Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1921

11.7 1921. julius 13. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 856 - 857 - 858

298 1921. tájius_13-iki közg yűlés. 856—858. szám. !856. Dr. Sipőcz Jenő helyettes főpolgármester, elnök, a folytatólagos rendes közgyűlést délután 4 órakor megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri: Kaich János, Lackenbacher György, dr. Marinovich Imre, Pálffy József, Szakmándy János és Zimmermann Dezső törvényhatósági bizottsági tagokat, a tanács részéről pedig dr. Buzáth János alpolgármestert. !857. Elnök jelenti, hogy Bauknecht Tamás törvényhatósági bizottsági tag távolmaradását kimentette. , !858. Elnök jelenti, hogy az 1921. évi költségvetés a tegnapi napon az V. csoportig bezárólag elfogadtatott. Következik a VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) részletes tárgyalása. Kaich János, Horváth Károly (IV. ker.), Petrovácz Gyula, dr. Fábián Béla és dr. Körmöczi Zoltán törvényhatósági bizottsági tagok szólalnak fel és miután a közgyűlés a beadott indítványok felett dönt, elnök a VI. csoportot elfogadottnak jelenti ki. A VII. csoport (Közművelődés) tárgyalásánál Bohn József törvényhatósági bizottsági tag szólalt fel és indítványozza, hogy a tanácsi XVI. ügyosztály és az állatkerti növénykert kertészete vezetőségének az exotikus növénycsoportnak a nehéz időkben való gondos megmentéseért a közgyűlés köszönetét nyilvánítsa. Az indít­ványt a közgyűlés magáévá teszi és ezt határozatilag kimondja. Az elnöki széket dr. Sipőcz Jenő h. főpolgármester Folkusházy Lajos alpolgármesternek adja át. Azután Horváth Károly (IV. ker.) törvényhatósági biz. tag szólal még fel és két rendbeli indítványt nyújt be. A közgyűlés az indítványok felett akként határoz, hogy azokat kiadja a tanácsnak s ezután az elnöklő alpolgármester a VII. csoportot is elfogadottnak jelenti ki. A VIII. csoport (Városépítés) tárgyalásánál Petrovácz Gyula, Freund Dezső, dr. Baranski Gyula, Horváth Károly (IV. ker.), dr. Fábián Béla, dr, Hegedűs József és dr. Zielinski Szilárd törvényhatósági bizottsági tagok felszólalásai után elnöklő alpolgármester a beadott indítványokat szavazás alá bocsátja és ezzel a VIII. csoportot is elfogadottnak jelenti ki. A következő IX. csoport (Különféle intézmények) tárgyalása közben Gáspár Fülöp törvényhatósági bizottsági tag beszéde alatt Fóthi Vilmos bizottsági tag Petrovácz Gyula bizottsági tagnak előbb elhangzott beszédének egy kijelentésére gúnyos megjegyzést tesz, amiért őt az elnök mérséklésre inti. Fóthi Vilmos bizott­sági tag személyes megtámadtatás címén kért felszólalásában az elnöki eljárást kritizálva, az elnököt részrehajlással illeti, mely megjegyzéseért őt az elnök rendre­utasítja. A IX csoport további tárgyalása során dr. Marinovich Imre (közben az elnöki széket Folkusházy Lajos alpolgármester Rényi Dezső alpolgármesternek adja át), Zala Zsigmond, dr. Verebély Jenő és Balkányi Kálmán törvényhatósági bizottsági tagok szólaltak fel, mely után a közgyűlés a benyújtott indítványok felett dönt és a IX. csoportot is elfogadja. A X. csoport (Általános igazgatás) tárgyalásánál Zilahi-Kiss Lajos törvény­hatósági bizottsági tagnak a világháborúban az ellenség előtt szolgálatot teljesítő székesfővárosi alkalmazottakra vonatkozólag tett indítványát a közgyűlés a tanácsnak adja ki és dr. Fábián Béla bizottsági tag felszólalása után a X. csoportot is elfogadja. A XI. csoport (Hitelügy) részletes tárgyalásánál dr. Wolff Károly törvény­hatósági bizottsági tag nagyobb beszédben foglalkozik a trianoni békével és a székesfőváros külföldi tartozásaival, s a közgyűlés élénk helyeslése mellett ad kifeje­zést a nemzet életképességében való bizalmának és annak a reményének, hogy a győzők mai megállapításával szemben az élet lehetővé fogja tenni, hogy a székes­főváros kötelezettségének a természetszerű közgazdasági menet keretében tehessen eleget. Ezután itt Ilovszky János és BedŐ Mór törvényhatósági bizottsági tagok szó­lalnak még fel és mind a ketten konkrét indítványt is terjesztenek elő, amelyeket a közgyűlés az elnök javaslatára a tanács elé utasít.

Next

/
Thumbnails
Contents