Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1916
10. 1916. október 11. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 988 - 989 - 990
1916. októbe r n-iki_közgyülés. függőkölcsönhöz nyúlni. Különben is függőkölcsön felvétele és felhasználása csak akkor és olyan beruházások fedezésére lehetséges, amikor és amelyekre a fennforgó sürgősségi okok miatt azt a közgyűlés elhatározza, s a belügyminiszter, a pénzügyminiszter hozzájárulásával, engedélyezi. Azonfelül, természetesen az egyes beruházásokhoz külön-külön is előzetes közgyűlési elhatározás és kormányhatósági jóváhagyás szükséges. Ilyen biztosítékok mellett nem látom be, miért kell ezeket a rendszerint nem olcsó függőkölcsönöket állami közterhekkel drágítani. Amikor ezelőtt tíz évvel elfoglaltam a polgármesteri széket, a főváros állapota nem volt valami vigasztaló. A káposztásmegyeri új vízmű, a körúti főgyűjtőcsatorna, a vásárcsarnokok és a sertés-közvágóhíd elkészülte után főleg 1902-n túl már alig történt nagyobbszabású beruházás. Hogy számot is mondjak, 1902-től hét éven át a már említett munkálatok befejezésére, s azonfelül évenként egy-két iskola építésére s egyéb kisebb beruházásokra, összesen körülbelül 33 milliót fordítottak. Az évenként beruházott összegek ezen idő alatt évi 6 millióról fokozatosan évi 2 r l% millióra szállottak alá. A nagyobb kérdések jórészt aludtak, minden merészebb kezdeményezés elernyedt, mert a referensek tudták, hogy nagyobb arányú beruházásokat dűlőre vinni nem lehet. Egyszóval a pesszimista vérmérséklet feltétlen uralmát éltük. Amellett rosszul fizetett hivatalnokok, tanítók, egy rettenetesen szűkmarkú nyugdíjellátás, rossz előlépési viszonyok, általánosan súlyosbodó lakásviszonyok, a városi építkezések fokozatos csökkenése és evvel kapcsolatban az építő ipar pangása, szaporodó bérelt iskolák, a kórházak elégtelensége és elhanyagoltsága, s ezek mellett fokozódó pénzügyi nehézségek, lappangó háztartási hiányok. Azt hiszem, éppen elég. Nem is említem, hogy az akkori tanácsban s a közgyűlésen a „szociális" szót kimondani igen merész dolog volt, ha csak nem akart valaki a szocialistaság gyanújába keveredni. Hatósági szociális gondoskodás szervezéséről azután már igazán nem lehetett beszélni. Talán egy kissé kirívón színezem azt az elmúlt időt, pedig tudom, hogy ez a dolgok természetes útja volt. Voltak már akkor is, akik előbbre láttak, de nem tudták az akaratukat érvényesíteni. Tehát a nagy dolgok kezdésétől, a reformoktól húzódó pesszimista korszak nem volt ment a háztartási bajoktól. A város közjövedelmei nem fokozódtak a kiadásokkal arányban. A kormány előzőleg az állam háztartását a városok bőrére rendezte s megfojtotta fejlődésükben a városoknak a fogyasztási adókból és az italmérési jövedékből eredt bevételeit, amennyiben azokat jórészt átalányozta az előző bevételi eredmények alapján. Ezekhez a bajokhoz járult az, hogy mindazokat a közérdekű vállalatokat, amelyek a városi élettel együtt fejlődnek, kiadták magántársaságoknak. Amig Rómában egy időben „Omnia venalia" volt, addig nálunk régen mindent bérbe adtak, ami jövedelmező volt. Gázt, villamos világítást, közúti vasútat, omnibuszt, szemétszállítást, kórházi élelmezést, stb. Ilyen körülmények között a háztartás egyensúlyának fel kellett borulnia. Amikor elfoglaltam a polgármesteri széket, az első dolgunk volt az alkalmazottak helyzetének javítása, ami a t. Közgyűlés jóvoltából sikerült is. Egyidejűleg a város háztartásának rendezését vettük kézbe. Az akkori kormány vezérének, Wekerle Sándornak igazán megértő és erélyes támogatása mellett, valamint a községi pótadó felemelésével sikerült a bevételeket 4—5 millióval felfokozni, a háztartás egyensúlyát helyreállítani, a városfejlesztés irogrammját elkészíteni és az új munkát megkezdeni.
