Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1917
16. 1917. december 12. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1542 - 1543 - 1544 - 1545 - 1546 - 1547
684 1917. december 12-iki közgyűlés. 1541 — 1547. szám. lését. Ha ez megtörténik a jövőben, remélem, hogy Márkus Jenő esete egy magában álló eset lesz és azok, akikre a főváros közigazgatásában nagy feladatok várnak, ha egyebekben talán mostohább elbánásban is részesülnek, mint másutt, itt maradnak közöttünk és fogják vinni a főváros közigazgatását. Ismételten kijelentem, hogy kész örömmel fogadom el a polgármester indítványát és igen sajnálom, hogy dr. Márkus Jenőtől búcsúzni kénytelenek vagyunk, remélem, ha egyebütt nem, ebben a közgyűlési teremben minél előbb találkozni fogunk Márkus Jenővel." A közgyűlés dr. Márkus Jenő tanácsnoknak közszolgálati pályáján kifejtett lelkes, önfeláldozó, érdemdús és értékes működéséért elismerését és köszönetét nyilvánítja, lemondását tudomásul veszi és őt állásától felmenti. Erről a polgármester és dr. Márkus Jenő jegyzőkönyvi kivonaton, a tanács pedig tárgyiraton értesítendő. !1542. Elnök kéri a közgyűlés hozzájárulását, ' hogy a mai napirendre mint sürgős tárgy pótlólag felvétessék a tanács előterjesztése: a közraktári tarifabíróságba két tag kiküldése ügyében. Az előterjesztést a napirend során dr. Vita Emil tanácsnok fogja ismertetni. Egyben jelenti, hogy a napirend 65. pontja alatt felvett tanácsi előterjesztés: Glasner Ede és nejének, átírási- és engedelmi-díj ügyben hozott tanácsi határozat ellen beadott felebbezésére, minthogy a felek a felebbezést visszavonták, mint tárgytalan a napirendről levétetett. A közgyűlés elnök előterjesztését határozattá emeli, bejelentését pedig tudomásul veszi. !1543. Az elnöki tisztet dr. Bárczy István h. főpolgármester dr. Bódy Tivadar alpolgármesternek adja át. !1544. Elnöklő alpolgármester felkéri dr Bárczy István polgármestert és dr. Déri Ferenc alpolgármestert, mint a központi választmány elnökét, s illetve helyettes elnökét, hogy az 1913 : XIV. t.-c. 30. §-ában előírt esküt letenni legyenek szívesek. Elnök felkérésére dr. Bárczy István polgármester, mint a központi választmány elnöke és dr. Déri Ferenc alpolgármester, mint a központi választmány helyettes elnöke az 1913 : XIV. t.-c. 30. §-ában foglalt esküt — közgyűlés tagjainak felállása mellett — leteszik. Erről a központi választmány jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !1545. Az elnöki tisztet dr. Bódy Tivadar alpolgármestertől dr. Bárczy István h. főpolgármester veszi át. !1546. Elnök jelenti, hogy dr. Nigrinyi György törvényhatósági bizottsági tag az élelmiszerek forgalomba hozatalánál a „Háztartás" fogyasztási szövetkezet igénybevétele ügyében bejelentett indítványát visszavonta. Tudomásul szolgál. !1547. Olvastatott dr. Nigrinyi György törvényhatósági bizottsági tag következő indítványa: „Budapest székesfővárostörvényhatósági bizottságának közgyűlése a legnagyobb felháborodással utasítja vissza a csehek részéről a magyar nemzet és a magyar szent korona alá tartozó országok területe ellen — az osztrák kormánynak és képviselőháznak hallgatólagos hozzájárulása mellett — folyton megújuló éles támadásokat. Ef B