Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1919

1. 1919. február 26. rendes, alakuló közgyűlés jegyzőkönyve - 10

36 1919. február 26-iki alakuló ülés. 9—10. szám. !10. Tárgyaltatott a tanács 28.744/1919— I. számú előterjesztése a nyugdijasok ellátásának fölemelése ügyében hozott 8550/1919— I. számú tanácsi hatá­rozat belügyminiszteri jóváhagyása ügyében. végrehajtása iránt a szükséges intézkedéseket saját hatáskörében már megtette. Erről a néptanács a főváros tanácsát a bemu­tatott tárgyalási iratok visszaadása mellett további eljárás végett értesíti. A' fővárosi tanács bejelentette, hogy a fő­városi nyugdíjasok, valamint a volt fővárosi alkal­mazottak özvegyei és árvái ellátásának felemelése, illetőleg újból való megállapítása tárgyában a folyó évi január hó 21-én 8550 1919—1. szám alatt a következő határozatot hozta: „A tanács az -ezidőszerinf szünetelő törvény­hatósági bizottság helyett és nevében a tanácsi I. (elnöki) ügyosztály megokolt javaslatára elhatározza, hogy a fővárosi nyugdíjasoknak, valamint a volt fővárosi alkalmazottak özvegyeinek és árváinak ellá­tásait felemeli, illetőleg bizonyos esetekben újból megállapítja. • Ezek alapján 1. á tanács a fővárosi közigazgatási alkalmazottak és azok hozzátartozóinak nyugdíjszerű ellátásáról szóló 1890/1913. kgy. számú, valamint a fővárosi közoktatási intézeteknél alkalmazott tanszemélyzetnek és e személyzet hozzátartozóinak nyugdíjszerű ellátá­sáról szóló, 196/191!. kgy. számú szabályrendeletek alapján 1917. évi november hó l-e óta nyugdíjazott fővárosi alkalmazottaknak nyugdíját 1919. évi január hó 1-től kezdődően arra az összegre emeli fel, amelyre nekik nyugdíjszerű ellátás címén igényük lenne abban az esetben, ha a nyugdíjaztatásuk időpontjában az 1917. évi XV. t.-c. alapján tényleg élvezett háborús segélyük beszámítható javadalmazást képezett volna. 2. Az 1917. évi november hó l-e előtt, a jelzett nyugdíjszabályrendeletek vagy az ezek hatályba lépte előtt érvényben volt nyugdíjszabályrendeletek vagy nyugdíjszabályok alapján nyugdíjazott fővárosi alkal­mazottak nyugdíját 1919. évi január hó 1-től kezdődően felemeli a) azoknál, akiknek nyugdija évi 1300 koronánál nem több, évi nyugdíjuk,kétszeres összegére, b) azoknál, akiknek nyugdija évi 1300 koronánál több, de nem több mint évi 6000 korona, az alábbi összegekre és pedig: ha a nyugdíj évi 1300 koronánál több, de nem több mint évi 1400 korona, évi 2700 koronára, ha a nyugdíj évi 1400 koronánál több, de nem több mint évi 1600 korona, évi 2900 koronára, ha a nyugdíj évi 1600 koronánál több, de nem több mint évi 1800 korona, évi 3200 koronára, ha a nyugdíj évi 1800 koronánál több, de nem több mint évi 2000 korona, évi 3500 koronára, ha a nyugdíj évi 2000 koronánál tpbb, de nem több mint évi 2200 korona, évi 3800 koronára, ha a nyugdíj évi 2200 koronánál több, de nem több, mint évi 2400 korona, évi 4100 koronára, ha a nyugdíj évi 2400 koronánál több, de nem több mint évi 2600 korona, évi 4400 koronára, ha a nyugdíj évi 2600 koronánál több, de nem több mint évi 2800 korona, évi 4700 koronára, ha a nyugdíj évi 2800 koronánál több, de nem több mint .évi 3000 korona, évi 5000 koronára, ha a nyugdíj évi 3000 koronánál több, de nem több mint évi 3200 korona, évi 530Ó koronára, ha a nyugdíj évi 3200 koronánál több, de nem több mint évi 3400 korona, évi 5600 koronára, ha a nyugdíj évi 3400 koronánál több, de nem több mint évi 3600 korona, évi 5900 koronára,

Next

/
Thumbnails
Contents