Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1923
13. 1923. július 18. rendkivüli közgyűlés jegyzőkönyve - 1164
462 1923. július 18-iki rendkívüli közgyűlés. 1164. szám . Az elnök a deklarációban felolvasott lemondásokat tudomásul véve, óvást emel a közgyűlés bármelyik pártjának a megsértése, intencióinak meggyanusítása ellen, úgyszintén az ellen is, hogy egy köztiszteletben álló köztisztviselő a közgyűlés előtt sértésnek legyen kitéve. Ezután a közgyűlés áttér az ünnepélyes aktusra, az eskü kivételére. Az elnök felkéri dr. Joanovich Pál bizottsági tag mint elnök vezetése mellett dr. Fekete László, Hílbert Vilmos, Ilovszky János, Kovács Gábor, dr. Lázár Ferenc, Nagy Ferenc, Sóváry Emil, Szémann Mihály és Vogel Gyula bizottsági tagokból alakítandó küldöttséget, hogy a mai napon megválasztott alpolgármestert és az állandó alpolgármesteri hatáskörrel, címmel és jelleggel felruházott tanácsnokot a közgyűlés színe elé, a törvényben előírt eskü letételére hívják meg. Visszaérkezésig az ülést felfüggeszti. Szünet után dr. Sipőcz Jenő h. főpolgármester elnök a felfüggesztett közgyűlést újbói megnyitja és a megjelentekkel megválasztásukat közölvén, felhívja őket, hogy a törvényben előírt hivatali esküt a közgyűlés színe előtt tegyék le. Az eskü letétele után a közgyűlés a megválasztottakat lelkesen ünnepli, az elnök pedig meleghangon üdvözli, amiért a megválasztottak nevében dr. Buzáth János alpolgármester mond köszönetet. A megválasztott alpolgármesterek az elnöki emelvényen elfoglalják helyeiket, mire az elnök felkéri a tanácsnok-főjegyzőt, hogy a mai napon megválasztott tiszti ügyészt és tiszti alügyészeket az eskü letételére a közgyűlés színe elé hívja meg. Erre az időre a közgyűlést felfüggeszti. Szünet után dr. Sipőcz Jenő h. főpolgármester az ülést újból megnyitja és' felhívja a megválasztottakat az eskü letételére. Dr. Günther Ferenc tiszti ügyész, dr. Matolcsy Kálmán és dr. Szálka Béla tiszti alügyészek az esküt a közgyűlés színe előtt leteszik. Az elnök üdvözölvén a megválasztottakat, a megválasztottak nevében dr. Günther Ferenc tiszti ügyész köszönetet mond. Az elnöklő h. főpolgármester bejelenti, hogy a rendkívüli közgyűlés anyaga letárgyaltatott és ízzel a közgyűlés e ciklusa is befejeződött. Ebből az alkalomból megköszöni a közgyűlés minden egyes tagjának fáradhatatlan buzgalmát, mindenkor tanúsított hazafias magatartását a nehéz ügyek elintézésében s a nagy munka utáni kellemes nyári pihenést kívánva, a közgyűlést este 8 óra 55 perckor berekeszti. Szaszovszky József s. k„ Folkusházy s. k., Sipőcz s. k., tanácsnok-főjegyző. alpolgármester, elnök. h. főpolgármester, elnök. Hitelesítik: Dr. Purebl s. k., tanácsnok. Piazza Győző s. k., Vass Béla s. k., Dr. Valnicsek Béla c. k., Vogel Gyula s. k., törvényhatósági bizottsági tagok. Szíkíiföviroíi hiiinyotnd* 1923