Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1922

1.1 1922. január 11. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 34 - 35 - 36

14 1922. január 11-iki közgyűlés.. 33—36. szá m. a feláras egységárakat további 70 százalékkal, minden más egységárat 4 százalékkal. Ezt az emelést a tanács szükséges üzleti gyorsaság biztosítása érdekében a szakbizottságok előzetes meghallgatása nélkül vihető keresztül és csak a már megtörtént emelést kell a világítási üzemi bizottság előtt bejelenteni. Tekintettel arra, hogy az üzem emelkedő kiadásainak fedezésére a fölemelt egységárakból eredő bevételekre azonnal szükség van, kimondja a közgyűlés, hogy úgy a most megállapított egységárak, valamint a szükségessé váló, a fentiekben adott felhatalmazás alapján töíténő áremelések a begyminiszter utólagos jóvá­hagyása reményében életbeléptetendők. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás céljábój a belügyminiszterhez felterjeszti és egy alkalommal az elektromos művek költségvetését az adatoknak a községi háztartás költségelőirányzatába való beillesztése végett a határozat másolata kapcsán a tanácsnak kiadja. !34. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 146.867/1921— XV. számú előterjesztése az Első Dunagőzhajózási Társasággal a Lánchíd pesti hídfője körül fekvő zárt rakpart és a rajta levő felépítmények bérletére kötött szerződés meghosszabbítása ügyében. A közgyűlés a közgazdasági és pénzügyi bizottságoknak a tanács által is pártolt javaslata alapján az Első Dunagözhajózási Társasággal a Széchenyi-Lánchíd pesti hídfője körül fekvő 43070 fm. hosszú zárt rakpart és a rajta levő felépítmények bérletére vonatkozólag a 1395/1916. sz. közgyűlési határozat alapján megkötött és legutóbb az 897/1920. sz. közgyűlési határozat alapján 1921. év végéig meg­hosszabbított szerződést további egy évre, azaz 1922. évi december hó 31-ig a szerződésben foglalt feltételek és kikötések épségben hagyása mellett meghosszabbítja azzal, hogy a zárt rakpart folyóméterjéért fizetendő partbér díja 600 (Hatszáz) korona, a rajta levő felépítmények után fizetendő bérösszeg pedig évi 65.000 (Hatvanöt­ezer) korona. Ezen bérösszeghez járul még az 1920. évben érvényben volt 13.500 korona bérösszeg utáni 12% közüzemi pótlék, vagyis évi 1620 korona, továbbá 20% kincstári részesedés, vagyis évi 2700 korona. Erről a közgyűlés a tanácsot további megfelelő eljárás végett tárgyiraton értesiti. !35. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 39.137/1920—111. számú előterjesztése a Forgács és Szász cég kérelmére székesfővárosi terület folytatólagos bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátító- és a pénzügyi bizottságoknak és a tanácsnak egybe­hangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a X., Fehér-úti dűlőben 7503. helyrajzi szám alatt fekvő 1700 négyszögöl kiterjedésű fővárosi terület bérlete iránt a Forgács és Szász céggel megkötött és legutóbb a 112.316/1917— III. számú tanácsi határozattal jóváhagyott záradékkal meghosszabbított bérleti szerződést az 1920. évi június 1-től 1921. évi május végéig terjedő egy évre 11.900 K, azaz Tizenegyezerkilencszáz korona; az 1921. évi június 1-től 1922. évi május végéig terjedő második évre pedig 25.500 K, azaz Huszonötezerötszáz korona bér­összeg ellenében s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvé­nyesíthető egynegyed évi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződési föltételek változatlan épségben tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1920. évi június hó 1. napjától kezdődően kettő egymásután következő esztendőre, vagyis az 1922. évi május hó végéig terjedő időre meghosszabbítja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő föltételeket és kiköté­seket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székes­fővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !36. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 63.122/1921— III. számú előterjesztése Urbán Ferenc kérelmére székesfővárosi terület bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátító és a pénzügyi bizottságnak és a tanácsnak egybe­hangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a IX. ker., Lóversenytér-dülőben fekvő 9634/3/a/l. helyrajzi számú fővárosi telekből kihasított és a 29— ttsz. térrajzon .4) betűvel megjelölt 353 négyszögöl kiterjedésű fővárosi terület bérlete iránt Urbán Ferenccel megkötött és az 1917. évi június hó 14-én kelt 46.542/1917— III." számú tanácsi határozattal jóváhagyott bérleti szerződést az 1920. évi február 1-től 1921. évi január végéig terjedő egy évre 5295 K, azaz Ötezerkettőszázkilencvenöt korona, az 1921. évi február 1-től 1923. évi január végéig terjedő időre pedig évi 6883 K 50 f, azaz Hatezernyolcszáznyolcvanhárom korona 50 fillér bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyed évi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződéses föltételek

Next

/
Thumbnails
Contents