Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1916
9. 1916. július 12. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 915 - 916 - 917
860 1916. júli us 12iki közgyűlés. 917. szám. ményt a hatóság ki nem terjesztette, a kerületi elöljáróság a közsegítségnek csak a legelkerülhetetlenebb módját és mértékét alkalmazza és erről a vélelmezett illetőségi községet a segélyezendő egyén ügyében való további intézkedés végett értesíti, egyúttal az illetőségi tárgyalásokat megindítja. 51. §. A hatóság és a társadalom együttműködésének biztosítása és a közsegítésre szorulók megfelelő ellenőrzése céljából a kerületi elüljáróság minden közsegítésre szorulót, akit nyilvántartójába felvesz, igazolvánnyal lát el, amely egyrészt igazolja, hogy a hatóság az illető viszonyait megvizsgálta és megállapította, hogy a közsegítésre reá van utalva, de másrészt alkalmas arra is, hogy azokba úgy a hatóság, mint a jótékony és népjóléti egyesületek, továbbá az egyes emberbarátok a nyújtott segélyeket bejegyezzék és így azokról kölcsönösen tájékozódhassanak. Az igazolványokat a kerületi elüljáróság egy évi érvénnyel állítja ki, de ha megteltek, egy éven belül is újakkal pótolja. * 52. §. Azokat a munkaképes, de munka- vagy állásnélküli egyéneket, akik segélyezésért a kerületi elüljárósághoz, vagy bármely más fővárosi hatósági intézményhez fordulnak, a megfelelő munka- vagy állásközvetítő intézményekhez kell utasítani, esetleg átmenőén a megfelelő foglalkoztató műhelyekben foglalkoztatni ; ezeket segélyezésben csak rendkívül méltánylandó okoknál fogva, s mindig csak a megtartott vizsgálat után lehet részesíteni. Segélyezésük lehetőleg természetben (szükséglakás, népkonyha-jegyek, kenyér, tűzifa, szén, tej, stb. utalványozásával) történjék. Az ezen szabályrendelet 69. §. 5. pontjában részletezett különleges segélyezési esetek pedig a szükséghez képest a Népjóléti Központhoz utalandók. 53. §. Havi segélyek a kerületi elüljáróságok, illetőleg a kerületi népjóléti bizottságok részéről csak egy évre engedélyezhetők, de ha a segélyezés szüksége továbbra is fennforog, egy-egy további évre meghosszabbíthatók. A havi segélyeketa kerületi elüljáróság postautalványon, vagy postatakarékpénztári fizetési utalványon is fizetheti. 54. §. Oly segélyügyekben és népjóléti ügyekben, amelyekben a tanács, vagy más hatóság, avagy a Népjóléti Központ jár el, a kerületi elüljáróságok a kerületi népjóléti bizottságokkal és a közgyámokkal a kapott felhívás keretében közreműködnek, a szükséges nyomozásokat megejtik, a rájuk bizott segélyezéseket vagy egyéb gondozási tennivalókat elvégzik és eljárásukról jelentést tesznek, illetőleg értesítést küldenek. 55. §. A közsegítésre szoruló gyermekeknek az árvaházakba vagy egyéb jótékony, illetőleg népjóléti intézetekbe való elhelyezésére nézve az intézeti szabályok az irányadók. Ha gyám kirendelésének, vagy bármiféle gyám-, illetőleg gondnokhatósági intézkedésnek szüksége forog fenn, eziránt az árvaszékhek azonnal jelentest kell tenni.