Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1916

10. 1916. október 11. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 988 - 989 - 990

1916. október 11-iki közgyűlés. 990. Tekintve, hogy a támadást sok jóhiszemű ember olvasta, másfelől, mert az interpellációban a belügyminiszter egy leiratára, valamint a pénzügyminiszter egy nyilatkozatára is történt hivatkozás és végül, mert a főváros gazdálkodása ellen többfelé hallható régi keletű vádaskodásokkal jó volna egyszer nyilvánosan leszámolni, méltóztassék megengedni, hogy sorra vegyem az összes vádakat és a magam ténybeli adatait és ellenvetéseit a közgyűlés elé terjesszem. Az interpelláló mindenekelőtt kedvenc témájával, a főváros adósságcsinálásával foglalkozik. Reflektálva egy nyilatkozatomra, melyet őszinte sajnálatomra egy februári képviselőházi beszédére tettem, elmondja, hogy legutóbb a legkönnyelműbb adósságcsinálásra vetemedtünk, amennyiben a város adósságot adóssággal fizet. Hivatkozik a legutolsó harminc millió koronás függőkölcsönre, amelyből kifizettük 21 és fél milliós előző függőkölcsönünket és a 13 millió márkás kölcsönre, amelyet állítása szerint csak diszázsió (a valuta differencia) fedezésére vettünk fel. Erre az óriási leleplezésre a következőket jegyzem meg: Mindenekelőtt függőkölcsönöket akkor szoktak felvenni, amikor konszolidált kölcsönt nem lehet kibocsátani. Ezeknek a függőkölcsönöknek az a sorsa, hogy amikor a legközelebbi konszolidált kölcsönt kibocsátják, akkor a függőkölcsönt kifizetik. Tehát adósságot adóssággal fizetnek s ez így van e kerek világon mindenütt. A konkrét esetben az történt, hogy a mikor az 1914. évi 158 milliós német kölcsönt felvettük, az az előtt felvett 25 milliós függőkölcsönből csak körübelül 3 és fél milliót fizethettünk vissza, azokért a váltókért, amelyek a kölcsönadó pénzintézetek tárcájában voltak. A többi 1915. április 15-én esedékes váltót a tulajdonosok nem voltak hajlandók előbb való beváltásra visszaadni, s így azok törlesztésével várni kellett. Ekkor jött a háború s tekintettel arra, hogy a háború elején kölcsön kibocsátására nem gondoltunk* pénzkészleteinket a rendkívüli viszonyokra való tekintettel, lehetőleg megőrizni óhajtottuk. A lejárat előtt tehát új függőkölcsönről gondoskodtunk, még pedig szükség esetére harminc millióra biztosítva. Ez tehát nem volt egyéb, mint a 21 és fél millió koronás függőkölcsön egyszerű meghosszabbítása. Megjegyzem, hogy a 21 és fél millió koronán felül nem is vettük igénybe a függőkölcsönt. Mikor azután a nyáron kibocsátottuk 80 milliós törlesztéses kölcsönünket, azt a 21 és fél millió koronás függőkölcsönt lejárata előtt kifizettük. Ez az eljárás nemcsak törvényes, szabályos és helyes, de másként nem is szabad volt az adott helyzetben eljárnunk. Ez a dolgok normális rendje és ebből konstruálta azt a bámulatos leleplezést, hogy mi vagyunk a legnagyobb adósságcsinálók, mert adósságra adósságot csinálunk. Ugyancsak valótlan az az állítása, hogy a 13 millió márkás kölcsönt csak a diszázsiőnak (valuta differenciának) fedezésére vettük fel. Az 1914. évi 158 millió márkás kölcsönünk törlesztését és kamatait tudvalévőleg márkában kell fizetnünk. Köztudomású, hogy a márka árának a korona rovására történt jelentékeny emelkedése mindenkit, akinek tartós márka-kötelezettségei vannak, arra bírt, hogy nagyobb külföldi márkakölcsönt vegyen fel, amelyből esedékességeit a hadiállapot előrelátható idejére márkában födözheti és ezzel elkerüli az esetről-esetre való márkavétel kedvezőtlen alakulásait, — a kölcsönt Pedig a háború után valószínűleg kisebb márkaár alapján fizetheti vissza. így cselekedett a főváros is, amikor két évi