Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1920
6.1 1920. szeptember 22. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 421 - 422
1920. szeptember 22-iki közgyűlés kormánybiztosának közbenjárására megkellett várnunk a kormány erre vonatkozó intézkedését. A főváros, valamint az érdekelt kereskedők előterjesztésére a kormánybiztosságnál f. évi augusztus 10-én megtartatott a szakértekezlet, amelyen a főváros képviselője ismételten előterjesztette a szükséges intézkedések iránti kérelmét, valamint azt, hogy a megszállott területen lévő tüzifamennyiség felhozatala kormányhatósági úton előmozdíttassék. Szeptember 3-án jelent meg a kormányrendelet, amely a ' termelői árakat újra megállapítván, hivatva volt a faellátást előmozdítani. Reményiettük, hogy az új ár és az új kormányrendelet intézkedései a fafelhozatalt megindítják. Annál is inkább várhattuk ezt, mert e kormányrendelet megjelenése alkalmával a faügyek országos kormánybiztosa odanyilatkozott, hogy ezen rendelet a téli szükséglet kielégítéséről minden tényezőt megnyugtató módon intézkedik, szerinte aggodalomra sem a kereskedelemnek, sem a nagyközönségnek oka nincs, mert a meg nem szállott területeken annyi tüzelőfánk még mindig maradt, hogy a magánháztartások téli szükségletét biztosíthassuk. Miután sem a kormányrendelet, sem ezen megnyugtató kijelentése dacára a fafelhozatal erősebben nem fokozódott, a főváros tanácsa most már a földmívelésügyi miniszter úrhoz intézett felterjesztést, hogy a saját hatáskörében szintén intézkedjék, hogy a meggyöngült fafelhozatal megerősíttessék és ezzel a főváros téli szükségletét biztosítsa, mert ellenkező esetben a bekövetkezhető válságos helyzetért a főváros tanácsa a felelősséget nem vállalja. Ezzel kapcsolatosan reá mutatott a tanács tételesen azon körülményekre is, amelyekkel a fafelhozatal fokozása biztosítható lesz és felhívta figyelmét a miniszter úrnak azokra a termelőkre is, akik a főváros piacát tudatosan elkerülik s ennek orvoslására javaslatba hoztuk, hogy az ilyen termelők termelésüknek, helyesebben a vásárolt famennyiségüknek egy bizonyos százalékát (15—20%) kötelezőleg Buda- ' pestre irányítsák. Ugyancsak a főváros tanácsa felterjesztést intézett a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, hogy utasítsa az országos szénkorrnánybiztosságot, hogy a főváros fogyasztőközönségének, különösen a kiskereskedelem útján a most következő hónapokban szénnel való fokozottabb ellátását biztosítsa, mert ellenkező esetben a netán bekövetkező válságos helyzetért a főváros tanácsa a felelősséget szintén nem vállalja; egyalkalommál kértük a miniszter urat, hogy a porosz szén behozatala kormányhatósági úton előmozdíttassék. / Végül a főváros tanácsa az új felemelt vasúti tarifa ^megjelenésekor és most is ismételten felterjesztést intézett a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, a közélelmezési és közellátási (szén és fa) cikkeknek életbeléptetett magasabb vasúti fuvardíjának a régi vasúti fuvardíjakra való leszállítása iránt. A legszükségesebb alágyújtásra szolgáló tűzifamennyiség ma megvan a fővárosban, csak arról lehet szó, hogy az ellátás nem olyan előnyös, mint az előző hónapokban volt. A legszükségesebb közellátást ezen idő alatt is végezzük s azon kereskedőket, akik a hozzájuk kiadott utalványokat nem szolgálják ki, az V. kerületi kapitányságon a kihágási eljárás megindítása céljából feljelentettük. ' . Eljárunk az árvizsgáló bizottsággal karöltve telepről-telepre, annak a megállapítása végett, hogy minő fák vannak ott s vájjon ezek az üzérkedés tárgyát nem képezik-e? Amennyiben ilyen eseteket találunk, úgy a fát lefoglaljuk és közellátásra fordítjuk. Tény az, hogy a szenet fával pótolni nem lehet, különösen a szűkebb Magyarország területéről és a