Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1922

10.3 1922. julius 1-2. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 1012 - 1013 - 1014

1922. július 1. és 2-iki közgyűlés. 1011—1014. szám. 353 hagyott záradékkal meghosszabított bérleti szerződést évi 10.000 K, azaz Tízezer korona bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvé­nyesíthető egynegyed évi felmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződéses föltételek változatlan épségben való tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1922. évi február hó 1 napjától kezdődően egymásután következő, egy esztendőre, vagyis az 1923. évi január hó végéig terjedő időre meghosszabbítja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megálla­pított, nemkülönben a tanács részéről még felvehető új, eltérő föltételeket és ki­kötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székes­fővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !1012. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 5035/1921—III. sz. előterjesztése Borda Károly kérvényére székesfővárosi terület folytatólagos használata, illetőleg bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátító és pénzügyi bizottságoknak és a tanácsnak egybe­hangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy az I. ker., Orbánhegy dűlőben a Diana-utcában fekvő 1Q.053/3. helyrajzi számú és az 5.^— ttsz. térrajzon veres A) betűvel megjelölt 836 négyszögöl kiterjedésű terület, valamint ugyanazon térrajzon kék B) betűvel jelölt 1578 négyszögölnyi területet, összesen tehát 2414 négyszögölnyi területet az 1920. évi augusztus 1-től 1921. évi július végéig terjedő időre évi 100 K, azaz Egyszáz korona, az 1921. évi augusztus 1-től 1924. évi július végéig terjedő 3 évre pedig évi 250 K, azaz Kettőszázötven korona bérösz­szegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető hat heti fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig a szokásos szerződéses föltételek mellett az 1920. évi augusztus hó 1 napjától kezdődően egymásután következő négy esztendőre, vagyis az 1924. évi július hó végéig terjedő időre Borda Károly részére telkével való egybekerítés céljára bérbeadja. A szokásos szerződéses föltételeken kívül kiköti még a következőket: A bérlő köteles a telket az építésügyi szabályzatnak megfelelő kerítéssel 30 nap alatt bekeríteni; a létesített kerítés létesítése után azonnal a főváros tulaj­donává válik. Tartozik azonkívül a bérlő a Diana-utcai telek mentén elvonuló gyalogjáró­nak állandó tisztántartásáról gondoskodni, a telken lévő fákat sértetlenül fentartani, a bozótok és cserjék eltávolításáról gondoskodni s a terület feltöltése esetén a csapadékvizek akadálytalan lefolyását biztosítani. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még felvehető új vagy eltérő föltételeket és kikö­téseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székes­fővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !1013. Az elnöki széket újból Rényi Dezső alpolgármester veszi át. !1014. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 150.913/1921— III. sz. előterjesztése Ámon Antal kérvényére székesfővárosi terület folytatólagos használata, illetőleg bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátító és pénzügyi bizottságoknak és a tanácsnak egybe­hangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a X. ker., Lapos-dülőben fekvő s a Tomcsányi-utca kiépítésére fentartott 4690 négyszögöl kiterjedésű fővárosi területet 3000 korona, azaz háromezer korona évi bérösszeg ellenében s a székes­főváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető 14 napi fölmondási jog kikötés, egyebekben pedig a szokásos szerződési föltételek mellett az 1921. évi •«$» november hó 1. napjától kezdődően három egymásután következő esztendőre, vagyis az 1924. évi október hó végéig terjedő időre az Ámon Antal és fia cég részére takarmánytermelési célokra való használatra bérbeadja. A szokásos szerződéses feltételeken kívül kiköti még a közgyűlés a következőket: 1. Folyamodó az átengedett területet kizárólag takarmány termelési célokra használhatja. 2. A székesfőváros tanácsának bármely okból és bármikor eszközölhető egy­szeri felszólításától számítandó 14 nap alatt a most átengedett terület minden kár­térítési igény nélkül folyamodó saját költségén szabaddá tenni s eredeti tiszta állapotban a székesfőváros rendelkezésére visszabocsátani tartozik. 3. A Tomcsányi-utca északi oldalán az utcai homlokzatvonaltól számítva 2 méter széles járda és a Hungária-körút és Zách-utca közötti szakaszban a járda mellett a 6 méter széles kocsiút, az utca déli oldalán, a villamos vasúti töltés

Next

/
Thumbnails
Contents