Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1919

2. 1919. március 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 100 - 101 - 102

76 1919. március 4-iki közgyűlés. 102. szám. Dr. Csupor József tanácsnok az interpellációra nyomban a következő választ adja: „Tisztelt Néptanács! A háború szerencsétlenségei közé tartozik egyebek között az is, hogy olyanok, akik a háború folyama alatt alkalmazást nyertek és bizonyos speciális élet-hivatású pályára indultak meg, azok a leszerelés után ezt a pályát elvesztették és most munkaalkalom hiányában az állam munkasegítségére vannak utalva. Ezek közé a szerencsétlenek közé tartoznak a harctéren és a Hinterlandban ezelőtt volt kórházakban alkalmazott ápolónők is, akik igen nagy számban kopogtatnak most alkalmazásért. Budapesten 1000—1200 körülbelül azoknak az ápolónőknek a száma, akik a szociáldemokra párt ajtajánál jelentek meg és munkát kértek. A párt viszont a városi alkalmazottak országos szövetsége útján a közegészségügyi ügyosztályhoz fordult, hogy miképen lehetne segíteni ezeknek a helyzetén, egyszersmind rámutatott arra a kérdésre is, hogy a mostani modern felfogás szerint a rendi ápolószemélyzetnek a kórházban való megmaradása talán már nem időszerű és illetve időszerű volna őket a kórházból eltávolítani. A közegészségi ügyosztály ezt a kérdést elsősorban a betegek szempontjából óhajtotta vizsgálat tárgyává tenni,, mert hiszen minden kérdést kétféleképen lehet megoldani, jól vagy rosszul. A mi törekvésünk oda irányul, hogy jól és illetve valamennyi faktor meghallgatásával a legjobban oldjuk meg, nehogy a pillanatnyi felhevülés, a meg nem gondolás legyen az irányadó a cselekedeteinkben, hanem azoknak az érdeke irányítson bennünket az elhatározásunkban, akiknek mint betegeknek az érdekéről itt elsősorban szó van. Én tehát tegnap estére egy értekezletet hívtam össze ebben a kérdésben, a néptanács tagjai közül is többeket meghívtam, azonkívül a kórházak igazgatóit és főorvosait, a városi alkalmazottak szakszervezete titkárjának a meghallgatása után azon az alapon, hogy azokat a főorvosokat kérjük oda, akik régebben dolgoztak az apácákkal együtt, akiknek tehát ebben a tekintetben legtöbb prakszisuk van, hogy hogyan és miképen kellene ezt a kérdést helyesen megoldani. A'tegnapi nap délutánján azután jelentkeztek a többi közkórházi főorvosok is, hogy ők is résztvenni kívánnak az értekezleten. Azért mondom el ennyire részletesen a történteket, hogy méltóztassék a dolgot a maga egészében világosan látni. Mire azonnal továbbítottam az igazgatók útján a felhívást, hogy minden közkórházi főorvos, akit a kérdés érdekelt és aki szintén meg akarja világítani a dolgot, jöjjön el az értekezletre. Az értekezleten magán az a vélemény alakult ki, hogy a rendi ápolószemélyzetnek a tagjai annak a következtében, hogy ők egy szervezetbe tartoznak bele eddig, feltétlenül fegyelmezettek, hogy ők az orvosi parancsoknak végrehajtói és az ő kezükben tulajdonképen engedelmes eszközök, ennélfogva a betegeknek érdekeit-sokkal jobban szolgálják, mint a világi ápolószemélyzet. A világi ápolószemélyzet ellen még egyéb kifogások is merültek fel, úgy hogy a jelenlegi, gondolom körülbelül 36 főorvos közül mindenki arra az álláspontra helyezkedett: amig az ápolónő képzésnek a kérdése megoldva nincs, addig sajnos, őnekik itt hivatalosan és nyilvánosan konstatálniuk kell, hogy például a sebészeti osztályokon, a műtőkön ma még a rendi ápoló személyzetet feltétlenül jobbnak tartják, mint a világi személyzetet. A betegek érdekében addig, mig az ápolónőképzés kérdése megoldva nincs, ezt a kérdést momentán megoldani nem lehet. Az egyik főorvos úr, aki megindította a vitát, kijelentette, hogy ő református vallású. Egy másik