis vidéki Pestből és Budából nagyvárost, sőt idők folyamán világvárost teremt. Baross Gábor ügyes közlekedési politikája egyszerre az ipar és kereskedelem centrumává teszik. A város rohamos fejlődésével egyenes arányban halad előre a főváros magyarosodása és még jó magam is, aki gyermekkoromban több német, mint magyar szót hallottam a budai oldalon, már ma elvétve hallok olyat, aki németül is beszél. Az egyesítés korszakába esik bele a Margit-sziget fejlődése, amelyet József főherceg fejedelmi bőkezűséggel és ízléssel nemcsak Budapest, de az egész ország legszebb parkjává fejleszt. A később bekövetkezelt Tisza Kálmán-féle központosítás azután betetőzi eredményeiben és fejlődésében a fővárost, amikor Budapest hatalma elnyomja a vidék magyar energiáit és a gyorsan fejlődő modern kapitalizmus megszervezi a maga kultúráját, amely budapesti kultúra egyeduralommá lesz és szinte állami monopóliummá az ország területén. Budapest nem évszázadok, hanem évtizedek folyamán hirtelen fejlődött és a gazdasági, társadalmi helyzetből folyó szükségszerűség számos idegent is idecsábított, akiknek nagyrésze derék, hasznos polgára lett a fővárosnak, mivel egyrészük az ország törzsökös lakosságából került ki. Másrészük azonban színre-szemre hirtelen felvették a magyarság látszatát, de sem lelki alkatuknál, sem tradíciójuknál, sem moralitásuknál fogva nem tudnak összeforrni a magyarság gyökerével. Lassanként ezek a kívülről beözönlöttek ragadták magukhoz előbb a gazdasági életet, azután a közéletben a vezetést, mely hatalommal visszaélve, a saját mentalitásukra átformálva rút hálátlansággal fizettek azért, hogy otthont nyertek. Budapest lett a centruma egy országrontó nemzetközi izgatásnak, ahonnan kiterjesztve csápjait, alkalmassá tették a vidéket is az 1918-iki októberi eseményekre. A vidéket Budapestnek ez a hirtelen előtört fejlődése teljesen alárendelt helyzetbe hozta. A vidék gazdasági és kulturális haladását lehetetlenné tette, amikor onnan mindent felszíva, érte cserébe semmit sem adott, legfeljebb a nemzetköziségtől szaturált budapesti sajtókultúrát, amely mint a nemzet lelkétől teljesen idegen, okozta hanyatlását. Mert nem volt elegendő csak modern középületeket emelni Budapesten, az üres falak maguk még nem építmények, ha azok a nemzeti gondolatnak hajlékot nyújtani nem tudnak. Milyen nagy a kontraszt, ha a többi modern fővárosokat nézzük . . . Paris, London, Róma, Koppenhága. Azoknál a szellemi és erkölcsi középpontok erősítik a vidéket és szervezik be a maguk tradicionális jellegébe. Ne csodálkozzunk azonban mindezeken, ha ezen törvényhatóság falain belül a 40 éves főváros ünneplésén az egyik szónok szájából oly kijelentés hangzott el, hogy „az ősöket nem szeretjük, az ősöket kritika és szeretet nélkül fogadjuk el, csak azt kérdezzük, milyen régiek. Szeretetet irántuk nem érzünk, stb." Amely nemzet letér a történelmi alapról, amely múltját, őseit megtagadja, amely csak a zsibvásári érték meghatározását ismeri el velük szemben, megérett a bukásra. Ez az a bűnös szellem, amely nagyra növelte azt a destruktív korrupt iiányt, amelyből a bolsevizmus és proletárdiktatúra vörös virágai fakadtak. Ez a bűnös közszellem helyezte el az utolsó tíz évben a maga harcos katonáit a hivatalos körök védőszárnyai alatt a főváros területén és készítette elő a talajt a radikális felforgatásra. A modern reformátorok, az európai szel-