Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1922

11.2 1922. julius 13. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 1231 - 1232 - 1233

434 1922. július 13-iki közgyűlés. 1230—1233. szám. kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződéses föltételek változatlan épségben való tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1922 évi április hó 1. napjától kezdődően egymásután következő három esztendőre, vagyis az 1925. évi március hó végéig terjedő időre meghosszabbítja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő föltételeket és kiköté­seket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székes­fővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !1231. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 129.937/1921— III. számú előterjesztése a Budapesti VIII. kerületi állami elemi népiskolai tanítóképző intézet igazgatósága kérvényére székesfővárosi terület folytatólagos használata, illetőleg bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátító és a pénzügyi bizottságoknak és a tanácsnak egybe­hangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a VII. ker., Istvánmező-dűlőben fekvő 2806/19/b. helyrajzi számú 2741'50 négyszögöl kiterjedésű fővárosi területet a budapesti VIII. ker. állami elemi iskola tanítóképző intézet igazgatóság i részére, kertgazdasági oktatás céljára évi 5000 K, azaz Ötezer korona bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető azonnali vissza­vételi jog kikötése, egyebekben pedig a szokásos szerződéses föltételek mellett az 1921. évi november hó 1. napjától kezdődően egymásután következő három esztendőre, vagyis az 1924. évi október hó végéig terjedő időre bérbeadja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő föltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről' történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !1232. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 106.027/1920— III. sz. előterjesztése a Keresztény Fatermelő Szövetkezet kérvényére székesfővárosi terület folytatólagos használata, illetőleg bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátító és a pénzügyi bizottságoknak és a tanácsnak egybe­hangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a X., ker. Temető-dülöben fekvő 7282. helyrajzi számú 1720 négyszögöl kiterjedésű fővárosi területet évi 172.000 K, azaz Egyszázhetvenkettőezer korona bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyed évi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig a szokásos föltételek mellett az 1922. évi augusztus hó 1. napjától kezdődően egymásután következő három esztendőre, vagyis az 1925 évi július hó végéig terjedő időre a Keresztény Fatermelő Szövetkezet részére favágó, faapritó és raktártelep céljára beébeadja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még felvehető új, vagy eltérő föltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !1233. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 25.637/1922— III. számú előterjesztése Mózes Elemér kérvényére székesfővárosi terület folytatólagos használata, illetőleg bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátító és a pénzügyi bizottságoknak és a tanácsnak egybe­hangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a X. ker., Keresztúri-dűlőben a Kozma-utca mentén fekvő 7727/a. helyrajzi számú telek azon 300 négyszögölnyi részét, amely a 24^ ttsz. térrajzon piros D) betűvel van jelölve, Mózes Elemér részére sírkőkereskedés céljára évi 12.000 K, azaz Tizenkettőezer korona bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyed évi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig a szokásos szerződéses föltételek mellett az 1922. évi május hó 1. napjától kezdődően egymásután következő kettő esztendőre, vagyis az 1924. évi április hó végéig terjedő időre bérbeadja Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapí­tott, nemkülönben a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő föltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székes­fővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti.

Next

/
Thumbnails
Contents