Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1923
15. 1923. október 19. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1433 - 1434
516 1923. október 19-iki közgyűlés. 1432—1434. szám. veszélyeztetése nélkül keresztül nem vezethető, utasítja a közgyűlés a polgármester urat és a tanácsot, miszerint úgy a közigazgatási, mint a közoktatási teendők fennakadás nélkül való további ellátásának biztosítása végett hassanak oda a m. kir. kormánynál, hogy a létszámcsökkentési törvény a székesfővárosnál egyáltalán ne hajtassék végre, amennyiben pedig eme törekvésük eredménnyel nem járna, igyekezzenek a székesfővárosra és az alkalmazottakra nézve legelőnyösebb és legméltányosabb végrehajtást kieszközölni. Ezzel kapcsolatosan kimondja a közgyűlés, hogy a jelen határozattal megadott felhatalmazás a létszámcsökkentésnek a székesfőváros érdekeit minden körülmények között biztosító mérsékeltebb végrehajtására vonatkozik. Utasítja ezenfelül a közgyűlés a tanácsot, hogy eljárásának eredményéről ennek teljes keresztülvitele után, tegyen a közgyűlésnek jelentést. Erről a közgyűlés a tanácsot az iratok visszaadása mellett értesíti. !1433. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 130.011/1923— X. számú előterjesztése az Új Szent János-közkórház területén épülő új tüdőbetegosztály építésének befejezéséhez szükséges költségek fedezete ügyében. A közgyűlés a tanácsnak a közkórházi, közegészségügyi és pénzügyi bizottságok által is pártolt előterjesztéséből tudomásul veszi, hogy az Új Szent János-közkórházi tüdőbetegpavillonok építésének folytatására és befejezésére 3.321,860.000 K, azaz Hárommilliárdháromszázhuszonegymilliónyolcszázhatvanezer korona szükséges. A közgyűlés ennek az összegnek a felerészéből, tehát 1.660,930.000 koronából az 1122/1923. számú közgyűlési határozatban kijelölt 250 (Kettőszázötven) millió fedezet levonása után fenmaradó 1.410,930.000 K, azaz Egymilliárdnégyszáztízmilliókilencszázharmincezer koronát az 1924. évi költségvetés keretében a III. csoport (Közegészségügy) XV. fejezetén (Vegyesek), a rendkívüli előirányzatnál nyitandó önálló cím alatt történő elszámolás mellett engedélyezi arra az esetre, ha a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter úr a költségek másik fele részét, tehát 1.660,930.000 koronát a saját tárcája terhére elvállalja. Dr. Liptay Lajos bizottsági tag indítványára a közgyűlés sürgős felterjesztésben kéri a kormányt, hogy az építési költségeknek államsegélyképpen engedélyezendő felerészét minél előbb bocsássa a főváros rendelkezésére, dr. Miklós Ferenc bizottsági tag indítványára pedig felhatalmazza a közgyűlés a tanácsot, hogy a főváros terhére most megszavazott 1.660,930.000 koronából a munkákat haladéktalanul tegye újból folyamatba. Ez üggyel kapcsolatban a közegészségügyi és kórházügyi költségek fedezésére szükséges összegek biztosítása érdekében Lampel Vilmos bizottsági tag indítványára a közgyűlés felhívja a tanácsot, hogy az egészségügyi adóbehozatal ügyében tett indítványt a legsürgősebben tegye tárgyalás alá és javaslatát mielőbb terjesze elő, végül pedig a tüdőbetegek elhelyezési nehézségeire való tekintettel Ujváry Rezső bizottsági tag indítványára felhívja a közgyűlés a tanácsot, hogy a Rákoskeresztúri tüdőbeteg erdei üdülőtelepnek 1924. év tavaszán a főváros kezelésében való üzembe helyezésére sürgősen tegye meg a szükséges intézkedéseket. A közgyűlés ezt a határozatot felsőbb jóváhagyás végett a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterhez felterjeszti. Az elnöki széket ismét dr. Sipőcz Jenő h. főpolgármester vesszi át és bejelenti, hogy miután a szavazatszedő küldöttség jelentése beérkezett, a tárgyalást megszakítja és felhívja a tanácsnokfőjegyzőt a jelentés felolvasására. !1434. Olvastatott a szavazatszedő küldöttség jelentése, mely szerint az üresedésben levő három tanácsnoki állásnak titkos szavazás útján való betöltése ügyében elrendelt választási eljárás — szavazólappal — ma délután 725 órakor kezdetét vette és 726 óráig folyt. Ezen idő alatt a közgyűlés tagjai beadtak összesen 184 szavazatot, amelyből nyert: Borvendég Ferenc 133 Némethy Béla 71 Liber Endre 102 dr. Spannberger Alajos .... 1 Karányi Emil Elemér 69 Schőberl Ferenc 78 dr. Hamvassy István 9 dr. Bucsánszky Bertalan .... 2 dr. Nóvák Sándor 40 szavazatot Hét szavazólap nem lévén szabályszerű s így érvénytelennek nyilváníttatott. Az elnök a szavazás ezen eredményéhez képest az üresedésben levő három tanácsnoki állásra: Borvendég Ferencet Liber Endrét és . . „ J. . , Schőberl Ferencet törvényesen megválasztottaknak Sííí .', felkéri dr- J° anovich PáI bizottsági tag vezetése mellett Bieber Jenő, Müller József Leó, Nagy Ferenc, Perndl Flóris, Piazza Győző és dr Valnicsek