Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1919

1. 1919. február 26. rendes, alakuló közgyűlés jegyzőkönyve - 10

1919. február 26-iki alakuló ülés. 10. szám. 14. Kimondja, hogy a nyugdíjszabályrendeletek hatálya alá tartozott és az 1919. évi január hó l-e után elhalt fővárosi közigazgatási tiszti és közokta­tási alkalmazottak árvái nevelési díjának a nyugdíj­szabályrendeletek szerint való megállapításánál figye­lembe kell venni az elhalt alkalmazott által utoljára élvezett háborús segélyt is, illetőleg azt az összeget, amely az elhalt a tényleges szolgálatban utoljára élvezett beszámítható javadalmazázása* után háborús segély címén az 1917. évi XV. t.-c. alapján megil­lette, vagy megillette volna, — az 1919. évi január hó l-e után elhalt szülésznők, altisztek, tűzoltók és szolgák árváinak nevelési díját pedig a nyugdíjsza­bályrendeletek szerint járó nevelési díj kétszeres összegével kell megállapítani; ezen felül a jelzett időpont után elhalt fővárosi alkalmazottak teljesen árva vagy a teljesen árvákkal egyenlőknek tekintendő gyermekei esetleges végki­elégítését és temetési segítségét is olyan módon kell megállapítani, mint a fentebbi 12. pontban foglaltak értelmében az özvegyi díjat. 15. A közigazgatási alkalmazottak nyugdíjszerű ellátásáról szóló 1890/1913. kgy. számú szabályren^ delet 33. szakaszában foglalt azt a rendelkezés, amely szerint a közigazgatási alkalmazottaknak a 20 éves illetőleg a tanulmányok tovább folytatása esetén a 24 éves életkort már elért olyan atyátlan vagy szülőtlen gyermeke részére, aki teljesen munka- és keresetkép­teleri és emellett nyomorék vagy költséges ápolást igénylő beteg, ha ezt a vagyoni viszonyok is meg­okolják, a közgyűlés a tanács javaslatára arra az időre, amíg a gyermekre nézve az említett föltételek fenn­állanak, életjáradékot engedélyezhet, amely azonban nem haladhatja meg a nevelési díjnak azt az összegét, melyre a gyermeknek igénye lenne akkor, ha a meg­határozott életkorát még nem töltötte volna be, — az 1919. évi január hó 1-től kezdődően a tanszemélyzet nyugdíjszerű ellátásáról szóló 196/1911. kgy. számú szabályrendelet hatálya alá tartozó közoktatási alkal­mazottak atyátlan vagy szülőtlen árváira is kiter­jeszti ; egyszersmind kimondja, hogy az' 1919. évi január hó l-e után elhalt fővárosi alkalmazottak atyát­lan vagy szülőtlen árvái részére a fentebbi rendel­kezések alapján engedélyezhető életjáradék összegé­nek meghatározásánál az ezen határozat 14. pontja szerint járó nevelési díj összegét kell alapul venni. 16. Kimondja továbbá a tanács, hogy az érvény­ben levő nyugdíjszabályrendeleteknek és a nyugdíj­szerű ellátás kiegészítéséről szóló szabályrendeletnek az ezen határozattal ellentétben álló határozmányai mindaddig, amig ez a határozat hatályban Van, nem nyernek alkalmazást. 17. Kimondja végül a tanács, hogy a 150 1914. kgy. számú közgyűlési határozattal az 1873. évben már a főváros szolgálatában állott és 1910. évi január hó l-e előtt nyugdíjazott alkalmazottak, valamint a 627 1918. kgy. számú közgyűlési határozattal a többi, 1910. évi január hó l-e előtt nyugdíjazott alkalma­zottak, illetőleg ezek, valamint az 1910. évi január hó l-e előtt a tényleges szolgálatban elhalt alkalmazottak özvegyei és árvái ellátásának kiegészítése címén meg­szavazott és az ellátások 20%-ában megállapított összegeket az illetők nyugdíjszerű ellátása összegébe be kell tudni, vagyis ahhoz hozzá kell adni és az így előálló ellátási összeg alapulvétele mellett kell ezen határozat szerint a felemelt ellátási összeget megállapítani. Egyszersmind a tanács a fővárosi alkalmazottak és azok hozzátartozói nyugdíjszerű ellátásának az ezen határozat értelmében való felemelése, illetőleg újból való megállapítása költségeire az 1919. évre

Next

/
Thumbnails
Contents