Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1917

1. 1917. január 24. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 127

1917. január 24-iki közgyűlés. 126—127. szám. 45 ideiglenes személyzet egy részének végleges alkal­maztatása céljából tervezett 160 új állással való szaporítását, továbbá 5 altiszti és 12 szolgai állásnak szervezését elrendelte. 2. Tudomásul veszi továbbá, hogy a szóban­forgó közgyűlési határozatot abban a részében, amely­ben a székesfőváros közönsége a státusrendezést álla­pította meg, csak azzal a kikötéssel hagyta jóvá, hogy ez a rendezés az 1917. évtől számítva négy egyenlő évi részletben hajtassék végre, hogy tehát az első évben az új állások rendszeresítése alkal­mával a magasabb fizetési osztályú állások száma csak a négy évre megosztandó státusrendezés első évének megfelelő mérvben szaporíttassék, a többi új állás pedig mind az illető tisztviselői csoport részére rendszeresítve levő legalsó fizetési osztályban szerveztessék. Tudomásul veszi, hogy a vízműveknél tervezett 23 ideiglenes hivatalnoki és 61 altiszti állásnak rend­szeresítéséhez csak oly kikötéssel járul hozzá, hogy ezek az átszervezések 4 vagy legfeljebb 3 évre fel­osztva hajtassanak végre. 3. Végül tudomásul veszi, hogy az idézett köz­gyűlési határozatot egyéb részeiben a m. kir belügy­miniszter jóváhagyta. 4. Ennek megfelelően a közgyűlés a m. kir. belügyminiszter 188.892 1916— III. a. számú leira­tában kívánt múdosításokhoz hozzájárul, a tanács­nak az újonnan szervezett magasabb állások betölté­sére vonatkozó megfelelően összeállított tervezetét el­fogadja és utasítja a tanácsot, hogy az új állásoknak betöltése iránt a szükséges intézkedéseket sürgősen tegye meg. 5. Elrendeli a közgyűlés, hogy a vízműveknél rendszeresített 23 ideiglenes hivatalnoki és 61 altiszti állást három egymást követő egyenlő évi részletben kell betölteni. 6. Kimondja a közgyűlés, hogy az 1257/1914. számú határozatában foglalt és a víz mű igazgatóság szervezésére, a végleges tiszti állások folytatólagos szervezésére s a fizetési szabályrendelet revíziójára vonatkozó utasítást, illetőleg határozatot továbbra is fenntartja és utasítja a tanácsot, hogy a rendes élet­viszonyok helyreálltával mindezek iránt tegyen hala­déktalanul kimerítő javaslatot. 7.-vVégül megállapítja a közgyűlés, hogy a 935/1916. kgy. számú határozatában (2. pont 5. sor) 1 (Egy) árvaszéki I. oszt. jegyzői állást, a VII. fize­tési osztállyal szervezett és csupán leírási hiba folytán került a határozatba, ehelyett egy árvaszéki II. oszt. jegyzői állás a VIII. fizetési osztály illetményével, Erről a tanácsot megfelelő intézkedések meg­tétele végett, értesíti. !127. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 69.467/1916—1. számú előterjesztése: a községi alap 1916. évi kiad. VII. fej. (Kézbesítő gépkocsik keze­lése) alatt fölmerült túlkiadás fedezete ügyében. A pénzügyi bizottság és a tanács egybehangzó javaslatához képest a közgyűlés a községi alap 1916. évi kiadási VII. fejezete (Kézbesítő gépkocsik kezelése) alatt fölmerült többszükséglet fedezésére 20.000 K, azaz Húszezer korona póthitelt enge­délyez és ennek az összegnek a fedezetéül a községi alap 1916 évi bevételi XV. fejezetének 1. címe a) tétele (Nyilvános területek használata. — Köz­lekedési vállalatok céljára átengedett utcaterületekért. — A Budapesti közúti vaspályatársaságtól) alatt várható 640.000 K többletből még rendelkezésre álló 502.300 K összeget jelöli ki. Ez a közgyűlési határozat kormányhatósági jóváhagyást igényel és ezért a m. kir. belügyminisz­terhez fölterjesztendő. 12

Next

/
Thumbnails
Contents