Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1922

14.4 1922. november 27. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - A „Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság" ALAPSZABÁLYAI.

Í922. november 27-iki közgyűlés. 1772. szám. 579 37. §. A zárszámadás (mérleg.) A bevételek és kiadások összeállítása a K. T. 199. §. értelmében foganatosítandó. Az igazgatóság köteles ezen rendelkezések szerint minden üzletév végével zár­számadást, üzleti jelentést, a társaság vagyonáról, követeléseiről és tartozásairól leltárt és énnek alapján évi mérleget készíteni s ezt megvizsgálás végett a felügyelő­bizottság rendelkezésére bocsátani, amely a 34. §. szerint jár el. A felügyelőbizottság által megvizsgált évi üzleti jelentést és mérleget minden szavazatképes részvényesnek joga van a társaságnál betekinteni. Az évi mérleget a fel ügyelőbizottság reá vonatkozó jelentésével együtt a 6. §-ban megjelölt lapban a közgyűlés előtt 8 nappal közzé kell tenni s a közgyűlés által történt jóváhagyás után a budapesti kir. törvényszéknek bemutatni. 38. §. A nyereség (osztalék) megállapítása. A társaság nyeresége azon tiszta jövedelemből áll, amely az összes költségek és az esetleges veszteségek levonása és fedezése után fenmarad. A nyereségből elsősorban a befizetett részvénytőke 5%-a osztandó szét a részvényesek között. Az ezen összeg levonása után fenmaradő nyereség a) legalább öt százalékát a tartalékalaphoz kell csatolni mindaddig, amíg az az alaptőke 30%-át el nem érte; b) az alaptőke közgyűlésileg meghatározandó százalékának megfelelő összeg részvényfelülosztalékul a részvényesek között osztandó ki; c) az ezek után végül mutatkozó nyereség a közgyűlés szabad elhatározása szerinti célokra fordítandó. 39. §. Az osztalék kifizetése. Az osztalékot a közgyűlés megállapítása után 15 nap múlva, legkésőbb ugyanazon év július 15-én az osztalékszelvény bevonása ellenében Budapesten a társaság pénztára fizeti ki. Az esedékességüktől számított 6 év alatt fel nem vett osztalékok a társaság javára esnek s a tartalékalaphoz csatolandók. 40. §. A tartalékalap. A tartalékalap a 38. §-ban említett alapszabályszerü s ezenfelül a közgyűlés által oda utalt egyéb összegekből alakul. A tartalékalap a társaság tulajdonát képezi és azt gyümölcsöztetni kell. A közgyűlés a rendkívüli veszteségeket a tartalékalapból fedezheti. V. FEJEZET. A társaság feloszlása és felszámolása. 41. §. A társaság feloszlása. A társaság feloszlását a közgyűlés a 18. §-ban megállapított módon határozza el. A társaság feloszlására nézve a kereskedelmi törvény rendelkezései irányadók. 42. §. A társaság felszámolása. Ha a társaság közgyűlési határozat következtében oszlik fel, akkor a köz­gyűlés megállapítja a felszámolás módját s a felszámolás foganatosításával meg­bízza vagy az igazgatóságot, vagy annak egyes tagjait, vagy esetleg egyes rész­vényeseket is. A felszámolás körüli működésükért a felszámolók a közgyűlés által megállapított díjazást kapják. Egyébként a felszámolásra nézve a kereskedelmi törvény idevonatkozó rendel­kezései irányadók.

Next

/
Thumbnails
Contents