Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1916
9. 1916. július 12. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 915 - 916 - 917
1916. július 12-iki közgyűlés. 917. szám. 853 • mindezen ügyeket a kerületi elüljáróság más közigazgatási ügyköreitől elkülönítve a kerületi elüljáróság épületében e célra berendezett külön népjóléti irodában, a kerületi elöljárónak, vagy az általa megbízott helyettesének közvetlen vezetésével intézik. Hatáskörük általánosságban a következő: a) ellátják elsőfokúlag a nyilt segélyezést ügy a szegényellátás szűkebb körében, mint a népjóléti gondozás tágabb körében a 21. §. d) pontjában foglalt kivétellel; b) végzik a közsegítésre, illetőleg a népjóléti gondozásra szorulók kutatása, felügyelete és gondozása körül való tennivalókat; végül c) végrehajtják a tanács e részben való utasításait. E hatáskört a kerületi elüljáróságok a hatósági szegényügyi tevékenységet illetőleg a törvény 2 ) alapján, a hatósági és a társadalmi népjóléti gondozást illetőleg pedig ennek a szabályrendeletnek az alapján a kerületi választmánnyal együtt töltik he. A kerületi választmány szegény- és gyermekvédő ügyekben, s általában népjóléti ügyekben]mint kerületi népjóléti bizottság jár el. 27. §. A kerületi népjóléti bizottság hatásköre a közsegítés tekintetében úgy a szegényellátás szűkebb körére, mint a gyermekvédelemre, valamint általában a népjóléti gondozás tágabb körére terjed. 1. A népjóléti gondozás tágabb körében : a) figyelemmel kíséri a kerület szociális viszonyait, tanulmányozza a lakosság gazdasági, gészségeügyi és egyéb szociális vonatkozású bajainak okait és ezek megszüntetése iránt intézkedik, esetleg javaslatokat tesz a felsőbb hatóságnak; b) kezdeményezi, esetleg előmozdítja a kerületben oly egyesületek alakítását, melyeknek célja a hatósági népjóléti gondozásnak társadalmi úton való kiegészítése; c) kezdeményezi szükséglakások, népszállók, foglalkoztató műhelyek, munkatermek, népkonyhák, munkásolvasók, melegedő szobák, népegészségügyi, anya- és csecsemőgondozó intézmények, a kivételes kedvezményekben részesülő lakóházak, szeretetházak, gyermekmenedékhelyek, diákszállók, tanoncotthonok, stb. létesítését és közreműködik ezek felügyeletében; d) figyelemmel kíséri a kerületben levő közgyámi körzetek, társadalmi népjóléti intézetek és népjóléti egyesületek működését és azokkal állandó összeköttetést tart fenn abból a célból, hogy a népjóléti tevékenység gyors, egységes és megfelelő legyen. ' é) az illetékes hatóságtól nyert szabályszerű engedély alapján jótékonysági gyűjtéseket rendez és felügyel az ily gyűjtések pontos keresztülvitelére, ezeknek célját, számszerű eredményeit s a befolyt összegek hovafordítását azonban a kerületi elüljáróság útján mindenkor közlr% Népjóléti Központtal. Mindezekben az ügyekben szoros kapcsolatban áll az V. fejezetben szervezett Népjóléti Központtal és annak egyrészt a kerületben segítőtársa, másrészt ahhoz a kerület népjóléti gondozásának érdekében javaslatokat terjeszt. 2. Szegényügyi hatáskörében: a) a törvényhatóság által a szegényügyre megállapított összeg keretén belül esetről-esetre, vagy a szükséghez képest állandó segélyeket engedélyez; b) a hatósággal karöltve működő egyesületek vagy magánosok által a kerületi elüljáróság rendel2) 1893: XXXIII. t.-c. 18. §-ának 5. pontja és 30. §-ának 3. pontja. 13&